fbpx

Fent vagyok tinderen, kötelező szexelnem valakivel?

Lezárhatnánk a kérdést annyival, hogy nem, nem kötelező semmit sem, és élhetnénk tovább az életünket. Mégis, úgy érzem, ez a téma kibeszélést igényel. Hiszen sokak számára abszolút nem egyértelmű a válasz a kérdésre. Tinder sztori következik!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A napokban a Buzzfeeden megjelent egy cikk, amiben egy indiai leányzó cseppet sem fergetegesen alakult randijáról számoltak be. Őszintén, sosem gondoltam volna, hogy a Tiktokhoz nyúlok egyszer forrásként, de az élet tele van meglepetésekkel. Ugyanis Madison itt osztotta meg élményeit videók formájában, ezzel pedig lényegében felrobbantotta az internetet.

Történt ugyanis, hogy a 25 éves lány tinderen megismerkedett egy fiatalemberrel, akivel három hétig csak beszélgettek a párkeresőn, majd a srác randira hívta Madisont. A tervek szerint elvitte volna vacsorázni, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát a fiú, és úgy döntött, inkább a lakására menjenek filmezni. Sajnos ez az a pont, mikor már felvillan a piros lámpa és sejthető, hogy mire megy ki a randi, ami már önmagában nagyon szomorú. Madison azonban úgy volt vele, hogy a három hét alatt egyszer sem került szóba, hogy a srác csak szexelni szeretne vele, így nem biztos, hogy ezzel azt akarta jelezni, és felment vele az otthonába.

A lakásban azonban minden nyilvánvalóvá vált, előkerült az alkohol, majd emberünk elkezdte szexuális irányba vinni a cselekményeket. Madison viszont határozottan kijelentette, hogy ő ezt nem szeretné. Ez volt az a pont, ahol elborultak a dolgok, a srác teljesen kikelt magából, hogy ezt mégis hogy gondolja, a tinder ezért van, és ez így nem fair. Szerencsére Madisonnak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiálljon magáért, és sikerült épségben elhagynia a helyszínt egy uberrel. De sajnos nem mindenki jár ilyen szerencsével.

A történetben a legbicskanyitogatóbb, hogy a srác azt gondolja, neki ez jár. Szögezzük le, hogy nem, semmivel sem tartozik neki se Madison, se senki más, akivel tinderen találkozik. Még akkor sem, ha azért találkoznak, hogy szexeljenek. Mindenkinek joga van meggondolnia magát akkor is, ha már az ágyban fekszenek. Ebben az esetben ráadásul szó sem volt ilyesmiről, ezért végképp érthetetlen az egész.

Madison megkérdezte tőle, hogy ha csak ez a célja, miért nem írja ki a profiljára, akkor egyértelmű lenne mindenki számára. A férfi válasza az volt, hogy ha kiírná ezt akkor nem állna vele párba az appen senki. Ez egyrészt valószínűtlen, másrészt pedig ha igaz is, nem jogosítja fel rá, hogy elvárhassa randipartnerétől a szexet, mondván, hogy ez jár neki, hiszen tinderen ismerkedtek meg. Főleg, hogy Madison állítása szerint az ő profiljára viszont ki van írva, hogy nem kalandot keres.

Végül elhangzott a legkeményebb mondat a srác szájából: „Ezért van az, hogy végül megerőszakolják a lányokat…”.

Tehát ha én regisztrálok tinderre, akkor egyértelmű, hogy szexelni akarok valakivel, és ha ezt visszautasítom, akkor szabad az út, hogy megerőszakoljanak. Csodaszép világkép. Ideje tehát tisztázni néhány dolgot!

tinder

Mire való a tinder?

A tinder egy társkereső applikáció. A szabályzata sehol nem tartalmazza, hogy neked kötelező bárkivel is ágyba bújnod. Tény, hogy vannak, akik erre keresnek maguknak partnert, ezzel semmi gond nincs, amennyiben mind a két ember erre vágyik, és nem történik semelyikük akarata ellenére semmi. Azonban nagyon sokan nem ezért regisztrálnak, hanem azért, mert tartós kapcsolatot keresnek. Erre is van lehetőség, sőt, nekem nem egy ismerősöm az alkalmazás segítségével talált párt, és közülük vannak, akik idén készülnek összeházasodni. Tehát az elképzelés, hogy a tinder csak szexre van, téves. Ezt jó, ha tudatosítjuk.

Mit tehetsz?

