Korábbi cikkünkben írtunk már róla, mi az a tömegpszichózis, és miért szeretnénk egy adott csoporthoz tartozni. Most pedig a másik oldalra térünk ki, amikor valaki ettől az adott csoporttól eltérően csinál valamit. Saját példámon keresztül szeretném bemutatni ezt a helyzetet, kiélezve a családi és baráti összejövetelekre, hiszen az ünnepek alatt sok ilyenben vesz részt az ember.
Kezdetek, sztorik és szorongások
Hat év vegánság alatt sokat tapasztaltam az emberek különcséghez való hozzáállásáról. Ma nem magáról a vegán életmódról szeretnék beszélni, erről írtam már ebben a cikkben. Inkább arról, hogy milyen kilógni a sorból egy társasági vacsorán, egy közös munkahelyi ebéden vagy éppen egy családi karácsonyon. Ehhez nem kell feltétlenül vegánnak lenni, lehet az illető vegetáriánus, vagy éppen érzékeny, allergiás valamilyen összetevőre. Millió étkezési szokás és intolerancia létezik, amik miatt belekerülhetünk egy ilyen szituációba.
Amit én ez alatt a hat év alatt átéltem, az nem feltétlenül mind rossz élmény, sokkal inkább érdekes, és olykor pozitív meglepetések is értek. Nem lehet általánosítani még korosztály szintjén sem, hogy ki hogyan áll hozzá ehhez a fajta mássághoz, de az azért nagy általánosságban elmondható, hogy a 20-30 körüli korosztályt inkább a kíváncsiság jellemzi, míg a szüleink korosztálya szkeptikus, aggódó, olykor elutasító, de meggyőzhető, a nagyszülők pedig legyintenek az újabb ’hülyeségre’, de idővel beletörődnek. Szerencsére kivétel mindegyik csoportnál van.
Számomra a legnagyobb meglepetést a nagymamám okozta. Valamiért tőle tartottam legjobban, és szerintem nem is tőlem tudta meg az életmódváltásomat annak idején, hanem anyukámtól. Mamának elég határozott véleménye van mindenről, kissé talán még makacs is, szóval tartottam egy kisebb fejmosástól. Ehhez képest csak kifejezte aggódását, aztán pedig kihívásnak vette ezt az egészet, és idén már készíti is a vegán töltött káposztát.
Voltak azonban szorongós, kevésbé pozitív idők, mikor nem tudtam, hogy egy adott eseményen mit fogok enni délután 4 és este 10 között, és mire eljöttünk már szédelegtem. Meg olyan is, mikor új munkahelyre kerültem, ahol 10-15-en együtt ettünk, és az egyik srác megkérdezte én mit eszem. Mikor kiderült, hogy vegán vagyok, lavinaként ömlöttek rám a kérdések, és minden szem rám szegeződött közben. Azt hiszem kimaxoltam az újonc szerepet. És bár abszolút kedvesek voltak és imádtam őket, az amúgy is új helyzet feszültségét nem oldotta bennem az az ebéd.
Az ilyen események miatt mesélek most nektek, mert szeretném, ha tudnátok, nem vagytok egyedül ezzel a kihívással,
Hogyan kezdjünk bele?
Én azt gondolom, hogy mint minden problémát, úgy ezt a helyzetet is könnyítheti a tiszta, őszinte kommunikáció, ennek is az asszertív formája, amiről itt már írtunk korábban. Az embert sokszor akadályozzák a félelmei, amiknek végül nagy százaléka meg sem valósul. Ahogyan én is meséltem, pont attól a személytől ért a legpozitívabb meglepetés, akitől leginkább tartottam. Így utólag rájöttem, teljesen feleslegesen stresszeltem magamat.
Ráadásul, ha az embernek ételintoleranciája van, akkor arról még csak nem is tehet.Így igazán nem lehet rá mérges senki, amiért esetleg külön kell főzni neki. Ezért a legőszintébben mondom, hogy merjünk beszélgetni barátainkkal és családtagjainkkal, mert valójában mindegyikőjük szeret minket, és el fogják fogadni a döntésünket, vagy a döntésünkön kívül eső allergiánkat. Míg ha magunkban őrlődünk, az felemészt minket, stresszhez vezet és rosszulléthez.
