fbpx

Lehet, hogy félreértetted a Pride-ot

Emberek ezreinek egyetlen kép jelenik meg lelki szemei előtt e szó hallatán: a tangában vonagló meleg férfiak. Pedig a Pride ennél sokkal több. Itt az idő félretenni az előítéleteket, és megérteni a másik oldalt. Vagy legalább nyitottnak lenni rá, csak egy kicsit.

Manapság már szinte minden hónapban felszínre tör egy régóta hordozott fájdalma az emberiségnek. Legyen az a nők verbális, és fizikai bántalmazása, vagy a fiatalok gonoszkodása egymással, az az a bullying, vagy a bőrszín miatti megkülönböztetés, vagy egyáltalán a külső miatti megszégyenítés, vagy ez esetben a szexualitás különbözőségének lenézése. Borzasztóan szomorú, hogy a 21. században még mindig el kell mondani, hogy ezek miért rossz dolgok, és mekkora károkat okozhatnak. Viszont pozitív előrelépés, hogy tömegek mernek felszólalni, és azt mondani: elég volt.

Én most azt mondom, a Pride-dal kapcsolatos félreértésekből, vagy pontosabban fogalmazva, meg nem értésből is elég volt. A Pride ugyanis már nem csak a színes felvonulást jelenti, ami miatt lezárják a belvárost, hogy metál rózsaszín tangában táncolhassanak férfiak egy kamion tetején.

pride

De azt kell, hogy mondjam, engem speciel ez sem zavar, életemben egyszer vettem részt a felvonuláson, és nem őket néztem, hanem a mellettem vonuló meleg férfiakat és nőket, akik sugárzottak a boldogságtól. Nem azért mert akkor szívtak fel egy csík kokót, hanem mert azon a napon, abban a pár órában szabadok voltak. Ott senki nem bánthatta őket azért, akik. Önfeledten bulizhattak, mert ott csakis szeretet vette körbe őket, és egy kicsit elfelejthették a szürke hétköznapok problémáit, amik nekik valószínűleg sokszor azt is jelenti, hogy bántják őket. Akár verbálisan, akár fizikailag.

Ők például nem foghatják meg szerelmük kezét csak úgy az utcán, mint egy hetero pár, mert biztos, hogy még mindig legalább egy ember ítélkezve néz rájuk. Belegondoltál már abba, milyen lehet így kapcsolatban lenni? Hogy ha kifejeznéd túlcsorduló szeretetedet a párod iránt, akkor mindig valamilyen szintű gyűlölettel kell számolnod közben?

Nem akarom őket szentté avatni, vagy azt mondani, hogy ez a felvonulás a világ legjobb dolga, de semmivel nem is rosszabb, mint bármelyik másik fesztivál, ahol sztár csajok az új trend szerint mellük alsó felét kilátszódni hagyó fürdőruha felsőkben flangálnak csont részegen. Az miért is elfogadottabb, mint a tangában táncoló férfi? Na, ugye.

pride

Szóval ez a felvonulás az önfeledt boldogságról szól számukra. Miért gondolom ezt? Mert számomra a Sziget fesztivál ugyan erről szólt régen. Az volt az a hely, ahol olyan sminket raktam fel, amit máskor sosem. Ahol Kid Cudi nevét festettem a körmömre, és színesre festettem a hajamat, az arcomra pedig csillámpor meg strasszok kerültek, és ott senki nem szólt meg ezért, nem nézett le, ami máskor, máshol megtörtént volna. Ott minden probléma megszűnt létezni, csak a jó kedv, és a zene számított. Azt hiszem pontosan ezt láttam pár éve a Pride-on, az ő szemükben is. És ehhez mindenkinek joga van, legalább egy évben egyszer: felszabadulni, és boldognak, nem utolsó sorban pedig büszkének lenni.

Tudom, álomvilágban élek, hogy azt hiszem, egyszer majd mind testvéri szeretettel tekintünk egymásra. És azt is tudom, hogy magam sem vagyok egy szent, nem állíthatom, hogy sosem ítélkeztem senki felett. Viszont ha csak egy picit is tudunk változni, és csak leheletnyit jobban nyitni azok felé, akiket másnak gondolunk, már az is hatalmas változást hozna a világban, és erre talán most van a legmegfelelőbb pillanat.

Ha él a közelünkben meleg férfi vagy nő, kérdezzük meg tőle, mit érzett, mikor rájött, hogy a saját neméhez vonzódik, vagy mennyi időbe és küszködésbe telt bevallania a családjának, esetleg saját magának, és legfőképpen elfogadnia ezt a tényt. Mert ez biztosan nem egy könnyű út.

pride

Beszélgessünk, kérdezzünk, forduljunk egymás felé szeretettel, mert mindenkinek meg van a maga története. És igazából ez nem csak a nemi identitásról szól, hanem bármilyen különbözőségről, és mindennemű megkülönböztetésről, vagy bántalmazásról. A nőről, akinek a főnöke beleegyezés nélkül rámarkol a combjára, vagy a fiúról, akit lelkileg zsarol a barátnője.

Vagy a leszbikus lányról, aki az Interneten fenyegető üzeneteket kap, mert a nőket szereti, és fiús a stílusa. Ahogyan a fekete bőrű férfiról is, aki megfulladt a rendőr térde nyomására. Vagy a tinilányról, akit addig piszkálnak, míg öngyilkosságba menekül. És a nagypapáról is, aki elmeséli, hogy gyerekkorában balkezes volt, de az akkor nem volt elfogadott, ezért erőszakkal átnevelték, hogy jobb kezes legyen… Oldalakon át sorolhatnánk a sztorikat, amikben valakit bántottak, mert más volt, mint amit a közösség normálisnak ítélt. Pedig mind-mind egyek, és ugyanazok: emberek.

Nem tudom, hogy megváltható-e a világ, de annyi bizonyos, hogyha csak egy kicsit is több kedvességgel, elfogadással és nyitottsággal viseltetnénk egymás iránt, akkor máris mindenki számára könnyedebbé válna a létezés ezen a kis bolygón. Addig is, emeljük fel a szavunkat, és mondjuk ki: elég!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek