A sors iróniája volt, hogy a társaság összes tagja a kilencvenes évek elején született, és így mindegyikük születési horoszkópjában ott volt az előző cikkemben említett Uránusz-Neptunusz együttállás, amely fontos kollektív változásokat jelzett 30 évvel ezelőtt. Az egyik ilyen, hogy az ekkor született generáció számára kéz a kézben jár az önállósodás és az önkiteljesedés fogalma (Uránusz) a transzcendencia és a spiritualitás fogalmával (Neptunusz). Így aztán érthető is, hogy miért váltak aznap este fő beszédtémává különféle mélylélektani, filozófiai és spiritualitás kérdéskörök, illetve az is, hogy miért tanul a társaság több mint fele pszichológiát.
Az elmúlt években persze már hozzászoktam ahhoz, hogy különféle magánéleti kérdésekkel rohamoznak meg az emberek, amikor megtudják rólam, hogy asztrológiával foglalkozom. Amikor még HR-munkatársként dolgoztam Hollandiában, nyíltan „vállalva” az asztrológia iránti lelkesedésemet, többen csak úgy besétáltak az irodámba a legkülönfélébb kérdésekkel, mint például hogy milyen év vár rájuk karrier szempontjából, hogy érdemes-e most ingatlant vásárolniuk vagy költözésre adni a fejüket, vagy hogy X jegyként mennyire illenek össze Y jegyű párjukkal. Többen azt hitték, hogy azonnal választ fogok tudni adni, így többnyire ki kellett őket ábrándítanom azzal, hogy az ilyen kérdésekkel kapcsolatban csakis az egyéni születési horoszkóp nyújthat útmutatást – ahhoz pedig szükség van a pontos születési időre és helyre, illetve arra, hogy alaposan elmélyedjek az ezek alapján elkészített horoszkóp ábrában.
Az említett vacsorapartin azonban annyira állhatatosak és kíváncsiak voltak egyes vendégek, hogy sokuknak már ott helyben megnéztük a születési horoszkópját egy telefonos applikáció segítségével. Noha így nem volt lehetőségem elmélyedni, a legtöbben már azokat a megállapításokat is rendkívül találónak vélték, amelyeket a horoszkópjukra vetett (felszínes) pillantások alapján tettem. Akadt azonban egy tartózkodó vendégtárs, akin már az első pillanattól kezdve láttam, hogy szkeptikusan áll a témához. Nem szokott „zavarni” engem az ilyen, hiszen imádok filozófiai eszmecserét folytatni, és az intellektuális szópárbajtól sem szoktam visszariadni. Ám most szó sem volt ilyesmiről, mert ez a személy tényleg érdeklődő volt és maga módján valóban próbált megérteni engem.
Elsősorban arra a kérdésre várta tőlem a választ, hogy hogyan határozza meg a planéták állása az emberi személyiséget. Természetesen rögtön mondtam neki, hogy a planéták semmit sem determinálnak, hanem egy ősi, archetipikus „nyelven” jeleznek nekünk önmagunkról és az életről. Ekkor valaki közbeszólt, hogy ez esetben miért stimmeltek annyira az imént tett megállapításaim a születési horoszkópja alapján – ezek szerint azért mégiscsak hatnak ránk valamelyest az égitestek?! „Nem, semennyire sincs szó kauzális viszonyról”, feleltem, és megkértem őket arra, hogy néhány perc erejéig próbáljanak meg kitörni az ok-okozati gondolkodás kereteiből.
Egy teljesen random példával álltam elő: tegyük fel, hogy valaki a Hold és a Mars szembenállásánál születik. Lélektanilag ez mindenképpen egy valamelyest nyugtalan és impulzív alaptermészetet szimbolizál, amit a szülött közvetlen környezete is rendszeresen megtapasztal – szembenállás esetén ugyanis mindig külső konfliktusokhoz vezet az adott belső ellentmondásosság. Persze ha idővel sikerül ezt magunkban tudatosítanunk, és már nem a külvilágot okoljuk a saját lelki feszültségünkért, akkor elcsitulhatnak a konfliktusok, és konstruktívan, illetve kreatívan is megnyilvánulhat ez a pszichés „szembenállás”.
A Hold és a Mars szembenállása mindenekelőtt ugyanis azt jelzi, hogy az az alapvető, ösztönös és differenciálatlan viselkedésforma, amelyet a pszichés biztonságérzetünk és a jó közérzetünk megteremtése végett veszünk fel (Hold), ellentétes azzal a fellépéssel, amelyet önmagunk asszertív érvényesítésekor alkalmazunk, illetve ahogyan a cselekvőkészségünket, egyediségünket, függetlenségünket és versenyszellemünket manifesztáljuk a külvilág felé (Mars). Megemlítettem néhány olyan konkrét jellemvonást a sok közül, amely ebből kifolyólag igaz lehet a szülöttre: mint például hogy hajlamos elhamarkodottan cselekedni és szétforgácsolni az energiáját; hogy impulzivitásából adódóan fokozottan könnyen okozhat kisebb-nagyobb baleseteket; vagy hogy fenyegetettség vagy sértettség esetén gyorsan folyamodik agresszív önvédelemhez.
Kihangsúlyoztam aztán, hogy akármennyire is úgy tűnhet, hogy ezek a tulajdonságok a Hold és a Mars szembenállása „miatt” jellemzőek a szülöttre, valójában nincsen szó ok-okozati kapcsolatról a kettő között. A planétákat ugyanis pontosan ugyanazt a szerepet töltik be, mint mondjuk a műszerfal az autóban: jeleznek számunkra tájékozódás végett. De mint ahogy nem az üreset mutató olajszintmérő „hibás” azért, mert kifogyott autónkban az üzemanyag, úgy nem a planéták a „felelősek” a velünk született alkati tényezőkért.
Mint az korábban már említettem, végső soron nem tudhatjuk, hogy miért születünk meg olyannak, amilyennek. Noha számtalan vallási és spirituális irányzat próbál választ adni erre a kérdésre, véleményem szerint akkor őrizzük meg magunkban az „örök emberit”, ha hajlandóak vagyunk alázattal beismerni, hogy emberként végső soron nem érthetjük meg azt a „felsőbb tervet”, aminek életünk és lelkünk minden bizonnyal a részét képezi. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy céltalan lenne a létezésünk! Életünk legfőbb célja ugyanis önmagunk gyökeres megismerése és az ezzel párhuzamosan zajló individuáció – vagyis az egyedi és tudatos személyiséggé válás, ami feltételezi, hogy a körülöttünk lévő világból már mindent felismertünk önmagunkban is, és ezáltal megtaláltuk a súlypontunkat.
Ezért ér kincset a születési horoszkóp azoknak, akik az önismeret útját járják, és életcéljuknak tekintik a folyamatos fejlődést és tudatosodást. Visszatérve arra a személyre, akinek a horoszkópjában szemben áll egymással a Hold és a Mars: igenis rengeteget segíthet neki egy asztrológiai tanácsadás abban, hogy kiismerje a saját természetét. Ha ezt ugyanis még nem tette meg, és még javában a külvilágra vetíti ki ezt a pszichés feszültséget (amit a Hold-Mars szembenállás szimbolizál), akkor mindig valaki mást fog hibáztatni a fent említett bonyodalmakért. Így ha például beleszalad hátulról egy másik autóba, az csakis amiatt lehet, mert totojázott a másik. Vagy sosem ő a lobbanékony, hanem mindig a többi ember túl sértődékeny. És azt sem érti, hogy miért mindig a forróvérű személyek csábításának enged, akik folyton faképnél hagyják őt.
Pszichológiai értelemben ezek bizony mind projekciók, ami abból ered, hogy azt, amit önmagunkban nem ismerünk fel, rávetítjük másokra, és úgy szembesülünk vele. Nagymértékű tudatosság és lelkierő szükséges ahhoz, hogy „nyakon csípjük” ezt a pszichés mechanizmust, és felelősséget vállaljunk a saját személyiségünk vakfoltjaiért, amiért mindig sokkal könnyebb valaki mást okolni. Az asztrológia gyógyító ereje abban ismerszik meg leginkább, hogy őszintén rámutat a személyiség potenciális „árnyoldalaira”, amelyek tudatos integrálása fokozott figyelmet és kitartást igényel. Ezenfelül azonban persze a személyiség „napos” oldaláról is tájékoztatást nyújt, így jelöli például a velünk született tudatos képességeket és tehetségeket is, melyeket alkatilag a leginkább érdemes fejlesztenünk.
Még mielőtt lezártuk volna az asztrológiáról folytatott beszélgetést, azt a konklúziót vontam, hogy a mélylélektan és az asztrológia egyre inkább fog összefonódni a jövőben. Mint ahogy a testi betegségeket is egyre gyakrabban közelítjük meg ismét a pszichoszomatika (vagyis a test és a lélek egységének) tükrében, úgy fogjuk az emberi pszichét is újra egy jóval tágabb, holisztikus egységben elhelyezni – egyre mélyebben átérezve azt, hogy földi életünk mikrokozmosza teljes mértékben azonos a minket körülvevő makrokozmosszal.
Csörnyei Kristófról részletesebben itt olvashatsz. Munkásságát pedig itt tudod követni.