Tehát a karácsonyi összejövetelek előtt beszéljünk a házigazdákkal. Ha úgy vezetjük fel a dolgot, hogy érzik, ez fontos nekünk, és nem terhükre akarunk lenni, akkor biztosan segítőkészek lesznek. Például mondhatjuk azt, hogy az egészségünk érdekében erre a döntésre jutottunk, és azért telefonálunk, mert nagyon szívesen segítenénk a főzésben, vagy vinnénk valamit, amit a többiek is, de mi is meg tudunk enni. A lényeg, hogy nyomatékosítsuk, hogy tiszteljük a másik áldozatos munkáját, és nem célunk plusz feladatot adni neki. Fontos ezeket tisztázni, hogy a másik ne vegye sértésnek, ha egy doboz kajával érkezünk meg hozzá. Jó esetben ezt csak egyszer vagy kétszer kell megtenni, mert akiknek fontosak vagyunk azok az ezt követő alkalmakkor már tudják, mi a helyzet és készülnek külön.
Viszont ezeken át kell esni, mert ha nem beszélünk a döntéseinkről, akkor vagy beájulunk estére a fa alá, vagy kínos szituációban találjuk magunkat. Ételintolerancia esetén például hatványozottan fontos ezeket a beszélgetéseket megejteni, mert inkább két perc sértődés a házigazda részéről, minthogy az egész estét a mosdóban töltsük. Tudom, nem könnyű helyzet, de hidd el, hogy jobb lesz!
Ami talán a legelkerülhetetlenebb, az az olyan helyzet, mint a munkahelyi történetem. Ilyen biztosan mindenkinek van egy-kettő, de ezekben fel kell ismerni, hogy esetemben is a kollégáimban semmilyen negatív felhang nem volt, pusztán kíváncsiak voltak, ami nem egy rossz dolog. Ezek a beszélgetések mindenki látószögét bővítik, egymástól is rengeteg dolgot tanulhatunk. Ilyenkor egyszerűen csak meséljünk a többieknek, mit miért és hogyan csinálunk. Fontos, hogy ne menjünk át térítőbe, és ne akarjuk őket rábeszélni a magunk döntésére. Mindenki más úton jár ebben az életben, és ehhez minden joga meg van, ezt nekünk ugyanannyira el kell fogadnunk, mint nekik a mi döntésünket. Szóval csak beszélgessünk velük, ugyanúgy, mint bármi másról.
Az idő neked dolgozik
Visszatekintve, sok mindent csinálhattam volna én is okosabban, és remélem, hogy ti, akik olvassátok ezeket a sorokat, mertek majd beszélni ezekről a dolgokról. Viszont azt is el kell, hogy mondjam, idővel sokkal jobb lett a helyzet, mint gondoltam. Annak ellenére, hogy van, aki a mai napig nem érti adott döntéseimet, és viccelődik, azt hiszem, még ő is elfogadta. A családom nagy része például kihívásnak, kísérletezési lehetőségnek fogja fel a (már csak 90%-ban) vegán életmódomat. A barátaim kíváncsiak, eljönnek velem vegán éttermekbe, és egyre többet próbálkoznak maguk is ezekkel a receptekkel. Ahhoz, hogy jobban megértessük magunkat, jó közös lehet együtt főzni szeretteinkkel, hogy megmutassuk nekik, mennyi lehetőség van a mi étrendünkben is. De beszélhetünk bármilyen életmódról, hiszen a lényeg nem ez a történetben.
Hanem az, hogy akiknek igazán fontos vagy, ők – ha meg nem is értik – el fogják fogadni életed döntéseit, még akkor is, ha különcnek tűnsz miattuk. Szólnék itt pár szót a szülőkhöz is. Gyerekként talán még nehezebb ilyen döntésekkel előrukkolni, ezért próbáljunk meg nyitottan állni hozzájuk, ha szeretnének változtatni az életmódjukon, és inkább segítsük őket benne, hogy helyesen tegyék azt.
Aki pedig nem fogadja el a döntéseinket, érdemes vele is beszélgetni, hiszen lehet, hogy csak aggódik miattunk, ezért vannak ellenérzései. Ezekkel az emberekkel is üljünk le és egy kávé mellett mondjuk el az érveinket, meglátásainkat, amikkel meg tudjuk nyugtatni őket. Akik pedig ezután sem képesek az elfogadásra, nekik talán nem is igazán velünk van bajuk, és egy ponton túl már nem vagyunk kötelesek magyarázkodni.
