fbpx

Fogadj örökbe egy madárodút! – Elindult az év egyik legszeretnivalóbb közösségi finanszírozási kampánya

Merész kezdeményezésbe kezdett a hartai székhelyű Dunatáj Közalapítvány csapata – közösségi finanszírozási kampányuk támogatásával most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat
HIRDETÉS
HIRDETÉS

 Ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe, emellett egy jó ügyet és egy igazán sokszínű csapat munkáját is támogatva.

Az idén május óta a Brancs piacterén keresztül már Magyarországon is elérhető jutalom alapú közösségi finanszírozás új távlatokat nyitott meg mind a vállalati, mind a nonprofit szektor számára – lehetővé téve, hogy a vásárlók üzleti célok vagy termékfejlesztések konkrét megvalósulására, jó ügyek támogatására, és új vállalkozások alapítására lehessenek hatással vásárlási döntéseiken keresztül.

A Dunatáj Közalapítvány – melynek kiemelt céljai közt szerepel a természeti, táji és kulturális értékek megőrzése mellett például egyes veszélyeztetett madár- és növényfajok gyakorlati védelme is  – kampányán keresztül most úgy vehetünk részt a madárvédelmi és populációnövelési törekvések elősegítésében, hogy a munka nagy részét szakemberek végzik el helyettünk: telepítik az odúkat a Duna árterébe, azokat karbantartják, sőt, a fészkelő lakókról még éves jelentést is küldenek az örökbefogadóknak. Az örökbefogadók a telepített odúkhoz GPS-koordinátát kapnak, azokat bármikor látogathatják – felhívva ezzel is a figyelmet a mesterséges odúk telepítésének fontosságára. 

fogadj örökbe madárodút

Az odúk nem csupán a költés, de a telelés időszaka alatt is kiemelt fontosságúak lehetnek odúkedvelő madaraink – mint a cinegék, csuszkák, fakopáncsok, egyes vércse és kuvik fajok – számára, hiszen a hideg hónapokban menedékként is szolgálhatnak kis barátainknak a zord időjárás viszontagságai elől. 

Az örökbefogadható odúkat és etetőket ráadásul a Közalapítvány munkatársai gyártják hartai kis asztalosüzemükben, kampányuk bevételéből pedig  gépparkjuk fejlesztését, valamint a Böddi-szék különleges szikes élőhelyén kialakított látogatóközpontjukba szervezett programok szervezését kívánják finanszírozni – melyek közül a madárgyűrűzésen a kampány kiemelt támogatóit is vendégül látják majd jövő tavasszal.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek