fbpx

Botrányos közönség, zseniális színjáték: megnéztük A döntés című darabot

A Mom Kulturális Központban jártunk, ahol Edith Eva Eger önéletrajzi regényét, a Döntést feldolgozó színdarabot láthattuk Csányi Sándor és Tenki Réka előadásában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A döntés története cseppet sem vidám témát dolgoz fel, visszarepít minket a világháború idejére, mikor az írónőt családjával együtt Auschwitzba hurcolják, ahol többször is farkasszemet kell néznie a halállal. Elveszti szüleit és szerelmét, majd csupán a szerencsének, és elképesztő mentális erejének köszönhetően menekül meg, testvérével együtt. A regény – és egyben a színdarab is – azonban sokkal több, mint a hitleri hatalom csontig hatoló fájdalmainak leírása. Edith-et az idő nagy részében édesanyja utolsó szavai tartják életben: 

“Mindegy, hogy kívül mi történik, bent a fejedben szabad lehetsz.” Ez az egy mondat pedig olyan súllyal bír, hogy már ezért érdemes megismerni a történetet. 

A döntés, mint színdarab

Egyedi kivitelezésben, mindössze két szereplős változatban láthatjuk a Momkult programját képező előadást, Tenki Réka és Csányi Sándor szereplésével. Én személy szerint Rékát azt hiszem még nem láttam fellépni, de teljesen magával ragadott. A másfél óra majdnem teljes egészét ő viszi, Edith karakterét megszemélyesítve. Zseniális, amit a színpadon művel, nem állíthatom, hogy egy-egy ponton ne szöktek volna könnyek a szemembe. 

A (való életben is) társa, Csányi Sándor játszott jóformán minden más szereplőt a könyvből, ám arányaiban mégis kevesebb reflektorfény jutott neki, de abban hibátlan volt.

A darab teljes mértékben át tudta adni mindazt, amit feltételezhetően maga Edith Eva Eger is szeretett volna. Egyetlen negatívumot tudnék csak kiemelni: az egyébként elképesztően komoly és mély mondanivalójú történetet néhol komikus elemekkel tűzdelték, ami bennem ambivalens érzéseket keltett. Viszont utóbb megtudtam, hogy maga a regény is tartalmaz némi humort. Én ugyan a könyvet nem olvastam, így nem tudom, hogy ott ez milyen formában jelenik meg, számomra az ahogyan a darabba illesztették, nem volt mindig helyénvaló.

Benyomások, az élmény maga

Sajnos a színház élményt nagymértékben befolyásolta a pocsék közönség. 32 évem alatt még soha nem éreztem azt, hogy egy előadás végén legszívesebben felállnék és bocsánatot kérnék a színészektől a közönség gyászos viselkedése miatt. Vasárnap este pedig ezt tettem volna, ha van hozzá elég bátorságom, mert olyan mélyen elkeserített a nézők tiszteletlensége. 

Egy másfél órás, egyfelvonásos műről beszélünk. És nem viccelek, 5-ször (vagy 6-szor, egy ponton túl már nem számoltam) csörgött bele telefon az előadásba. Mi ez, ha nem a közönség mélységes szégyene?  

Az egyik alkalommal, mikor a delikvens nem találta a telefonját, amin a messenger hívás magas hangerőn hasított a szívbemarkoló történet közepébe, kizökkentve Rékát szerepéből, egy pillantra megállt minden. Nem csoda, hisz ezt már nem lehetett elviselni valószínűleg a színpadon sem. A színésznő kivárta, míg emberünk elcsendesíti kütyüjét, és utána folytatta csak monológját. Szekunder szégyen maxon, színház élmény mínuszban. Őszintén sajnáltam emiatt az egyébként profi színészeket.

A mondanivaló

Nem szeretném azonban negatívan zárni ajánlómat, mert maga az színdarab és az abban játszó színészek nem ezt érdemlik. Írok inkább kicsit arról, mi is a mondanivalója ennek a történetnek.

A darab végén derül csak ki, hogy Edith édesanyját azért küldték halálsorba, mert lánya a kérdésre, hogy ő az anyukája-e vagy a nővére, az előbbit felelte. Edith évtizedekig élt bűntudatban, azzal a mérhetetlen súllyal a szívében, hogy édesanyja miatta halt meg. Majd egy ponton úgy döntött, megbocsát magának, mert nem teheti meg, hogy még egy életet eldobjon magától: a sajátját. 

Továbbá volt még egy rendkívül fontos mondata a darabnak, amit bár teljes pontossággal nem tudok már idézni, de talán örök életemre belém égett azon az estén:

„Kesereghetünk egész életünkben azon, hogy mit veszítettünk el a múltban, vagy élhetünk igazán, és örülhetünk annak, amink még megvan.”

És ez az a két sor, amiről valójában A döntés szól. Szívből ajánlom mindenkinek a megtekintését.

Borítókép: Momkult

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32