fbpx

A koronavírus egy időre elvette a lehetőséget és talán egy picit a kedvet is attól, hogy az ember repülőre üljön, vagy hosszabb külföldi utakat vállaljon be. Ez pedig esélyt ad a méltatlanul elfeledett és háttérbe szorult hazai turizmusnak, hogy most kicsit mindenki kinyissa a szemét, és meglássa, micsoda szépségek rejtőznek hazánkban. Az első régió, amit szeretnénk újra bemutatni nektek, az a Balaton, ami elképesztő változásokon ment keresztül az évek során.

Szottyadt lángos, száraz hamburger

Régen talán ezek a jobb sorsra hivatott igazi büfé kaják, a nagy tömeg és a pár nap után ránk telepedő unalom juthatott eszünkbe, ha a Balatonra gondoltunk. Azonban az elmúlt pár évben, hála néhány nagyon lelkes fiatal közösségnek a gasztronómia és a borászat terén is, egy egészen új, forradalmi változás indult el a térségben.

Hiszen nézzünk csak körül, minden adott ahhoz, hogy a Balaton egy igazi turisztikai látványosság legyen:

Ott van például a Badacsonyi borvidék, ahol senki nem mondaná meg, hogy nem éppen Provence ültetvényein jár. A Borút Egyesület összegyűjtötte a környék legjobb pincészeteit, akikről a honlapon könnyedén tájékozódhatunk és, akár saját magunknak is össze tudunk állítani egy mini borkóstolót, a nekünk tetsző borászatokból.  A Borbarangolás eseménysorozat pedig a badacsonyi borászok példaértékű összefogását mutatja. Ennek lényege, hogy június végéig mindig más borász, gazda nyitja ki a pincéjét, és tart borkostolást. Ezek az eltökélt fiatalok pedig elkezdték azzá tenni ezt a gyönyörű vidéket, ami a lelke mélyén mindig is volt: elképesztően menővé.

A Tihanyi-félszigetről talán sokaknak csupán a levendulaszedés jut eszükbe, pedig sokkal többet tartogat ennél ez a hely. Az Aktív Pont Tihany csapatának köszönhetően, a kötelező apátság és panoráma néző programok mellett, akad még pár szokatlanabb is. Van lehetőség kerékpárbérlésre, hogy így járjuk be a félszigetet, de kipróbálhatjuk a sétavitorlázást vagy bérelhetünk kishajót is. Ha gyalogostúrán keresztül szeretnénk felfedezni Tihanyt, akkor is őket válasszuk, hiszen a kisujjukban van a környék, és annak minden rejtett zuga, így biztos semmi izgalmasról nem maradunk le.

Balaton

Ha pedig már kirándulás, akkor vétek lenne kihagyni a Balatonfelvidéket. Ez a terület a Balaton északi partján, medencékkel és tanúhegyekkel tarkított részén fekszik. Nem hiába ilyen népszerű: van itt víz, szőlő és történelmi emlék is dögivel. Felkaptathatunk itt 464 bazaltlépcsőn is, de a környéken találjuk a Folly Arborétumot is, ami egy igazán mediterrán kis kitérő lehet.

A buliért sem kell messze menni, a Balaton hemzseg a fesztiváloktól, legyen az nagyobb szabású, vagy egy szűk rétegnek szóló. A legismertebbek, amiket senkinek sem kell bemutatni, azok a Balaton Sound és a Strand Fesztivál Zamárdiban, de a Jazz kedvelőinek ott a Paloznaki Jazzpiknik. A balatonboglári Gömbkilátó tövében pedig vár minket a Balatoni Piknik, ami egyre nagyobbra növi ki magát az évek során, és persze a Művészetek völgye Kapolcsban, ahol aztán minden művészeti ág helyet kapott, mi pedig pár napig végre igazán elengedhetjük magunkat itt.

Bejárhatjuk a Káli-medencét bicajjal: lehet ez akár egy több napos, hosszabb túra is, attól függően, mennyire vagyunk edzettek. Miközben a tájban gyönyörködünk, megállhatunk a rejtett kis falvakban, vagy csobbanhatunk a Balaton vízében. Olyan csodás helyeken kerekezhetünk keresztül, mint a Tanúhegyek, Szentbékkála, a Kőtenger és az Ingókő, de ha útközben megszomjazunk, ihatunk a Theodora -forrásból is.

Mindezeken túl felfedezhetjük a Kisbalatont a Kányavári szigettel együtt, ahol akár egy jó kis szalonnasütésre is van lehetőség a családdal. Számos olyan program vár még ránk a Balaton partján, ami nem kizárólag a nyári évszakhoz kötött, amikor a legtöbben jönnének ide. Részt vehetünk szarvasbőgés túrán Eplényben, vagy majdnem minden városban és faluban van szüreti mulatság ősszel.

Szinte mindegy, hogy mikor és melyik településére érkezünk a Balatonnak, hiszen annak ezer arca van és egy biztos: mindegyik gyönyörű.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek