27 éves vagyok. Most biztosan sokan legyintenek, hogy ugyan, még fiatal vagy. Mégis, nálam most jött egy eddig távolinak és idegennek tűnő pont: eszembe jutott, hogy öregszem. Egyre többen kérdezik, hol a gyerek, hol a saját lakás, megtaláltam-e már mit akarok csinálni. Én meg csak kapkodom a fejemet, mert nemrég, még azt kell csak eldöntenem, hogyan diplomázzak le úgy, hogy senkinek se tűnjön fel, megcsúsztam az egésszel. Már megint. Most meg már reprodukálnom kell magamat. Aztán mi lesz még itt 30 felett…hajaj.
A környezetemben élő nőknél eddig nem láttam, vagy legalábbis jól titkolták, hogy félnének öregedéstől. Egyébként is elég szerencsés alkatok vagyunk, egyikünk sem tűnik annyinak, ahány éves.
Nagymamámtól nem hallottam, hogy azon sírna percenként, hogy bárcsak újra 20 éves lehetne. Csupán egy krémet láttam mindig az asztalán, azzal a jó öreg Niveával kente az arcát, és esküszöm nekem több ráncom van, mint neki volt. A haját nem hagyta egyedül sohasem őszen, de talán ennyi kellett a női önbecsülésének.
Anyukám más alkat, ő inkább talán a fiatalos gondolkodásának, és sportos múltjának köszönheti, hogy senki se mondaná meg, 50 is elmúlt. Aztán ott vagyok én és a nővérem, akiktől a mai napig elkérik a személyit. Ez régen zavart, ma már csak hálásan kacsintok rá a kasszás nénire, így 30 felé közelítve jól esik az emberlányának az ilyesfajta feltételezés.
Szóval lehetne ezt szépen, meg méltósággal viselni, de hogyan, ha a Tv-ből, a közösségi médiából, de még a környezetünkből is az árad: maradj minél tovább fiatal.
Emlékszem, a 25. születésnapomon ott volt egy kozmetikus is, és egyből az volt az első szava a Boldog születésnapot után, hogy tudtam-e, hogy 25 évesen el kell kezdeni ránctalanító krémeket használni, ha nem akarok aszott öregasszony lenni. Úgy megijedtem, hogy másnap vettem is egyet, és bőszen kenegetni kezdtem a szemkörnyékemet. Aztán azon kezdtem el gondolkodni, milyen „öregasszony”, akarok én lenni.
Mert az tény, hogy számos lépést tehetünk azért, hogy kevésbé vagy lassabban öregedjünk, hogy egészségesebbek legyünk, és ezek nagyon fontosak is. Ilyen például a megfelelő vízfogyasztás, a sport, a kiegyensúlyozott étrend, a vitaminok pótlása. Ezeket magamért teszem. De tényleg ennyin múlna, milyen leszek öreg néninek?
Nem csak ráncos nem akarok lenni, hanem olyan sem, aki fél a ráncaitól. Nem akarom hallgatni és rosszul érezni magamat a reklámok miatt, amik 30 éves kortól ömlesztik rád a krémeket, az ilyen olyan technikákat, őszhajat fedő festékeket. Miközben olyan gyönyörű idős néniket látok néha az utcán vagy ismertem akár személyesen is, akik szimplán szerették magukat az életük ezen szakaszában is.
Igen, tudom, hogy mennyivel nehezebb mondjuk idősebb korban munkát kapni, hogy számos olyan testi tünet is fel tud erősödni, amit fiatalon el sem tudunk képzelni és a társadalom is negatívan áll az öregedéshez. De a társadalmat mi alkotjuk, és mi is alakítjuk a gondolkodást.
Ha elfogadjuk az öregedés tényét, a vele járó változásokat és közben próbálunk a lehető legegészségesebbek maradni, akkor olyan nagy bajunk nem lehet. Ebbe belefér minden, amit te úgy érzel meg kell tenned azért, hogy kiegyensúlyozott legyél: festesd a hajad, ha tetszik, kend be magad krémekkel, ha úgy érzed ez jó a lelkednek is. De mindig legyél őszinte önmagaddal: ezzel el akarsz fedni valamit, vagy így érzed jól magad?
Szóval itt vagyok 27 évesen. Festetem a hajam, és biztos, ami biztos, bekenem este meg reggel az arcomat. Próbálok sok vizet inni, és szedni a vitaminokat. De, ami a legfontosabb, nem akarok félni az időtől, az élettől. Attól, hogy az a természet rendje és módja, hogy mindig lesznek nálunk fiatalabbak és mi pedig megváltozunk.
Várom, hogy okosabb legyek és bölcsebb, várom, hogy majd meglássam, mit hoztam ki az életemből, hogyan ragadtam meg a lehetőségeimet. Kíváncsi leszek a családomra, és szeretnék majd jó ember és szerető nagymama lenni. Azt hiszem ezek sokkal fontosabb dolgok, mint az a pár ránc meg az a fránya ősz haj.
