Imádunk félni. Ezért jöhettek létre a horrorfilmek, a thrillerek, amiktől minden egyes alkalommal kiráz minket a hideg, de nem tudjuk nem nézni. Az elmúlt pár évben pedig soha nem látott módon lett népszerű egy új műfaj, amelyben gyilkosságokat, sorozatgyilkosok életét, bűncselekményeit mutatják be egy vagy több részes dokumentumfilmek és sorozatok formájában. Az egészen gagyiktól elkezdve, már az olyan óriások is beszálltak ebbe a műfajba, mint a Netflix vagy az HBO. A másik meghökkentő tény, hogy ezeknek nagy százalékát nők nézik, miközben a gyilkosságok és zaklatások elszenvedői többségében szintén a női nemből kerülnek ki.
Akkor mégis miért?
Kiindulhatnánk abból a sztereotipiából, hogy a nők buknak a rosszfiúkra. Amiben, azért valljuk be, hogy van valami, vagy legalábbis sokan átesünk ezen a fázison. De azért túlzás lenne kijelenteni, hogy ez okozná ezt a jelenséget. Azonban tény, hogy olyan szintű rajongás vette például körbe Ted Bundy-t, a jóképű sorozatgyilkost, aki vélhetően több száz nő életét is elvehette, hogy az már szinte hihetetlen. De lehetne itt még sorolni a neveket, Mansontól elkezdve, Angelo Buonon át még akad számos gyilkos, akiket ha Beatles szerű rajongás nem is vett körül, de azért meglepően sok nő ostromolta szerelmével. Talán a társadalomnak mindig szüksége van a másik ellenpólusra, a rosszra is, hiszen így tudnak tovább működni a hiedelmeinek, miszerint a jó mindig győz a rossz felett. Kivéve, amikor nem.
Továbbá ezek a felnőttkori mesék, vagyis inkább rémmesék, valamiképp hasonló hatást váltanak ki, mint gyerekkorunk történetei. Van benne jó, van benne rossz és áldozat is, jobb esetben pedig elkapják a rosszfiút, aki végül megkapja méltó büntetését. Továbbá ezek a szörnyű történetek kulturális legendákként is működnek, mindenki ismeri őket az adott környéken, városban vagy bizonyos esetben a világon is. Összeköt minket. És mivel ezek húsvér emberekkel történtek meg, még sokkal hátborzogatóbbak és valóságosabbak, mint bármelyik Hollywood-i sztori.
A félelem egy ősi ösztön, ami belénk van kódolva, és legalább olyan fontos a túlélésünk érdekében, mint bármi más. Enélkül valószínűleg az első kardfogú tigris megölt volna minket, amikor mi nyugodtan, félelem nélkül elsétáltunk volna mellette. Tehát ez egy szükséges érzés, ami belénk ivódott, és sok esetben a borzongás már-már kellemes és addiktív is lehet (persze, ha nem velünk történik a borzalom).
Ezeken a sorozatokon keresztül válaszokat kaphatunk a legfontosabb emberi kérdésre: miért? Miért tesz valaki ilyet, hogy veszi rá magát, hogyan tud ölni. Ezek olyan izgalmas kérdések, amelyekre egyszerűen tudni akarjuk a választ. Ráadásul egy olyan tabu témát feszegetnek, mint a halál és az élet kioltása. Rajtuk keresztül egy karnyújtásnyira kerül a halál, -amiről a modern ember tudomást sem akar inkább venni-, de még biztos távolból figyelhetjük, mások életének kioltásán keresztül láthatjuk a véget. Így, amíg azon agyalunk ki a gyilkos, hogyan tette, és miért, addig a majd egyszer bekövetkező saját halálunkkal nem igazán kell törődnünk.
De jöjjön a fő kérdés, vajon ezek a témák miért nagyrészt a női közönséget érintik meg? Azt gondolnánk, hogy a vér, az erőszak, sokkal vonzóbb lehet egy férfi számára, azonban a számok azt mutatják, hogy közel 80 százalékkal több nő fogyasztja ezeket a típusú tartalmakat. A BBC egy cikke szerint az egyik ok a bűnözéstől való félelem. A nők sokkal jobban tartanak attól, hogy áldozatul esnek valamilyen bűncselekménynek, így ez valamiféle védekezési mechanizmus is lehet. Ezeken a történeteken keresztül szembe tudnak nézni a félelmeikkel. Illetve valamiféle biztonságérzetet is ad számukra, hiszen ha megértik ezeknek az embereknek az észjárását, figyelnek a jelekre, talán megtudják magukat védeni.
Mivel a gyilkosságok áldozatai legtöbbször nők, de legalábbis az ilyen sorozatokban biztosan, így ok lehet az együttérzés és az empátia egy nőtársunk iránt. Ezek a filmek, sorozatok, bemutatják az áldozat/áldozatok életét, személyiségét, családját, így sokkal közelebb hozzák őket a nézőhöz. Ez sok nőben olyan érzést kelthet, hogy ez akár én is lehetnék, vagy egy ismerősöm.
Aztán ott vannak a megoldatlan ügyek, amelyek egyből mini nyomozót csinálnak mindenkiből, ez az úgynevezett „armchair detectives” effektus. A nők kifejezetten szeretnek a dolgok mélyére ásni, gondolkodni ügyeken. Természetesen a férfiak is, de valahogy ezek az ügyek, a háttérben húzódó motivációk megértése, jobban megtudják fogni a női nézőket.
Na és persze ott az élvezet része. Talán kegyetlennek tűnik, de ezek a történetek kikapcsolják az embert. Hiszen olyan távolinak tűnnek, úgy érezzük, velünk ezek sosem történhetnek meg (és valóban, azért elég kicsi az esély, hogy egy sorozatgyilkos áldozatául esel). Eltudunk vonatkoztatni és bár valóságos a történet, de mégsem húz be minket túlságosan.
Amióta világ a világ, az emberek szeretnek félni. Ezért az a sok ránk maradt rémtörténet, ezért gyűltek össze annak idején a kivégzésekre tömegek. Ettől senki sem lesz kegyetlen, ha pedig nőként téged is lekötnek az ilyen jellegű filmek, sorozatok, akkor ne legyen lelkifurdalásod. Persze, jóból is megárt a sok.
