fbpx
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A híres divatcég vezetője, Alessandro Michele komoly bejelentést tett pár napja, ami talán az egész iparágat megváltoztathatja. A Gucci elnöke Instagram posztban, majd videós sajtótájékoztatóban mondta el gondolatait követőinek és az újságíróknak.

A divatmogul május 22-én és 23-án posztolta ki jegyzeteit a Gucci Instagram oldalára. Ezek egyfajta naplóbejegyzések voltak, amiknek a ’Notes from the silence’ (Jegyzetek a csendből) címet adta. Arról írt bennük, hogy ideje megállni, és egy kicsit átgondolni az életet, a saját tevékenységeit, többek között a márkáját illetőleg is. Szerinte a világban kialakult helyzet egy figyelmeztetés, amit nem szabad félvállról venni.

Éppen ezért változtatásokat szeretne alkalmazni a divatvilágban. Szakít az eddigi trendekkel, és nem kíván tovább ezeknek megfelelően működni.

A Gucci újításai

Alessandro kijelentette, hogy idén ősszel nem tart divatbemutatót, ugyanis szerinte elavult már a szokás, hogy ősszel és tavasszal legyen divathét. Ezért a következő években maga fogja eldönteni, mikor kerül sor a bemutatóira. Innentől kezdve pedig a saját kisebb show-jainak számát is csökkenti, az év valamely szakaszában, kétszer fog összejövetelt szervezni új alkotásai világgal való megosztására. A döntés mögött az áll, hogy Mr. Michele szerint ennyit meg kell most már tennie a Földért, hogy lelassít és csökkenti a bemutatók számát, mert bolygónk nem véletlenül jelez folyamatosan, ezért ideje nem ignorálni ezeket a jeleket.

Idén tehát valószínűleg csak a júliusi digitális divathéten vesz majd részt, erre pedig szintén egy forradalmian új ötlettel érkezik: ruháit nem modellek, hanem a Gucci ház alkalmazottai fogják bemutatni.

Ezen kívül pedig Alessandro a nemi szerepek szigorú rendjén is szeretne változtatni. Ezért hamarosan kihoz egy olyan kollekciót, amit nem fognak bekategorizálni, hogy az férfi vagy női, hanem gender semleges részlegként lesz számon tartva.

A Guccihoz hasonlóan már más divatházak is tettek hasonló bejelentéseket, ám azok inkább csak erre az évre vonatkoztak. Többen jelezték, hogy idén kilépnek a tervezett időbeosztásból, és akkor tartják meg összevont bemutatójukat, mikor azt biztonságosnak érzik, illetve van olyan is, aki idén egyáltalán nem tart már bemutatót.

Alessandro cége ezektől annyiban tér el, hogy ő nem csupán az idei évben gondolkozik. Valós, hosszú távú változást szeretne elérni, nem csak egy átmeneti megoldást eszközölni.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek