fbpx

Gyermeknek zsebpénz: mikortól és mennyit?

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ahány ház annyi szokás, és valószínűleg egy konkrét választ nem is tudunk adni erre a kérdésre, hiszen minden család háttere is különböző. Viszont azt vizsgálhatjuk, milyen előnyei és hátrányai vannak a zsebpénznek. Cikkünkben többek között kitérünk erre is, továbbá arra, hogy hogyan taníthatjuk meg gyerekeinknek a pénz értékét.

Zsebpénz előnyei és hátrányai

Talán nem is a zsebpénznek vannak előnyei és hátrányai, hanem inkább annak, hogy a szülő hogyan viszonyul összességében a pénzhez. Mivel a gyerekek a legtöbb esetben a szülőket utánozzák, ezért nem kell meglepődnünk azon, ha a gyerek Anya és Apa vásárlási és pénzköltési szokásait veszi át. Ez alatt azt értem, hogyha a családban negatív képként jelenik meg a pénz, mert abból mindig tartalékolni kell, és ezért nem engedhetünk meg sok mindent magunknak, ráadásul ezt hangoztatjuk is, akkor ezzel a gyermekben feszültséget generálhatunk. Ha pedig szórjuk a pénzt, attól függetlenül, hogy megtehetjük-e vagy sem, akkor nagy az esély arra, hogy gyermekünk is könnyen, akár felelőtlenül költekezik majd.

Éppen ezért a legfontosabb lépés az előtt, hogy zsebpénzt adjunk a gyermekünknek, hogy a szülők átgondolják és közösen megbeszéljék, hogy azt milyen mennyiségben és rendszerességgel teszik.

Azt viszont fontos leszögezni, hogy a zsebpénzt, költőpénzt nem azért érdemes adni a gyerekeknek, hogy indokolatlan dolgokra költsék. Sokkal inkább azért, hogy általa megismerjék a pénzt, és megtanuljanak vele bánni, esetleg beosztani azt.

zsebpénz

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a zsebpénz nem minden esetben egyenlő a költőpénzzel. Legtöbb esetben a költőpénzt osztálykirándulásokra, iskolai büfébe, szórakozásra adjuk, a zsebpénz pedig arra szolgál, hogy a gyerek elérje általa olyan apró céljait, hogy abból megvegye azt, amit szeretne, legyen szó például a hobbijával kapcsolatos tárgyakról.

Mikortól érdemes zsebpénzt adni?

Szakmai állásfoglalások szerint azelőtt nem érdemes a gyerekünknek zsebpénzt adni, amíg egyrészt nem ismeri a számokat, másrészt nincs tudatában a pénz jelentésével, annak a gyakorlatban használható lehetőségeivel.

De anélkül, hogy nem tisztáztuk a gyerekünkkel, hogy a zsebpénzt mire kapja és költheti, semmiképp ne adjunk neki! Hiszen gazdálkodhatunk úgy is, hogy a költőpénzt a zsebpénz is tartalmazza vagy úgy, hogy a zsebpénz kizárólag például a jövőbeli tanulmányokhoz szükséges költségeket fedezi.

Viszont megismertetni a pénzt, mint fogalmat gyermekeinkkel, már korábban elkezdhetjük. Legyen szó 3-6 éves kor között számolási-, vagy majd a pénztáros, vásárlós játékokról. Később pedig már be is vonhatjuk a gyerekeket a vásárlásba, engedhetjük őket fizetni, és megmutathatjuk nekik, hogy bizonyos termékek mennyibe kerülnek: hogy mi az olcsóbb, mi a drágább, ezáltal pedig megismerheti az arányokat.

zsebpénz

Majd mikor nagyobbak lesznek elküldhetjük őket önállóan boltba, listával. Érdemes hazatérés után elszámolni velük, átnézni a blokkot, és megmutatni, hogy melyik termék, mennyibe került.

Milyen mennyiségben és milyen gyakorisággal érdemes zsebpénzt adnom?

Minden család különböző háttérrel rendelkezik, ezért egy konkrét számot nem lehet meghatározni. Kalkuláljuk ki, hogy mire adjuk a zsebpénzt. Válaszoljuk meg azokat a kérdéseket, hogy ez tartalmazza-e a költőpénzt, vagy azt külön kap a gyerek? Beleszámoljuk a hosszútávú céljaival kapcsolatos költségeket is? A szülők havonta mennyi pénzt tudnak biztonságosan nélkülözni? Ezek alapján már könnyebben kiszámolhatjuk a gyereknek ítélt összeget.

Illetve ha egy összegben adjuk a zsebpénzzel a költőpénzt is, azt mindenképp kommunikáljuk a gyerekünk felé. Tájékoztassuk őt arról, hogy mennyit költhet a mindennapokra, és mennyit érdemes belőle félretennie és mire.

Ezen kívül érdemes a zsebpénzt havi rendszerességgel adni, mint ahogy a munkahelyen a fizetést kapjuk. Szintén fontos, hogy a zsebpénz egy állandó összeg legyen. Ha pedig idő előtt elfogyna a zsebpénz, semmiképp se egészítsük ki! Hiszen akkor nem tanítanánk meg a gyerekeket arra, hogy a pénzt be kell osztani. Illetve nem jó, ha ezzel azt erősítjük benne, hogy majd felnőttként bármikor hitelt felvehet.

Továbbá zsebpénzmegvonással vagy csökkentéssel ne büntessünk, és lehetőség szerint ne kérjünk a gyerekektől kölcsön. Ha pedig szeretnénk mi vagy a gyerek változtatni a pénzügyein, azt mindenképpen közösen beszéljük meg a változtatás előtt.

Az ünnepekkor más rokon, családbarát által kapott pénz esetén pedig szintén érdemes megbeszélni a gyermekünkkel, hogy azt mire költse: esetleg beillessze a zsebpénze közé, vagy van olyan dolog, amit szeretne megvásárolni belőle? Ismertessük vele a lehetőségeket, mérlegeljük együtt azokat, és segítsünk neki dönteni.

16 éves kortól pedig érdemes már a gyerekek számára külön bankszámlát nyitni.

zsebpénz

Mindezeken kívül pedig nagyon fontos, hogy gyermekünkkel rendszeresen beszélgessünk a világ pénzügyi dolgairól. Hiszen minél idősebb, annál közelebb kerül az önálló élet felé, ezáltal pedig elengedhetetlen, hogy a valósághoz közeli képet kapjon a pénzügyekről és tisztában legyen azokkal a fogalmakkal, mint például a fizetés, számlák, hitel.

Te mit gondolsz, mikortól érdemes zsebpénzt adni egy gyereknek? Szerinted is nagy befolyással van a felnőtt életünkre, ha már korán közel kerülünk a pénzhez? Oszd meg velünk a véleményedet kommentben!  

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32