Elindult az iskola, vele együtt pedig a különórák, szakkörök és a tanulmányi versenyek időszaka. Igyekszünk minél több lehetőséget biztosítani a gyerkőcöknek, hiszen fontos, hogy sportoljanak, beszéljenek nyelveket, és a számukra érdekes tevekénységre is jusson idő. De a megannyi feladat mellett, vajon mennyi idő jut nekik gyereknek lenni? Vajon hol van a határ a túlterheltség és hasznos tudás megszerzése között?
Szorongó gyerekek
Már ovis korban is megfigyelhető, hogy a szülők angolra, úszásra, táncra és egyéb készségfejlesztő szakkörökre íratjak be a gyerekeket. Néha mert a gyerkőc könyörög, hogy ő most éppen táncos vagy rajzművész akar lenni, de nem meglepő, ha ilyen korban, másnap már a karate fogja érdekelni. De az is megfigyelhető, hogy sok szülő másképp nem tudja megoldani a kicsik felügyeletét, így inkább valami hasznos tevékenységet választanak nekik bébiszitter helyett.
Azonban sokszor észre se vesszük, hogy a már iskolában lefáradt gyereket, teljesen leszívják a még tanulás melletti szakkörök. Nap végére pedig kapunk egy fáradt, túlterhelt utódot, aki megroppan a túlzott elvárások alatt, és el is felejt gyereknek lenni.
A szülök néha észre sem veszik, vagy nem akarják beismerni, hogy a szorongó és stresszes gyerekük a túl sok feladat és különórák miatt vált azzá.
Sokszor már fizikai tüneteket is produkálnak a túlterhelt tanulók, amelyeket már muszáj komolyan venni. Talán furán hangzik, de a gyerekeknél is jelentkezhet a „burn out”, avagy a kiégés jelensége. Ilyenkor sokat panaszkodhat fej-és hátfájásra, esetleg hasfájásra. Ilyenkor a gyerekek sokszor nehezen tudnak elaludni, és reggel nagyon fáradtan ébrednek. Ezeknek a tüneteknek pedig semmi szervi oka nincs, „csupán” a túl sok elvárás, feladat súlya nyomja a gyerekek vállát.
Találd meg az egyensúlyt
Nem mondunk túl nagy újdonságot azzal, hogy ebben is az arany középút a megoldás. Mérlegeljetek, mi az, ami valóban örömet okoz a gyereknek, ahova szívesen jár. Ne az legyen az elsődleges szempont egy szakkör kiválasztásakor, hogy mi az, ami majd később a hasznára lehet. Ha nem szeretne például angolra járni, akkor ne erőltessétek, mert csak egy rossz beidegződése lesz a nyelvtanulással kapcsolatban, de igaz ez bármilyen más különórára is.
Próbáljátok esetleg a barátaival közös szakkörökre beíratni őket, ahol már egy biztonságosabb közegben tanulhat új dolgokat.
Ne akarjuk a mi elvárásainkat, be nem teljesült vágyainkat rájuk erőltetni. Ha mi hatalmas sportolók vagyunk/voltunk, de a gyerek egyértelműen nem sportoló alkat, akkor ne vegyük el azzal a kedvét és az önbizalmát, hogy elküldjük atlétikára, ahol nyilván nem sok sikerélménye lesz.
Figyeljünk oda a saját gyerekünkre, az igényeire, a képességire és a határaira is. Kérdezzük meg a véleményét, ő mit csinálna szívesen, van-e kedve ahhoz az adott szakkörhöz. Azzal sincs baj, ha nem szeretne sehova sem járni. Csak azért, mert a csapból is az folyik, és mindenhol ez látjuk, nem kell minden gyereknek száz különórára járnia, és már 9 évesen több nyelven beszélnie, valamint profi sportolónak lennie.
A különórák és szakkörök lényege az élvezet kell, hogy legyen. Az is lehet, hogy azért nem akar oda járni, mert mondjuk nem szimpatikus neki a tanár, vagy a többi gyerek, vagy időközben rájött, ez mégsem neki való. Figyeljünk arra, amit mond, és ne kényszerítsük semmire, amit nem akar.
Ez persze nem azt jelenti, hogy két percenként, ha valami nem tetszik neki, hagyjuk váltani, itt fontos kiemelnem a kommunikációt. Amikor egy időszakban gyerekeket tanítottam táncra, számtalanszor láttam azt a példát, hogy egy kislány vagy kisfiú beiratkozott hirtelen felindultságból, tetszett is neki, majd egyik órán érte egy rossz élmény, és azonnal ki akart szállni. Ilyenkor nem árt vele elbeszélgetni, hogy nem szabad mindent egyből feladni, mert néha az elképzeléseink megvalósításáért dolgozni kell, hogy azok működjenek: legyen az egy jó mozdulat, egy tánclépés vagy egy versenyeredmény.
Ha viszont azt látjuk, hogy gyerekünk valóban nem élvezi, frusztrálja az adott tevekénység, minden lelkiismeretfurdalás nélkül hagyjuk kilépni. Hiszen mégiscsak gyerekekről beszélünk, akiknek fejlődik a személyiségük, az ízlésük, és még csak keresik a céljaikat. Ehhez pedig bizony több szerepben is ki kell próbálni magukat.
Fontos tehát, hogy csak annyit és olyat vállaljanak be a gyerekek, amit bírnak az iskola mellett, és ami igazi örömet okoz számukra. Senkinek se érdeke, hogy frusztrált, szorongó és túlterhelt felnőttek legyenek belőlük, akik kihagyták a legjobb és legönfeledtebb időszakot: a saját gyerekkorukat.
