fbpx

Szilveszteri tradíciók a világ körül

Vészesen közeleg az év utolsó napja. Ahogyan sok más ünnepet, úgy a szilvesztert is annyi féleképpen ünneplik, ahány nemzet él ezen a bolygón. Összeszedtük nektek a legérdekesebb hagyományokat.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Talán még soha nem vártuk annyira az év végét, mint 2020-ban. Mindenki nagy reményeket fűz 2021-hez, viszont most valószínűleg az újévi fogadalmakat felváltja egy kollektív érzés, miszerint semmi másra nem vágyik a világ, csak, hogy a vírus eltűnjön. Sok helyen éppen ezért nem is lesz lehetőség igazán az ünneplésre, pedig izgalmasabbnál izgalmasabb tradíciókat találni a világ különböző pontjain. Ahogyan karácsonykor is megírtunk nektek néhány külföldi szokást, úgy most a szilveszteri hagyományokat is elhoztuk nektek.

Dánia

A dánok aztán tudják, hogyan kell szórakozni, és egészen biztos vagyok benne, hogy szilveszteri szokásukat idén mindenki szívesen kipróbálná. Ők ugyanis amint éjfélt üt az óra, elindulnak, hogy tányérokkal dobálják meg szomszédaik bejárati ajtaját. Úgy tartják, hogy minél több törött edényt találsz a saját portádon, annál nagyobb szerencséd lesz az új esztendőben. Ennél szórakoztatóbb szilveszteri hagyományt kívánni se lehetne!

Spanyolország

A spanyolok nem 10 másodperctől számolnak vissza éjfél előtt, hanem 12-től. Miért? Mert pontosan ennyi szem szőlőt kell megenniük, mielőtt üt az óra. Ennek pedig az az oka, hogy a 12 szem a 12 jövő évi hónapot jelöli. Aki az összeset meg tudja enni a 12 másodperc alatt, neki minden bizonnyal szuper éve lesz, hiszen mindegyik hónapban éri valami szerencse.

Brazília

A brazil partok szilveszterkor tömve vannak, hiszen aznap akinek sikerül 7 hullámot átugrania, kívánhat utána valamit, és még sikerekre is számíthat az újévben. Ez a hagyomány egy afro-brazil vallásból származik, amiben nagy jelentőséget tulajdonítottak a hetes számnak. A víz istennőjéhez kötötték, aki segít az embereknek túljutni a nehézségeken.

Japán

Nincs is annál kellemesebb, mikor egy tradíció valamilyen ételhez köthető. A japánoknál ez pedig a toshikoshi soba. A hajdinából készült hosszú tészta a hosszú életet szimbolizálja, ezért előszeretettel fogyasztják szilveszterkor, hogy szerencsét hozzon. Ezen túl pedig maga a hajdina növény egy szívós fajta, ami a viszontagságos időjárást is túléli, ezért aztán a japánok úgy gondolják, fogyasztása őket is segíti majd az újév esetleges nehézségeinek legyőzésében.

Puerto rico

Érdekes eseménynek lehetünk szemtanúi, ha szilveszterkor Puerto ricoban járunk. Éjfélkor mindenképpen tartsuk távol magunkat a lakóházak ablakaitól, mert könnyedén nyakon önthetnek minket egy lavór vízzel. Ne vegyük azonban zokon a dolgot, mert nem minket akarnak elijeszteni, csupán a helyi újévi hagyománnyal találtuk szemben magunkat. Itt ugyanis az a szokás, hogy éjfélkor vizet locsolnak ki az emberek az ablakaikon, ezzel megtisztítva otthonaikat a rossz szellemektől, és az elmúlt év negatív energiáitól, hogy az új esztendőt tiszta lappal kezdhessék.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32