Az 1843-as, eredeti címén Christmas Carol novella az angol író, Charles Dickens tollából származik. Olyan hatalmas népszerűségnek örvendett a korában, hogy még abban az évben karácsonyig minden létező példányt eladtak belőle. Sikere pedig azóta is töretlen: színházi darab, film, rádiós adaptáció, balett, de még pantomim előadás is készült belőle. Egyenesen csoda, hogy a Netflix csak most nyúlt hozzá, bár, hogy őszinte legyek, inkább ne tette volna.
Számomra egyébként pedig az egyik első novella volt, amit angolul olvastam. Nem tudom, emlékeztek-e azokra a bizonyos vékony kis fekete könyvekre, amik mind egy-egy rövid történetet tartalmaztak angolul, és az oldalukon színes jelzést találhattunk, hogy milyen szintű nyelvtudás kell hozzájuk. Nálunk itthon nagyon sok volt belőlük, ezekből gyakoroltunk mi gyerekként, de még apa is. Szóval számomra egészen nosztalgikus a sztori, és kíváncsi voltam mit hoznak ki belőle.
A karácsonyi ének története
A Christmas Carol egy fukar, mogorva öregemberről szól, Ebenezer Scrooge-ról, akit a karácsony gondolatától is kiráz a hideg. Nem bírja elviselni a boldogságot, az örömöt, a szerelmet, belerúg a szegényekbe és elfordul a saját családjától is, már aki még maradt belőle. Egy éjszakán aztán, az ünnepekhez közeledve szellem jelenik meg az öregúrnál, akit több másik követ. Visszarepítik Ebenezert a múltba, majd megmutatják neki mi a következménye tetteinek a jelenben, és hogyan hat ez ki a jövőjére. Az utazások elgondolkodtatják Mr. Scrooge-ot, és végre arra az elhatározásra jut, hogy változtat életén. A történet eredetileg rendkívül bájos és tanulságos, amit érdemes mindenkinek látnia, vagy olvasnia, akár felnőtt, akár gyerek.
A Netflix adaptációja
A film megosztón található Scrooge, a Christmas carol című animációs film történetében hozza az eredeti vonalat. Azonban a musical-szerű alkotás annyi impulzust küld az ember agyába, hogy számomra szinte már elveszett benne a lényeg. Talán a dalolászás is sok volt benne, de ami igazán ledöbbentett az nem is ez volt, hanem Scrooge időutazásai. Mikor egy félig gyertya, félig ember női alak visszarepítette a főszereplőt a múltba, azt hittem valami LSD trippen vagyok éppen, annyi színes, értelmetlen dolog került elém a képernyőn.
Nem volt különb ennél a jelenben Ebenezert vezető lény sem, aki valamiféle Zeuszt és a télapót ötvöző, nyomokban a Macskafogóbeli Giovanni Gatto-t és az avatar na’vijait tartalmazó figura volt. Ez azért így elég erős, nem?
Bevallom nekem maga az animáció sem tetszett, valami fura volt a szereplőkben, túl mesebeli arcokat kaptak, olyan mázos lett az egész. Ami éppen a karácsonyi ének velejét vette el. Hiszen ez a történet egy letisztult, egyszerű mese, fikarcnyi varázslattal, és annál több tanulsággal. Nézve ezeket a mai mesefilmeket, néha őszintén elgondolkodom, az én gyerekeim mit fognak nézni, mert úgy érzem, ha ezeket, akkor már most gyűjthetek a pszichológusukra. Annyi fény, szín és cselekmény, annyi impulzus van belesűritve másfél-két órába, hogy olykor már-már csoda, hogy nem kapnak epilepsziás rohamot a kicsik. Persze mindenhez hozzá lehet szokni, a kérdés, hogy akarunk-e.
Szóval ha szeretnéd idén megnézni A karácsonyi éneket, vagy megmutatnád gyerekeidnek, akkor javaslom az 1984-es film változatot, vagy a fiatalokkal a 2009-es Disney adaptációt. Utóbbi szintén elég mozgalmas, de még emészthetőbb, mint a mostani. Ráadásul Scrooge-ot Jim Carrey-ről formázták benne, és a Vissza a jövőbe rendezője készítette. Máris jobban hangzik, igaz?
Borítókép: imdb
