Mielőtt borúsra váltott volna az időjárás, anyukámmal úgy döntöttünk, meglátogatjuk egy ismerősét a közeli lovardában. A hölgynek két saját lova van, Frankie, aki már 27 éves, illetve egy fiatalabb, akinek a nevére sajnos nem emlékszem. Pedig rá fel is ültem. Életemben egyszer tanítottak igazán lovagolni, egy Maya nevű lovon, amit sose fogok elfelejteni, olyan emlékezetes élmény volt, hogy sikerült. Ugyanakkor valahogy mindig rossz érzés kerülget, mikor látom őket futószáron körbe-körbe rohangálni. Vajon jó ez nekik? Mindeközben pedig azt is észrevettem, milyen kapcsolat van Ági és a lovai között. Vagy, hogy anno mikor barátnőmet kísértem ki lovardába az ő lovához, akkor mekkora szeretettel állt hozzá ő is. Elgondolkodtam, akkor hogy is van ez.
Az igazság az, hogy az éremnek mindig két oldala van, ebben az esetben is. Vannak, akik tényleg elképesztő szeretettel bánnak állataikkal, és vannak, akik inkább csak munkaeszközként tekintenek rájuk. Sokáig valószínűleg Frankie, az idősebbik ló is az utóbbi csoportba tartozott. Vele is dolgoztak nagyon sokáig, pedig nem kifejezetten egy szófogadó típus. Aztán a lovásznak vagy éppen egy rossz mozdulatnak köszönhetően – ez pontosan nem derült ki – egyik szemére megvakult, és emiatt a baleset miatt nem dolgoztatták tovább. Ági ekkor vette magához, viszont ő azért, hogy mellette a ló nyugdíjas éveit szeretetben és odafigyelésben tölthesse. Frankie hatalmas fazon egyébként. Valószínűleg fittyet hány rá, hogy már idősnek számít, ahogy arra is, hogy fél szemére vak. Úgy viselkedik, mint egy csikó. Zabolátlan csibész, aki képes a gazdája kapucniját a fejére húzni, persze csak azután, hogy a cipzárját lehúzta. Ebből is látszik, hogy nem feltétlenül könnyű eset, de egy igazi személyiség, még sosem találkoztam hozzá hasonlóval.
Fiatalabb társa már egy fokkal nyugodtabb, alkalmazkodóbb típus, de azért őt sem kell félteni. Viszont nagyon okosan tűrte, hogy teljesen idegenként felülök a hátára. És míg sétáltunk, gazdájához fordultam kérdéseimmel. Kíváncsi voltam arra, vajon mennyi ideig él egy ló, hiszen Frankie öregnek számít, mégsem tűnt igazán annak. Azt a választ kaptam, hogy a lovak kora is változó, akárcsak az embereké, és bár biztosan van egy átlag, de ez inkább attól függ, kivel hogyan bánnak. Ági elmondta, hogy ismer olyan lovat, amelyik fiatalabb Frankie-nél, de a szeméből már jó ideje kihunyt az a fény, ami az ő lovának egyetlen látó szemében még mindig ott van. Ugyanis mi emberek ezeket az állatokat is a magunk kénye-kedve szerint tartjuk.
Megtudtam továbbá, hogy egy csikót nagyjából öt éves koráig nem szabad túl sok vagy nagy terhelésnek kitenni. Hiszen az emberhez hasonlóan ők is fejlődésben vannak, ki kell várni, hogy csontjaik végleges formájukat és méretüket felvegyék, megfelelően forrjanak össze. Sajnos azonban a kapzsiság és a nyerési vágy, a pénz közbeszól, és számtalan lónál nem várják ki ezt az időt. Ennek pedig az az eredménye, hogy ezek a lovak 10 éves korukra roncsokká válnak. Az is problémát okozhat, hogy egyszerűen se pénz, se elég idő nincs mindenre a lovardák nagy részében. Reggel 8-kor kiviszik a lovakat a külső helyükre, de szénát csak x időpontban kapnak, hiszen nincsen mindenkinek külön gazdája, aki megetetné. Pedig azt is megtudtam, hogy a lovak szervezete úgy van felépítve, hogy tulajdonképpen az lenne a jó, ha folyamatosan lenne előttük széna, avgy valami ehhez haosnló táplálék. Bár személy szerint eddig sem rajongtam a loviért, a lóversenyekért, mert hasonló sztorikat sejtettem mögöttük, ettől most még inkább elszomorodtam. Viszont, hogy valami pozitívummal zárjak, szerencsére akadnak azért olyan nagy szívű emberek a lovas társadalomban, mint amilyen Ági is. Aki minden délelőttjét ezzel a két szépséggel tölti, amíg csak lehet. És ennél fogva léteznek boldog lovak, akik szeretetben és megbecsülésben tengetik napjaikat, és csibész módjára turkálnak gazdáik zsebében egy kis jutalomfalat reményében.
Illetve megtudtam még egy érdekességet is róluk! Náluk is van egy úgynevezett rendszer. Mikor például kint vannak, akkor kijelölt egyedeik az őrszemek, és a többiek pihennek, akik ilyenkor simán fetrengenek a homokban, mint a kiskutyák. Ezt pedig mintegy dominó módjára csinálják, egyik a másik után heveredik le. Szóval egy biztos: a lovak rendkívül értelmes, okos állatok, akiknek sokkal nagyobb tisztelet járna, mint amit némelyikük kap. Csak bízni tudok benne, hogy sok Ágihoz hasonló szeretetteljes tulajdonos van, aki egyetért velem ebben.
