fbpx

Az olvasott mese jótékony hatása

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Háromfejű sárkány, királyfi, megmentésre váró királykisasszony, törpék, boszorkányok, az erdő állatai. A mesék gyakori szereplői, akiknek egytől egyig nagy szerepe van a gyerekek személyiségfejlődésében, hiszen a hangosan felolvasott mese többek között beindítja és élénkíti a fantáziánkat. Ellenben a látott meséhez ezt a készségünket nem használjuk. De nem csak ez az egy érv szól a mesélés mellett!

Tanító hatás

Természetesen a mesék növelik a szókincset, de ezen túl elősegítik azt is, hogy a gyerekek megismerkedjenek az élet alapvető fogalmaival. Könnyítik a megismerését és elfogadását a halálnak, a félelemnek vagy a gyűlöletnek, sokszor megoldást kínálnak az ezt okozó fájdalomra is. Sőt, a mesén keresztül megtapasztalhatnak örömöt, igazságot, hűséget, szerelmet is!

Iránymutatás

„A jó győz, a gonosz elnyeri méltó büntetését.” A legtöbb tanító mese erre a mondatra épül. A főhősök sok kalandon mennek keresztül annak érdekében, hogy elérjék a céljaikat. Így a mesék könnyen lesznek jó példák arra, hogy ne adjuk fel álmainkat, annak ellenére se, ha döcögős, küzdelmes úton keresztül kell azt megvalósítanunk.

Fókusz, koncentrálás támogatása

Míg a szülő mesél, a gyerek hallgat. Eközben pedig csak egy helyre figyel, és a szövegre, esetleg a mesekönyvben látható képekre összpontosít. Kisgyerekkorban különösen fontos, hogy a figyelmet lekössük és ha lehet, legalább egy mese erejéig fenntartsuk, hogy a későbbiekben szilárd koncentrációképesség alakuljon ki.

mese
Elcsendesülés

Mivel a mesék a gyerekeket sokszor magával sodorják, fontos, hogy életkornak megfelelő történetet válasszunk! Abban az esetben, ha a mese a megfelelő hatást éri el, akkor annak különösen gyógyító hatása van. Elcsendesíti az elmét és oldja a feszültséget.

Együtt töltött idő

Nem utolsó szempont pedig, hogy egy mese felolvasása igazi szülő-gyerek összekovácsoló élmény. Annak köszönhetően, hogy a gyerekek a szülővel együtt élik meg a mesében leírt jót és rosszakat, közösen szurkolnak a főhősöknek és megoszthatják közben gondolataikat, így kettejük között is jobban elmélyül a kapcsolat. Hosszútávon pedig ez egy közös élmény lesz.

Ha nincs időnk minden nap olvasni, hallgassunk közösen hangoskönyvet. De jó megoldás lehet még, ha ilyen napokon a Világszép Alapítvány Civil szervezet Facebook oldalukon hallgatjuk az ott mesélő Zalka Csenge Virág, hivatalos mesemondót.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32