fbpx

A sziget szellemei – a film, amiért mindenki odavan, engem leszámítva

Martin McDonagh nem először alkotott nagyot, ám ennyire talán még sosem volt hangos tőle a média, és egyben a világ is. A sziget szellemei tényleg jó film, de számomra azért annyira nem jön át, amennyire magasztalják.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

McDonagh legújabb alkotásáról olvastam éppen egy cikket a hvg-n, amiben ódákat zengnek a filmről. Nem ez volt az első hasonló vélemény, amit azóta hallottam, mióta megnéztem, és én személy szerint nem igazán tudtam hova tenni. Kicsit inkább azt éreztem utána, hogy ez egy nesze semmi fogd meg jól. Mert értem, hogy a halálról meg az elmúlásról, az emberek összeférhetetlenségeiről és egy barátság átalakulásáról szól, de valahogy azt éreztem közben, hogy ezek mindegyikébe csak belekap egy kicsit, aztán ott hagy kérdésekkel a fejemben. Bár talán pont ettől gondolják zseniálisnak.

A rendező vontatott melankóliával vezet minket keresztül  eszméletlen szép skót tájakon, amikről talán senki sem hallott. Egy szigeten vagyunk, ahol alig van élet, ugyanaz a maroknyi ember él sok-sok éve. Köztük két jó barát, kiknek barátsága egy napon fordulatot vesz. Colm már nem kíváncsi többé Pádraicra, mert unalmasnak titulálja. Colm ugyanis rájött, hogy semmilyen nyomot nem hagyott a világban, ezért minden szabadidejét zeneírással tölti. 

Barátságuk megromlása kétségbeejti Pádraicot, ráadásul ennek az egyetlen kapcsolatnak a felborulása káoszt okoz a teljes közösségben. Sőt, Colm olyan messzire megy, hogy megfenyegeti egykori legjobb barátját, hogy ha nem hagyja békén, akkor minden zaklatása után levágja egy ujját. Természetesen Pádraic nem bírja annyiban hagyni a dolgot, így gondolhatjuk, cimborája hány ujjal végzi 114 perccel később.

Nem tagadom, a színészi játék nagyszerű, Colin Farrellt soha nem láttam még ilyen szerepben, meglepő és remek volt egyben. Szintúgy az annak idején a Harry Potterből ismert Blendan Gleeson, aki Colmot alakította. A hangulatfestés, a színek, minden egyedi és tényleg minőségi volt. 

Számomra valahogy valami mégis hiányzott és űrt hagyott. De talán csak nem tudtam azonosulni az egésszel. Azzal, hogy ilyen mélységekig zuhanhat egy emberi kapcsolat. Hiszen barátok jönnek és mennek, az igaziak pedig vagy maradnak vagy visszatalálnak. De hogy odáig menjen mindez, hogy ujjakat vágnak le és házakat gyújtanak fel emberek, ehhez számomra szükséges lett volna egy kicsit több háttér, vagy magyarázat. Hogy hogyan juthat valaki ide a legjobb barátjával, aki egyébként semmi rosszat nem tett ellene. Mindezt azért, mert megfújta a halál közelgő szele.

Persze minden kontextusfüggő is. A magunk kis buborékjában nem biztos, hogy fel tudjuk fogni, amin két ember átmegy az ő maguk kis buborékjában. Vagy amin valójában külön-külön átmentek, hiszen maga Pádraic is értetlenül áll mindez előtt. Hogy ami addig állandó volt, az most megborult.

Ami viszont egészen biztos, hogy megannyi kapcsolat megy tönkre a kommunikáció, vagy az előremutató kommunikáció és a megértés hiánya miatt. Erről is tanúskodott A sziget szellemei. Nem tagadom, tényleg jó film, de részemről azért nem a legzseniálisabb, amit valaha láttam. 

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek