fbpx

Dinnyési Várpark – Guiness-rekorder helyszín várja az osztálykirándulókat

A jó idő beköszöntével megérkezett az osztály és a csoportos kirándulások szezonja is. Ha idén valami igazán különlegesre vágynánk, a négyszeres Guinness-rekorder dinnyési Várpark kézműves-foglalkozásokkal, filmvetítéssel és további izgalmas programokkal készül az iskolások és az óvodások számára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az osztálykirándulások kedvelt és klasszikus helyszínei általában az Egri vár, a visegrádi bob pálya vagy a Mátra, de ha ezeket már mind bejártuk, ideje valami igazán különlegeset keresni.

A dinnyési Várpark izgalmas helyszíne lehet az osztálykirándulásoknak, hiszen a világon egyedülállónak számít, ahol életre kelnek a magyar történelmi építmények makettek formájában, a kisebbektől egészen a két és fél méteres magasságig. A várak ráadásul anyaghűen lettek elkészítve, tehát a kővárak kőből, a téglavárak téglából, míg a favárak fából. A várak érdekessége még, hogy úgy vannak elhelyezve, hogy a topográfiai viszonyokkal is hozzávetőlegesen megegyezzenek.

2018-ban került be a Guiness Rekordok Könyvébe

A park fő célkitűzése, hogy megelevenítse, és megmentse a régi kor emlékeit, amelyek mára
már romosak, vagy elfeledettek, így Alekszi Zoltán egy igazi „vármentő parkot” álmodott meg.

A kisebbek és a nagyobbak játszva tanulhatnak a történelemről, miközben a park építményeit csodálják, és élvezik a park által nyújtott programlehetőségeket. 2018-ban a Várpark bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legnagyobb, vármakettet bemutató kiállítása. A parkban többek között megtalálható Drégely vára, a Somoskői vár, Földvár vára, a Benevár, 2022-ben pedig újdonságokkal is bővült a park, a vármakettek sorában ugyanis már felfedezhetjük az eddigieken kívül Szentkirály, Jászberény, Fehéregyháza várait is.

Színes programok minden korosztály számára

A Várparkban sokszínű foglalkozásokkal készülnek a Kreatív sarokban, ahol csoportos és egyéni foglalkozásokat tartanak minden korosztály számára: fa-, kerámia- és gipszfestés, bőr erszények, és hűtőmágnesek készítése, fazekasság, gyöngyfűzés és egyéb kreatív programok várják a gyerekeket.

„A legtöbb foglalkozás, amivel készülünk a gyermekeknek, kapcsolódik a történelemhez és magához a Várparkhoz is, így játékos formában tudnak tanulni a kicsik és a nagyobb diákok is” – tájékoztatott Alekszi Zoltán, a dinnyési Várpark és Skanzen alkotója és tulajdonosa.

Ilyen típusú játék például a jelmezes lovagi hétpróba óvodásoknak, illetve a történelmi foglalkozás, amelyeket Bognárné Kohl Erika tart az iskolásoknak.

Kovács Ximena mandala-festéssel, csoportos hangfürdővel, arcfestéssel és csillámtetoválással kedveskedik a gyerekeknek. Akik azonban inkább az aktív programokat kedvelik, lovaskocsin utazhatnak vagy meglátogathatják a tanösvényt.

Emellett készült egy 14 perces ismeretterjesztő film az iskolásoknak, amelyben a Várpark történetét mutatják be, de az óvodásokról sem feledkeztek meg, akik egy rövidebb, hatperces filmmel készültek a szervezők.

Természeten a finomságok sem maradhatnak el, idén a Várfaló büfé hideg és meleg ételekkel, menüvel, süteményekkel, kézműves fagylaltokkal és üdítővel várja a gyerekeket.

Az árakat is érdemes figyelni, ha osztálykirándulásra indulunk

Egy osztálykirándulásnál az árakról sem szabad elfeledkezni, ugyanis nem mindegy a belépő ára és az sem, hogy a különböző foglalkozásoknak mennyi az egy főre jutó költsége.

Míg a legtöbb helyen háromezer forint körül mozog fejenként egy foglalkozás ára, a várparkban csupán ezerötszáz forintba kerül a belépő ára, a foglalkozások egy gyermek számára pedig átlagosan ezer forintba kerülnek.

Az osztálykirándulások szervezésekor fontos figyelembe venni az útiköltséget és a benzin árát is, hiszen, ha messzebb helyre megyünk, előfordulhat, hogy az utazás ára többe kerül, mintha az összes foglalkozás árát egybevennénk.

„A Várpark egyik hatalmas előnye, hogy rendkívül egyszerűen megközelíthető vonattal, amely óránként indul, így megspórolhatjuk a felesleges kiadásokat. Ráadásul mindössze 600 méterre vagyunk az állomástól” 
– tette hozzá Alekszi Zoltán, a Várpark tulajdonosa.Ám a dinnyési Várparkban nem csak a fiatalabb korosztályt, hanem a nyugdíjasokat is nagyon szívesen látják, akik számára Tolcsvay BélaKossuth-díjas énekmondó, zeneszerző, szövegíró készül zenés előadással. A műsor kicsiknek és nagyoknak is különleges élményt nyújt.

Forrás: Koczka Máté

Borítókép: varpark.hu

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32