Hasznos lehet a beszélgetések elején tisztázni, hogy ki milyen szándékkal regisztrált tinderre, ezzel elkerülhetjük a félreértéseket. Ne érezzük kínosnak leírni, hogy ha kapcsolatot szeretnénk, hiszen erre vágyunk. Megtehetjük azt is, hogy Madisonhoz hasonlóan már a profilunkon jelezzük szándékunkat. Ha pedig ez sem elég, és olyan helyzetbe kerülünk, mint ő, akkor egy ponton még mindig lehetünk óvatosabbak nála. Mikor hirtelen változtatott a srác a programon, akkor is megemlíthetjük, hogy ez minket nem tölt el jó érzéssel, és első alkalommal szeretnénk inkább máshol találkozni. Ha ezt nem érti meg a másik fél, és mindenáron ragaszkodik a lakásához, akkor, ha ez számunkra kellemetlen, inkább ne találkozzunk vele. Fontos, hogy tudjuk magunkról, hogy mit szeretnénk, és ezt mindig őszintén kommunikáljuk. Saját magunkat ne hagyjuk cserben, és figyeljünk a red flagekre.

Milyen jogaid vannak?

Legyen szó nőről vagy férfiról, nemet mondani mindkét esetben joga van mindenkinek. Madison története azért sem egyszerű, mert elmondása szerint a három hét beszélgetés során egyszer sem merült fel, hogy ez a szexre megy ki. Mert ebben az esetben akkor mondhatta volna a lány, hogy ő nem ilyen jellegű kapcsolatot keres. Ezt pedig te is megteheted bármikor. Erre bármilyen reakciót is kapsz, ne engedd, hogy befolyásoljon! És ne tegyél semmi olyasmit, amit nem szeretnél. Még a lakásban is van jogod nemet mondani, ahogyan Madison tette. Ha ekkor erőszakoskodni kezdenek veled, mindenképpen hívj segítséget, mert egyáltalán nem kötelességed lefeküdni senkivel, azért mert felmentél hozzá.

Érdemes esetleg valakivel megbeszélni, hogy legyen készenlétben és ha megcsörgeted induljon érted. Például amint megérkezel a lakásba küldd el a tartózkodási helyedet egy barátnődnek, vagy szüleidnek. Kocsival való közlekedés során pedig a rendszámot is nyugodtan megírhatod valakinek. Nem kell persze teljesen paranoiásnak lenni, de ezeket az apró óvintézkedéseket semmiből sem áll megtenni.

Hiszen vigyáznunk kell magunkra, mert ezek nem egyedi esetek, hanem sajnos mindennaposak. A saját tinderes tapasztalataimból is tudok hozni hasonló példát. Esetemben szerencsére nem teljesen ez volt a történet, de a megalázás és az elvárás itt is megjelent. Mi egy kávézóban randiztunk, de úgy éreztem, hogy nincs meg a vonzódás, kötődés, és ezt a találkozó után teljesen korrekten közöltem is a sráccal. Válaszul azt írta, hogy akkor legalább szexeljünk. Én ezt elutasítottam, mire azt a reakciót kaptam, hogy egy prűd pi**a vagyok… Nyilvánvalóan innentől nem folytattam a beszélgetést, ám fontos tanulsága ezeknek a történeteknek, hogy ne engedjünk a manipulációnak. Az, amikor valaki így beszél velünk, csupán a saját sértettségének a kivetülése, nem minket jellemez, hanem őt. Lényeges, hogy mi a saját értékeinkkel és vágyainkkal tisztában legyünk, mert akkor nem tudnak befolyásolni minket. Leperegnek majd az ilyen jellegű beszólások, ha megértjük, hogy ez nem rólunk szól.

Amit ezen kívül viszont szeretnék leszögezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden férfi egy disznó, és ne is próbálkozzunk a tinderrel, mert megerőszakolnak minket. Valamint az sem igaz, hogy ez csak ebben a felállásban történik meg, számtalan nő okoz fájdalmat férfinek, ez vica-versa előfordul. Azonban az tény, hogy egy fokkal jobban ki vannak téve a nők ennek az egésznek, csupán fizikumunk különbözőségei miatt is, és ezért célom csupán az óvatosságra, tudatosságra intés.

Hiszen jelen járványhelyzetben még nehezebb randizni, és nagyobb is az esély rá, hogy ennek helyszíne egy lakás lest. Éppen ezért azt tanácsolom, a hideg ellenére is, az első találkozókat mindig semleges helyszínre szervezzük, és ha bármi ellenérzésünk van partnerünkkel kapcsolatban, akkor merjünk nemet mondani. Mert még mindig jobb elviselni pár szitokszót, mint megbánni egy nem kívánt közösülést. És tudd, van jogod nemet mondani, van jogod elsétálni, van jogod nem szexelni azzal, akivel nem akarsz. Nőként és férfiként is.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32