Világ életemben az a lány voltam, aki képes volt a hátán cipelni a világ összes gondját. Nem csak a sajátomat, hanem másét is. Nagyon sokáig csak gyűltek és gyűltek, én pedig egy idő után már majdnem megfulladtam. Nehezen ment az elengedés. A mai napig nehezen megy, de már jobb egy fokkal.
Megtanultam, hogy a változás jó
Meg kellett tanulnom, hogy a változás nem mindig rossz. A változás értem van és ahhoz az élethez vezethet, amit valójában szeretnék és olyat kínálhat, amit megérdemlek. Ezért próbálok minden reggel, ha nehezen is indul, venni egy hatalmas nagy levegőt és néhány perc erejéig visszagondolni, hogy életem során hányszor erősödtem már meg bizonyos változásoktól. Majd összeszedem magam és mosollyal az arcomon lépek ki az ajtón.
El kellett fogadnom, hogy az élet próbára tesz
Megszámolni sem tudom, hányszor éreztem már életem során, hogy minden kilátástalan körülöttem. Minden alkalommal próbáltam megtalálni a választ, hogy az élet miért tesz próbára újból és újból, miért olyan kegyetlen velem. Mindeközben tudtam, hogy minden okkal történik és semmi rossz nem tart örökké, de nem volt mindig egyszerű feldolgozni, hogy lépek előre egyet, majd utána rögtön kettőt vissza.
Elkezdtem dolgozni magamon, hogy ne engedjem be a félelmet a gondolataimba. Tisztában voltam vele, hogy hosszú folyamat lesz, amíg el nem érek a célomig, de bíznom kellett magamban. Mivel az élet már többször utalt arra, hogy nekem kétszer annyit kell küzdenem, mint sokszor másoknak, így megtanultam, hogy bárhol legyek, újra kezdhetek mindent. Harcba szálltam a boldogságomért és elkezdtem követni a szívem útját.
Elhinni, hogy én is értékes vagyok
Ami a mai napig nehezen megy, hogy elfogadjam, és igazán szeressen önmagam. Ezt még tanulom. Minden nap. Tudom, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel, de legfőképpen önmagammal. Rengetegszer feltettem a kérdést, hogy mégis Ki vagyok én? Mi is az én utam? Hol kellene lennem? Meddig kell engednem? Mennyit mutathatok meg magamból? Aztán mindig rájövök, hogy nem kellenek a kérdések. Csak magamba kell néznem. Ismernem kell saját magamat. Meg kellett tanulnom emlékeztetni önmagam, hogy én is egyedi és tehetséges vagyok. Mert én, én vagyok.
Elengedni, elfelejteni, hogy megkönnyebbüljön a lelkem
Mint mindenki más, én is sokáig cipeltem a sorsomat és a múlttal járó fájdalmas emlékeket. Mostanra már könnyebb, de nem volt mindig így. Tudatosítanom kellett magamban, hogy csakis én vagyok képes jobbá tenni az életemet, én felelek a boldogságomért. Ehhez az első lépcsőfok, amire felléptem, hogy elengedtem, elfelejtettem azokat az emlékeket, személyeket és dolgokat az életemből, akik, és amik már nem szolgáltak engem, hogy a lelkem végre megkönnyebbüljön.
Azóta minden nap hálát adok a kis és nagy dolgokért egyaránt, amik az életembe érkeznek. Tégy te is így. Engedd el a szívednek és gondolataidnak ártó személyeket és történéseket. Mert minél hálásabb vagy, annál több szépséget fogsz látni.
