fbpx

Gyermekvállalás: fiatalon vagy idősebben?

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ma már nem túl meglepő, ha valaki bőven 30 év felett vagy akár 40 éves is elmúlik, mire eljut a gyermekvállalásig. Ennek számos oka van, többek között az is, hogy ma már egy nőnek is több lehetősége van a karrier építésre. Bár úgy általában véve, ha bele gondulunk, minden egy kicsit kitolódott. Amíg például az én anyukám 23 évesen már anya volt és, annyi idősen, mint én most, már két gyerekkel is büszkélkedhetett, nálam még a gyerekvállalás azért odébb van. De mégis mi a jobb, ha már fiatalon szülővé válunk vagy ha várunk vele?

Érvek a fiatal szülőség mellett

Az egyik legtöbbször felhozott érv, hogy fiatalon, a húszas éveinkben még több energiánk van, aminek köszönhetően a gyereknevelésbe is talán nagyobb erőbedobással tudunk belekezdeni.

Illetve a teherbeesés és a terhesség is a legtöbb esetben kevésbé viseli meg a fiatal anyukákat, és gyorsabban is regenerálódnak. A másik érv, hogy mivel ilyenkor közelebb van a gyermekkor emléke, talán könnyebben lehet ráhangolódni a gyerkőcre, türelmesebb is vagy vele. Emellett nincs akkora generációs szakadék szülő és gyerek között, hogy ne értsük meg, ugyan miért nyomkodja annyit a telefonját. Persze, ezek az érvek nem mindenkire igazak.

Ezen kívül – bár ez nem mindenkinek fontos, vagy a más életkörülmények miatt eltérő lehet – ha fiatalon szülünk, valószínűleg a mi szüleink is aktívabban és tovább részt tudnak venni a kicsi életében. Illetve nekünk anyaként is több esélyed van arra, hogy minél tovább ott legyük neki.

Röviden összefoglalva, fiatalon még talán könnyebben vesszük a testi és lelki akadályokat is, amelyek a gyerekneveléssel ránk várnak, és egy egészen más szemlélettel neveljük a gyerekeket.

Érvek az idősebb kori gyermekvállalás mellett

Ha 35 felett döntünk úgy, vagy éppenséggel akkor jön össze, esetleg akkor lesznek adottak a körülmények, akkor már szinte biztos, hogy egy kialakult személyiséggel fogjuk nevelni a gyereket.

A legtöbb esetben, erre az időszakra már tudjuk, mit akarunk, vagy már célba is értünk, de legalábbis közel vagyunk hozzá , legyen az karrier, szerelem. Ilyenkor már egy biztosabb egzisztenciát tudunk nyújtani a csöppségnek, és talán a nagyobb élettapasztalat sem jön rosszul, ha gyereknevelésről van szó.

Mire eljutottunk addig, hogy most már készen állunk az anyaságra, egy sokkal tudatosabb módon fogunk hozzá állni a neveléshez és az egyéb, ezzel járó kérdésekhez. Tehát összeségében már egy stabil, lenyugodott és tudatosabb szülőt kapnak azok, akiknek a szülei 35 év felett váltak anyává és apává.

Érvek, ellenérvek: van értelmük?

Még bőven lehetne sorolni az érveket és ellenérveket, mikor jó, érdemes és egészséges szülni? Megközelíthetjük pszichológiai oldalról vagy éppen az egészség szempontjából. Biztos, hogy számos pro és kontra érv születne.

Azonban a tanulság talán az, hogy a szülés, gyermekvállalás mindenképpen egy egyéni döntés és preferencia kérdése. Sok minden befolyásolhatja azt, hogy ki mikor válik szülővé: lehet, nem talált megfelelő párt, esetleg fizikai akadályai vannak, vagy anyagi helyzete nem engedi. Sőt, az sem ördögtől való, hogy még nem érzi készen magát, és még kicsit élni szeretne. És vannak, akik egyáltalán nem is akarnak gyereket, ami szintén egy teljesen jogos és elfogadható döntés.

Szóval jöjjön az a pici egészen fiatalon vagy már kicsit idősebb korunkban, az az egy számít, hogy szeressük és próbáljuk neki a lehető legjobb és legszeretőbb körülményeket biztosítani, ami tőlünk telik. A lényeg, hogy ne kényszer szülje azt a döntést, hogy ideje gyereket vállalni, vagy az a nyomás, hogy a környezetedben mindenki fiatalon szült, ezért neked is akkor kell.

A gyereknek az számít, hogy szerető családba szülessen, nem pedig a kor.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32