Ted Bundy az 1970-es évek sorozatgyilkosa volt, több mint 30 nő esett áldozatául, akiket rendszerint szexuálisan bántalmazott, mielőtt végzett velük. A róla készült filmben – Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile/Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány – Zac Efron játssza a főszerepet, kedvesét, Lizt pedig az egyre nagyobb hírnévnek örvendő Lily Collins alakítja. Mellettük megjelenik még John Malkovich, Jim Parsons és Kaya Scodelario is, akiktől szintén a tőlük megszokott minőségi színjátszásra számíthatunk. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, de arra készüljünk fel, hogy kicsit szétszedheti a lelkünket, mégis arra sarkall – legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom – hogy visszatekintve, megértsünk szituációkat a saját életünkből. Hiszen talán nincsen ember e Földön, aki ne találkozott volna a manipuláció valamilyen formájával.
Az említett amerikai sorozatgyilkos pedig mesteri szinten űzte annak több fajtáját és eszközét is. Többek között a manipuláció egyik legfőbb eszközét, az érzelmi zsarolást, amit több féleképpen is alkalmazhat egy manipulátor. Borbély Lilla Mindset pszichológia oldalon megtalálható cikke alapján ez megvalósulhat például büntetés formájában, ami leginkább fenyegetéshez hasonlítható. Ebben az esetben a zsaroló olyanokat mond, mint hogy „ha most hazamész, többet engem nem látsz”. Tehát egy adott cselekvésért büntetést szab ki áldozatára.
Másik típus az önsorsrontó, aki saját maga épségének veszélyeztetésével zsarol. Ő azt mondja, „ha most hazamész én azt nem élem túl”. A harmadik a szenvedő, aki magát helyezi hamisan az áldozat szerepébe, és olyanokat vág a másik fejéhez, hogy „már nem is jössz ide, én már nem is érdekellek”. Ezzel pedig bűntudatot kelt. A negyedik változat a kínzó manipulátor. Aki folyton elhúzza a mézesmadzagot, ígérget, pont azt mondja, amit hallani szeretnénk, de azt sokszor feltételhez köti, és nem is biztos, hogy betartja a szavát. Például „feleségül veszlek, de szerintem ne hívd el a barátnődet az esküvőre, mert rossz hatással van rád”.
Ehhez az utolsó típushoz hasonló a machiavellista manipulátor. Erről részletesebben Dr. Bereczkei Tamás cikkében olvashatunk. Amiben hasonlít ez a zsarnok a Borbély Lilla által írt negyedik fajtához, az az ígérgetés, hitegetés eszközének használata. A machiavellista egy bizonyos célt tűz ki maga elé, és ennek érdekében alkalmazza eszközeit, bármilyen áron. Ezek a hitegetésen túl lehetnek folytonos hazudozás, egyes emberek kihasználása, csábítás, amihez megnyerő külső is párosul sokszor.
Ted Bundy is mutatta a machiavellista típus jeleit, sőt, még ezen is túlment. A filmben Liz, állandó partnere, akit sosem bántott. Elképzelhető, hogy őt tényleg szerette, de egyben jó alibi, eszköz is volt számára. Neki is hazudott, eljátszotta, hogy tökéletes társ, és szerető mostoha apja Liz lányának. Mikor az első gyanús ügyek kiderültek, biztosította kedvesét róla, hogy semmi komolyról nincsen szó, Liz pedig annak ellenére is hitt neki, hogy legjobb barátnője is óva intette. A manipulátornak pedig pontosan ez a célja, elhitetni áldozatával hogy ő ártatlan, akkor is, ha ez az áldozat egyéb kapcsolataiba kerül. Ted, mikor már a börtönből hívta fel Lizt, mindig azt mondta neki, hogy a reményt nem veszítheti el. Évekig játszotta szerepét a nő előtt, miközben fiatal lányokat csábított el és gyilkolt meg több államban. Manipulálta őket, és egyben Lizt is, csak éppen mindenkit máshogy, mert más érdek fűzte hozzájuk.
Mikor pedig Liz végre kezdte elveszíteni hitét benne, keresett egy új cinkos társat, akit szintén meggyőzött ártatlanságáról, és behálózott hazugságaival. Carole Ann pedig jól jött Tednek, hiszen meg voltak a kapcsolatai, így elmesélhette a sorozatgyilkos hamis történetét a médiában, hogy bizalmat keltsen az emberekben. Olyannyira jól sikerült a meggyőzés, hogy Ted Bundynak szinte kultusza lett, sármossága miatt megannyi nő hitte el sztoriját és kezdett vonzódni hozzá. Aminek szintén meg van a maga pszichológiája, miért vonzódik sok nő a ’rossz fiúkhoz’, de ez egy másik történet. Aztán mikor Carole is elkezdett bizonytalankodni, Ted megint elővette a manipulátor eszközeit, elhitette vele, hogy őt szereti, és ha kijut a börtönből közös életet kezdenek, házzal, kutyával, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Carole-nak pont ennyi kellett, hogy újra a bűnöző mellé álljon.
