fbpx

Elhallgatva – háborúkban megerőszakolt nők emlékezetére

A nők elleni háborús erőszak társadalmi megítélésének és az emlékezetpolitikai konszenzus formálásának céljából Budapest Főváros Önkormányzata szakmai és civil szereplők bevonásával indított több pilléren álló projektet, amelynek célja, hogy a háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelyet kapjanak a magyar fővárosban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A 2B Galériában március 9-től és április 8 között látogatható kiállításon a szakmai zsűri által a 36 beérkezett tervezetből a legjobbnak ítélt pályaműveknek a makettjét lehet megtekinteni.

A megnyitón kerekasztalbeszélgetés keretében a Háborúkban megerőszakolt nők budapesti emlékművének előkészítését célzó tanulmánykötetet (Elhallgatva – A háborús erőszaktétel története és megjelenítése) is bemutatták, a kiállításon pedig a zsűri által dobogósnak ítélt pályamunkák mellett további három pályamű kicsinyített mása is helyet kapott. A hat pályázatban közös, hogy egyszerre reflektálnak a múltra, a jelenre és mutatnak utat egy olyan jövő felé, amely nem fordul el szemérmesen a háborúk női áldozataitól.

I. helyezett pályamű – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete
Alkotók: Németh Ilona, képzőművész; Mészáros Gabi, építész; N. Tóth Anikó, író, költő

Az alkotás helyszíne a Hunyadi János úti foghíjtelek, amely a mű megjelenésével az emlékezés bejárható terévé válik. Az emlékműterv megkettőzi a meglévő betonfalakat, ezzel teszi tapinthatóvá a hiányt, s a teret a női szenvedés helyszíneként azonosítja. A látogató a támfal és másolata között egy folyosószerű térbe jut – ez lehet az elvonulás, a gyász helye. Az alkotás fontos eleme a gyógyítás kertje, illetve a traumára utaló szövegtöredékek együttese.

További információk a kezdeményezésről, a kötetről és a kiállításról: www.elhallgatva.hu

Szöveg és kiemelt kép forrása: elhallgatva.hu

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32