fbpx

Öröm, szomorúság, harag és félelmek – mesekönyv az érzelmekről 

Kertész Erzsi pszichológus-író legújabb mesekönyve, a Zsebaljai időjárók az óvodás és kisiskolás korosztálynak segít megismerni és megérteni az alapérzelmeket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A pszichológus-író korábban megjelent NEM mese című kötete – mely a nemet mondás kérdést járja körül – nagy népszerűségnek örvendett mind a gyerekek mind a felnőttek körében. A most megjelent legújabb érzelmi segítőmesekönyv a négy alapérzelmet, az örömöt, a szomorúságot, a haragot és a félelmet mutatja a be a gyerekeknek. Az alapok magabiztos ismerete elengedhetetlen az összetettebb érzelmek megértéséhez, az empátia fejlesztése pedig sokat segíthet a gyerekek közösségbeli szocializációjában is. A Zsebaljai időjárók mindezt egy kedves mesén keresztül, észrevétlenül tanítja meg az óvodás és kisiskolás gyerekeknek.

 A történet szerint Zsebalján Tájfun séf a zsebaljai időjárók által gyűjtött emberi érzelmekből keveri ki az időjárást. Mosolyból napsütés lesz, könnyekből eső, a jeges tekintetektől pedig befagyott pocsolyák. Pehely és Gomoly, a két zsebaljai időjáró azonban az első útjuk során még csak azt sem tudják, hogyan, miről ismerjék fel az érzelmeket, nemhogy azt, hogyan szüreteljék tele velük a zsákjaikat. Szerencsére összebarátkoznak egy kedves kislánnyal, Elvirával, aki megmutatja nekik a négy alapérzelmet, az örömöt, a haragot, a szomorúságot és a félelmet, így a mesehallgató gyerekek a zsebaljai időjárókkal együtt ismerős szituációkon keresztül figyelhetik meg az érzelmek ismertető jeleit.

„Óvodás korú, kisiskolás gyerekeinknek időnként nagy kihívás lehet még a négy legalapvetőbb érzelem természetének, jellegzetességeinek megértése is. Felismerésük ugyan genetikailag belénk van kódolva, de olykor még egy felnőttnek is nagy feladat, hogy ráébredjen, tudatosítsa, nevén nevezze az érzelmeit – pedig mindez előfeltétele annak, hogy azután kezdjen is vele valamit. Az összetettebb érzelmek átélése, azoknak másokon való felismerése – az empátia képessége – akkor bontakozhat ki igazán, ha jól ismerjük az alapokat, és gyermekünket is arra bátorítjuk, hogy fogalmazza meg, mi zajlik benne – akár az időjárási analógia, akár más közvetítő módszer segítségével.”

Abban is támogathatjuk őket, hogy ne féljenek megélni időnként negatív állapotokat is: az elfojtások, szőnyeg alá söpört érzelmek romboló hatása sokszor csak később nyilvánul meg, de nagyban befolyásolja az életminőségünket. A negatív érzelmek létének elfogadása pedig olykor már fél siker: hiszen aligha tudunk úgy élni, hogy ezek teljesen elkerüljenek bennünket. És ha valamit megismerünk, akkor talán már nem is látszik annyira veszélyesnek. Ebben próbál – egy apró, első lépéssel – segítséget nyújtani ez a mese” – olvasható Kertész Erzsi könyvhöz írt utószavában.
Széll Adrienn színes rajzai pedig a gyerekek számára tökéletesen befogadhatóan jelenítik meg a négy alapérzelmet.

4-8 éveseknek

Az első fejezetről itt olvashatsz.

Interjú a szerzővel itt.

Kapcsolódó cikkek