A filmből ennél többet nem árulok el, hiszen ez valahol mégiscsak egy ajánló is, ezért minden ’poént’ nem lövök le. Viszont azt gondolom a történet jól szemlélteti ennek a típusnak az ismérveit. Illetve arra szeretnék sarkallni mindenkit, hogy ha hasonló jeleket vesz észre társán, akkor ne ignorálja azokat a bizonyos ’red flageket’. Legyen körültekintő, mert a megérzések nem csalnak. Látva ezt a filmet sokszor lesújtott rám is a felismerés, milyen embereket engedtem közel magamhoz. Akik nyilván – valószínűleg – nem voltak sorozatgyilkosok, de tökéletes szintre emelték a manipuláció művészetét, és borzasztó érzés ráébredni arra, mennyire nem vigyáztam saját magamra, kívülről vizsgálva szinte egyértelmű helyzetekben, mert képes volt befolyásolni a másik fél. Ezzel nem az a célom, hogy megutáljuk saját magunkat, inkább az, hogy sokkal, de sokkal jobban tiszteljük, értékeljük. Sokan cserbenhagyhatnak minket, de mi magunkkal ne tegyük ezt meg. Illetve a harag sosem vezet megoldásra, a manipulátor személye felé sem. Ők sem egészen szörnyetegek, tetteik sokszor mély traumákra vezethetőek vissza.
Kiből lesz Ted Bundy?
A Mindhunter című sorozat óta – ha máshonnan nem is – tudjuk, hogy a sorozatgyilkosok is ártatlan gyerekekként jönnek a világra, senki sem születik rossz emberként. Általában aztán olyan mély trauma éri őket, amivel nem tudnak megküzdeni. Ha pedig ezt senki nem veszi észre a közvetlen környezetükben – és hogyan is venné, hiszen gyakran pont ez a környezet okozza a traumát magát – és nem kezelik megfelelően a problémát, akkor az egyre mélyebb és mélyebb lesz, olykor ilyen szintekig, hogy az illető frusztrációját agresszív módon, másokon éli ki. Ted Bundy esetében például gondot okozhatott, hogy sosem ismerte édesapját. Édesanyjával a nő szüleihez költöztek, akik azt színlelték, hogy valójában ők a kisfiú szülei, anyja pedig a nővére. Ted hosszú-hosszú éveken keresztül ebben a tudatban élt. Elképzelni is nehéz, milyen érzés lehet, mikor fiatal felnőttként rájössz, hogy a nővéred valójában az anyukád.
Nem felmenteni szeretném ezáltal, csupán érzékeltetni, hogy tettei mögött milyen traumák állhatnak. Ezt az önmagában is nehéz helyzetet tetézték iskolai piszkálódások, majd egy szakítás, és egy depresszió. Mindezek pedig végül olyan belső feszültséget okoztak, amik agresszióhoz vezettek. Miért nők, és miért nemi erőszak előzte meg ezeket? Ezt talán csak a pszichológia szakma nagyjai tudnák megmondani, de annyit azért kikövetkeztethetünk, hogy a nőkben való csalódásnak mindenképpen köze lehetett ehhez. Éppen ezért valahol a sorozatgyilkos is egykor áldozat volt, a körülmények áldozata. Ami pedig biztos, hogy rengeteg ilyen eset megelőzhető lenne megfelelő segítség igénybevételével, akár már gyerekkorban. Ám ez legtöbbször elmarad, a baj pedig évekkel később bekövetkezik.
Nem könnyű mű tehát a Ted Bundy életét feldolgozó film, de mindenképpen fontos alkotásnak tartom. Amit javasolnék, hogy ha érzékeny típus vagy, ne egyedül nézd meg, jól esik utána valakivel kibeszélni milyen hatással volt rád. Ennek ellenére azt mondom, érdemes megnézni. Mert ha csak egy ember átgondolja korábbi kapcsolatait, amitőlösszeáll a puzzle a fejében, és ezt követően körültekintőbb lesz, és jobban vigyáz magára, akkor már megérte.
Borítókép/Cover: Brian Douglas, The Washiongton Post
