Füleki Anna Lili írása
Az alapító Bereczki-Kul Esztert kérdeztem a fenntarthatóságról, és egy használtruhaüzlet vezetéséről. Kiderült többek közt, hogy mennyivel gondolkodnak máshogy vidéken a „zöld” életmódról, hogyan segítik egymást a gyerekek a környezettudatos szemlélet kialakításában, illetve hogy milyen kincsekre bukkanhat, aki a KulTúrban jár.
Honnan jött az ötlet egy turkáló megnyitásához, mennyiben személyes küldetés az alapja?
Tulajdonképpen nincs romantikus előtörténet… sose gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni, egészen nyárig fel sem merült bennem az ötlet. Tanítónőként dolgoztam, amit nagyon szerettem, viszont mikor visszatért, akinek a helyére vettek fel, nem kezdtem el újabb tanítói pozíció után kutatni. Helyette egyszer, mikor turkálni mentünk az anyósommal, beugrott az ötlet, hogy nyissunk egy turit. Elkezdtünk utánanézni a dolgoknak, szervezkedni, és nagyjából két hónappal később már meg is nyitottunk. Merész ugrás volt, és inkább közben lett szerelem.
Milyen a személyes viszonyod a fenntarthatósággal? Hol találkoztál vele először, és hogyan jelenik meg a mindennapjaidban?
Egy nagyon pici faluban nőttem fel Kárpátalján, ahol máshogy állnak az emberek az eldobható dolgokhoz. Sokkal inkább megőrzik, megjavítják a régit, például a zacskókat is gyűjtögetik ahelyett, hogy kidobálnák. Ez sokat tett hozzá a szemléletemhez. Aztán nagyjából három-négy éve kezdtem el komolyabban utánaolvasni a fenntarthatóságnak, akkor kértem meg először anyukámat, hogy varrjon nekem bevásárlótáskákat anyagokból.
Nem állíthatom, hogy teljesen zöld vagyok, az nagyon nehéz dolog, de azért igyekszem. Szerintem a legfontosabb, hogy legyen egy belső motiváció, attól függetlenül, hogy most éppen divatos is a fenntarthatóság, és mindenki vászonszatyorral jár a pékhez. Nálam is úgy kezdődött az egész, hogy bűntudatot éreztem a sok műanyag miatt, hiába kényelmesebb megoldás sokszor, például a ruhák címkézésénél. Bizony sokszor nagyobb energiabefektetést kíván a fenntarthatóbb megoldás, ebben az esetben ruhánként két három perccel tovább tart a címkézés, de hozzá lehet szokni. Nem tudtunk erre 100%-ban átállni, mivel nem minden ruhánál megoldható, de jó iránynak tartom már azt is, hogy törekszünk minél több darabnál a használhatatlan, például lyukas ruhákból készült címkéket használni.
A magánéletben főleg a vásárlásnál és a mosásnál figyelünk a fenntartható megoldásokra, bár a Covid alatt előfordult, hogy bűnöztünk, akkor biztonságosabbnak tűntek a nejlonzacskók. Én csak mosódióval és mosószódával mosok, ezek beszerzéséhez mindenkinek ajánlom az ELTE közelében lévő Zöldboltot, öblítők helyett pedig az illóolajokat vagy akár az ecetet.
Az előbb már említetted, hogy a műanyag belövőszálak helyett a KulTúrban anyagból készülteket használtok. Emellett még számos fenntartható elem megjelenik az üzletben: újragondolt ruhadarabok, újrahasznosított csomagolás, felesleges anyagból készült textilékszerek. Mesélnél kicsit ezekről, és a vásárlók erre adott reakciójáról?
A bolt nyitása után derült ki, hogy tulajdonképpen mennyi mindent lehet vele kezdeni, igazán kiélhetem itt a kreativitásomat. Kísérletező alkat vagyok, emiatt készültek textilékszerek, valamint festett és nyomdázós farmerdarabok is. Én az élet minden terén törekszem az egyediségre, nem szeretem a másolást, és én se akarok senkit másolni, magamat is beleértve, így legszívesebben mindig újat alkotok. A későbbiekben szeretnék hímzéssel is ruhákat felújítani, valamint a következő nagy projekt, hogy megtanuljak varrni (lehetőleg az itteni használtruhák felhasználásával). Majd kiderül, hogy a vásárlóközönségnek ez tetszeni fog-e… Mindenesetre az ékszereket szívesen vásárolják az emberek, van egy vásárló, akinek már három KulTúr ékszere is van.
Itt szoktam elkészíteni a ruhabelövőket, így sokan rákérdeznek, hogy mi ez, mit csinálok. Mikor elmondom, mindig megjegyzik, hogy milyen jó ötlet, nem is találkoztak még hasonlóval. Lehet máshol is van ilyen, de én nem tudok róla.
Ami még fenntartható, hogy a szállításhoz a körülöttünk lévő boltokból kérünk dobozokat, illetve otthonról hozzuk, a vásárlóktól kapjuk, amit amúgy kidobnának. Nincs még olyan sok megrendelésünk, így meg tudjuk oldani dobozok vásárlása nélkül. A jövőben tervben van egy webshop létrehozása, az majd kiderül, hogy akkor tudjuk-e így folytatni, az biztos, hogy megpróbáljuk.
Úgy tűnik tehát a vásárlók is aktívabb szerepet vállalnak az üzlet működésében. Tulajdonképpen milyen a vásárlóközönség, meg tudnál fogalmazni egy célcsoportot?
Több részre lehet osztani azokat, akik turiba jönnek vásárolni: vannak, akik pénzügyi megfontolásból, egyszerűen ezt engedhetik meg maguknak, vannak, akiknek belső késztetés az újrahasználat (mint mondjuk nálam), illetve vannak a kincsvadászok, akik olyan ruhákban szeretnek járni, ami nem az épp aktuális divat, ami nem minden második emberen köszön vissza az utcán. Tehát többrétegű a vásárlóközönség, de én úgy látom, többségben vannak azok, akiknek fontos a fenntarthatóság.
Sokan úgy jönnek ide, hogy ismerik a boltot, mert követnek minket Instagramon. Egyébként minden új követőt le szoktam stalkolni, szóval nem egyszer felismerem az embereket, mikor bejönnek az üzletbe. Van sok törzsvásárlónk, sokakat már ismerek is, szinte baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.
Volt pár olyan visszajelzés, hogy segítettem valakinek megszeretni a turkálóba járást. Szerintem sokan nem tudnak turizni… vannak, akik bejönnek, és nem kezdenek el lapozgatni a ruhák között, hanem csak néznek, pedig így nem nagyon lehet turkálóban ruhát találni. Van, aki csak az első két ruhát nézi meg, mert nincs ideje, ereje, kedve többhöz. Úgy gondolom, nekik nagyon jók az üzlet előtt látható összeállított szettek, segítségükkel az üzletben megvásárolható darabokkal tudnak inspirálódni.
Mennyire szoktál asszisztálni, ha valaki nagyon elveszettnek tűnik?
Alapvetően nem szeretek rászállni az emberekre. Sosem szoktam azt kérdezni, hogy „miben segíthetek?”, mert emlékszem, hogy engem vásárlóként ez mindig kellemetlenül érintett, sose tudtam rá mit mondani. Nem szeretném, hogy a vásárlóim is így érezzék magukat, ezért csak azt szoktam mondani, hogy „szólj, ha segíthetek”. Van, aki él vele, van, aki nem. Ha látom nagyjából, hogy milyen a vásárló stílusa, miken akad meg a szeme, akkor tudok neki ajánlani, akár hátulról kihozni dolgokat. Ezek sokszor beválnak, sokszor nem… Előfordul, hogy az ember nem úgy van felöltözve, ami egyébként a stílusa, mert csak felkapott valamit, ilyenkor nehezebb.
Fontosnak tartom egyébként, hogy bár turkáló vagyunk, ne vásároljon senki ész nélkül – ha túlzásba visszük, a turizás se zöld. Ha valaki nagyon bizonytalan egy ruhadarabban, akkor meg szoktam kérdezni, hogy lesz-e mihez felvennie. Illetve nem szeretek senkit rábeszélni a vásárlásra, ha nem áll jól az illetőnek valami, azt inkább megmondom, mint hogy utána csak a szekrényében álljon.
Elmondásod alapján elég nagy szerep jut a közösségi médiának az új vásárlók bevonzásában. Milyen tartalmakkal próbálsz új embereket megszólítani?
Van KulTúr Facebook, Instagram és TikTok oldal is, ezek közül én az Instagramot szeretem a legjobban, az a legbarátságosabb. A TikTok-kal már kevésbé próbálkozom, nem volt hozzá türelmem. Egyébként is főleg a huszonpluszos korosztályt szeretnénk megszólítani, a TikTok on pedig inkább fiatalabbak vannak, akiknek a nyelvét kevésbé beszélem. Az Instagramon van a fő célközönségünk, ott vannak sztorik, beszélgetések is a posztok mellett. Minden nap vannak KulTúr szettek, ezekkel próbáljuk bevonzani az embereket, mutatjuk, hogy szerintünk hogyan lehet ruhadarabokat kombinálni. Sokféle stílus megjelenik az üzletben, így a szettekben is… nekem mind tetszik, bár nem biztos, hogy mindet hordanám.
Emellett fix tartalom a heti rendszerességgel megjelenő Ruhasztori, amiben az adott ruhadarab történetét mesélem el – bár a legutóbbi pont arról szólt, hogy sok darab van, aminek egyszerűen nincs története. Az emberek többsége érzelmileg is kötődik a ruháihoz, így amihez sztori társul, azt nem feltétlenül adják tovább. De örülök, ha mégis érkezik egy darab, aminek van története, szeretem ezeket megírni, vagy csak elmesélni a ruha új gazdájának.
A közösségi média azért is nagyon fontos, mert az utcáról betérő forgalom nálunk elég kevés, a környék egyre nehezebben működik ebből a szempontból, ahogy a többi boltos is tapasztalja, így a vásárlóink többsége az Instagram miatt érkezik.
Említetted, hogy tanítóként dolgoztál ezelőtt. Mit láttál, mennyire és hogyan jelenik meg az iskolákban a fenntarthatóság?
Alapjáraton a nemzeti tanterv része, de nagyban múlik az iskola, illetve a tanító felfogásán is, hogy mennyire jelenik meg a fenntarthatóság. Akikkel én eddig találkoztam, azok mind fontos témának tartották, úgyhogy remélem, hogy ez a tendencia kivetíthető a többi tanítóra is az országban. Én kicsikkel dolgoztam, akikkel nagyon komoly dolgokról még nem lehet beszélgetni, viszont el lehet indítani őket egy úton. Sokszor egymást is irányítgatják: volt olyan kisfiú az osztályomban, aki mindig újraszalvétában hozta az uzsonnáját, és egyszer rászólt az egyik kislányra, aki mindig dobozos üdítőt hozott, hogy „ennyi műanyagot hova tesztek otthon?” Én csak a kisebbekről tudok nyilatkozni, mert elsősökkel dolgoztam együtt, de felsőbb osztályokban úgy gondolom, lehet erről komolyabban is beszélgetni. A kicsik világát nem kell annyira nyomasztani ezzel, inkább csak szokásokat kialakítani, megtanítani nekik, hogy melyik színű kukába mi dobható. Erre fogékonyak is, ahogy minden új és érdekes dologra, pláne ha még színekről is van szó!
Az oktatásról kicsit kitekintve, milyennek látod a fenntarthatóság helyzetét általában Magyarországon?
Szerintem erre a kérdésre mindenki az alapján válaszol, hogy milyen az ő közege. Az én személyes környezetemben mindenki fontosnak tartja a fenntarthatóság kérdését, a vásárlók is rengetegen jönnek vászontáskával, nincs szükségük nejlonszatyorra, amit egyébként nem is adunk. Sokan hoznak be papírtáskát, azt adunk, ha valakinek szüksége van rá. Ez is mindig izgi, hogy ki miben kapja, mindenféle van notinóstól kezdve, pandoráson át, a sparosig.
Szerintem egyre inkább beszédtéma, egyre jobban figyelnek az emberek, hogy ne használjanak feleslegesen műanyagot. Sokaknál látni, hogy kis vászonzsákokkal, hálós zsákokkal mászkálnak a boltban, vagy egyes dolgokhoz egyáltalán nem használnak csomagolóanyagot. A turkálás is egyre népszerűbb, bár ezzel kapcsolatban még inkább bátorítanék mindenkit arra, hogy olyan turkálókat válasszanak, amik magyar kisvállalkozóké, vagy ahol legalább nem (csak) külföldi ruhák vannak, hiszen a hazai darabok nem utaznak annyit, és nem is csomagolják be őket annyi műanyagba, ezáltal pedig kevésbé környezetszennyezők.
A cikk szerzője Füleki Anna Lili, az ELTE BTK egyik tanulója. A Divatkommunikáció kurzus keretein belül Kudron Anna (Pinkponilo stúdió) csoportvezetővel a diákok a fenntartható divat témájával foglalkoztak a 2022 tavaszi szemeszterben. Cikksorozatunk során bemutatjuk nektek a munkáikat. A kurzus a Média Intézet által valósult meg.
