Magasházi Virág írása
Digitális kiégés
Népszerű manapság azt mondani: digitális detoxra megyek. Azok, akiknek hosszabb-rövidebb időre elegük lesz a közösségi médiából (legyen az Facebook, Instagram, vagy TikTok), dönthetnek úgy, hogy nem nyúlnak a telefonjukhoz bizonyos ideig, vagy nem lépnek be a Facebook-profiljukba. De vannak a drasztikusak is: ők ki is szakadnak a mindennapokból, elvonulnak egyedül mindenféle elektronikai kütyü nélkül.
Aztán vannak azok, akik soha nem csináltak semmilyen profilt semmilyen közösségi platformon – én is ismerek ilyen embereket. Mindig is csodáltam, mennyire nem hiányzik nekik az a fajta impulzus, amit a közösségi oldalak képesek adni. És persze azt is hittem róluk, hogy így kimaradnak az életből. Klasszikus FOMO (Fear of Missing Out = félelem a kimaradástól).
Én akkor döntöttem a kilépés mellett, amikor már azt éreztem, hogy a virtuális közösség tulajdonképpen nem bír megtartani. Amikor már frusztrált mások tökéletesre maszkírozott élete, a folyamatosan képembe robbanó szörnyű hírek, az algoritmusok által elém dobott buta reklámok. Abban a pillanatban tudtam, hogy nem akarom ezt tovább. Egy idő után már a szabadidőmet is a Facebook pörgetése töltötte ki – be kellett vallanom magamnak, hogy függő lettem.
Pedig az elején jó ötletnek tartottam a Facebookot. Nagy változás volt a Skype, MSN, MyVip és IWIW után (talán mondanak ezek a nevek még néhány embernek valamit) Leginkább azt szerettem a Facebookban, hogy bárkit el lehetett érni, sok információt lehetett begyűjteni, illetve nekem fontos volt, hogy a programoknak külön eseményeket lehetett csinálni, így magamnak egy kattintással el tudtam menteni.
De aztán a világ alakulásával együtt mintha a Facebook közössége is hasonló irányba változott volna. Egyre több lett a negativitás, egyre többen viseltek álarcot, egyre többen hazudni kezdtek az életükről, és megindult a trollkodó, rosszindulatú kommentelők áradata. Megállíthatatlannak tűnt az egész. Én meg csak pörgettem és pörgettem, a szemem szívta magába a sok sületlenséget. Már nem találtam értéket abban, amit olvastam.
Mégis több hónap kellett, mire elhatároztam magam. A FOMO bekebelezett. Féltem, hogy innentől tényleg lemaradok mindenről,, hogy senkinek nem hiányoznék. Féltem…már magam sem tudom, valójában mitől. A legijesztőbb gondolat talán az addig képernyőre szánt idő felszabadulása volt. Addig legalább nem kellett gondolkodnom,el tudtam rejteni magamban a haszontalanság és értéktelenség érzését. Már pihenni sem voltam képes csak úgy; a kezemnek és a szememnek folyamatos mozgásban kellett lennie.
Ha ki lehet égni a Facebook használatában, akkor én totálisan kiégtem. Már nem a saját életemre figyeltem, hanem másokéra. Azt vettem észre, hogy folyton hasonlítgatok. Neki már gyereke van, ő már férjhez ment, most vettek új házat, Dubaiban nyaraltak – nekem meg mi maradt? A Facebook idővonala meg az irigykedés.
Detox
2022 tavaszán vettem egy nagy levegőt, és rányomtam a profil felfüggesztése gombra. Persze azért a biztonság kedvéért a Facebook megkérdezte, hogy biztosan el akarom-e hagyni a közösséget, szóval rá kellett erősítenem.
Aztán csend lett.
Az igazán nagy változás viszont utána nyár elején érkezett, amikor egyszer csak a Messenger alkalmazásból kizárt a közösségi háló. Valamilyen adatvédelmi irányelvet kellett beállítanom, de nagyon furfangosak voltak, mert ehhez viszont újra kellett aktiválnom a fiókomat. Értettem én, mire megy ki a játék, de belementem. A Messengert fontosnak éreztem megtartani, mert ott tartottam minden ismerősömmel a kapcsolatot.
A sors valószínűleg teljes detoxot szánt nekem, mivel nem sikerült a beállítás. Én meg addigra már annyira felpaprikáztam magam, hogy megüzentem Zuckerbergnek (gondolatban), hova tegye az applikációit.
Ismét jött egy nagy levegővétel, majd kimazsoláztam a fejemben azon kevés embereket, akikkel valóban tartottam a kapcsolatot, akik igazán fontosak számomra, akikkel egy igazi baráti közösséget alkotunk. Nekik írtam smst, emailt, hogy innentől más beszélgetős alkalmazáson keresztül tudunk értekezni, illetve én abszolút híve vagyok a telefonnak és az email-es üzenetváltásoknak is. Egyébként meg többnyire úgyis csak azt beszéljük itt meg, hogy élőben mikor találkozzunk. Mert a lényeg számomra a személyes találkozásokban rejlik.
A detox már lassan egy éve tart, és mondhatom, hogy felszabadultam. Egyáltalán nem hiányzik a Facebook, inkább megkönnyebbülést és nyugalmasabb napokat hozott az életembe a hiánya. Híreket így is olvasok, de én döntöm el, melyik hírportál weboldalát keresem fel. Az biztos, hogy egy emberrel tutira bővült az internetes oldalak látogatottsága, na meg a Google keresője. Nekem az adta a legnagyobb motivációt, hogy a Facebook előtt is volt életem. Most utána is van. De semmiképp nem szeretnék farkast kiáltani, nem a Facebookot hibáztatom, még csak nem is Zuckerberget. Szerintem inkább a felhasználókon van a hangsúly: kik, hogyan és mire használják a közösségi oldalakat. Mert ez nagyon nem mindegy.
Közösségben = egységben?
Hiszem, hogy a Facebook létrehozásának a közösségteremtés volt az eredeti célja. És ennek a célnak jó darabig meg is felelt. Közösség volt, mert ismerősöket, barátokat találtunk, akikkel jóval gyakrabban tudtuk tartani a kapcsolatot. A legkülönfélébb témákhoz a legkülönfélébb csoportok alakultak, amelyekben biztonságban érezhette magát az, aki csatlakozott. Emellett fontos funkciójuk volt ezeknek a csoportoknak a magány csökkentése azáltal, hogy hasonló vagy azonos problémákkal küzdő emberek kerültek egyazon digitális körbe. Néhány ilyen zárt csoportnak én is tagja voltam, leginkább szemlélődőként. Sokat segített mások történeteinek megismerése, és azt mondhatom, ezeket a csoportokat sajnáltam elhagyni.
Mindazonáltal ha körbenézünk, akkor megtalálhatjuk ezeket a csoportulásokat magunk körül is. Arra döbbentett rá ez a lépés, hogy közösségek léteznek a való életben is, csak ki kell nyitni a szemünket. Azt gondoltam, attól leszek magányos, hogy ez a sok ”ismerős” eltűnik. Pedig a legtöbbjük valójában sosem volt ott – csak valahol a felhőben létezett.
Végleg?
Nem fogok visszatérni a Facebookra. A kilépésem óta sokkal jobban tudok a hús-vér barátaimhoz kapcsolódni, a családomra odafigyelni, úgy egyáltalán a környezetemmel nagyobb harmóniában lenni. Szerencsés vagyok, hogy egy olyan időszakban születtem meg, amikor még a gyerekkort nem a képernyő és a közösségi oldalak határozták meg. Így nem okozott akkora traumát kilépni. Emellett már nem munkaeszközöm az oldal, ami szintén könnyített a helyzeten.
Vannak ismerőseim, akikre jó szívvel emlékezem vissza, ők valószínűleg nem értik, miért nem válaszoltam az üzeneteikre, miért tűntem úgy el. Nem írtam ki az oldalamra, hogy kiszállok, nem tájékoztattam mindenkit. Nem ezen fog ugyanis múlni a kapcsolattartás. Aki érdekel, azt más formában fogom felkeresni. Aki pedig felőlem érdeklődne, nos, ő is meg fogja hozzám találni az utat.
Mert lélekben mind összeköttetésben vagyunk – egy közösséghez tartozunk.
