fbpx

Válás utáni ismerkedés szülőként – titeket kérdeztünk

Válás után ismerkedni szülőként bizonyos esetekben teljesen elképzelhetetlennek tűnhet. Bármi is legyen a különválás oka, gyakran érezhetjük úgy, hogy minden esélyünk elillant a boldog életre.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A környezetemben mégis mindig azt tapasztaltam, hogy igenis van élet szülőként a történtek után is. A megoldások megfogalmazásában pedig a ti segítségeteket kértük egy kérdőív kitöltésével. Olyan elvált szülőktől érkeztek válaszok, akik azóta boldog párkapcsolatban élnek. A kitöltőink mind nők voltak, 39-51 éves kor között.

Arra a kérdésre, hogy válás után mennyi időbe telt, amíg újra nyitni tudtak egy következő párkapcsolat felé, nagyon különböző válaszokat kaptunk. Volt, aki azonnal, volt, akinek 8 évbe telt, és találkozhattunk 3 hónappal vagy akár 3 évvel is.

Élethelyzetektől és válási körülményektől is függhet, hogy mikor tudunk új párkapcsolat felé nyitni. Éppen ezért érdemes feltennünk magunknak a kérdést, hogy „Készen állunk egy új kapcsolatra?”. Hiszen legjobban te ismerheted saját magad és az érzéseidet. Viszont egészséges párkapcsolat reményében fontos tudnod, hogy akkor állsz készen, ha fizikailag és mentálisan is képes leszel elköteleződni egy másik ember mellett. A válás után pedig fontos, hogy erre törekedjünk, ne pedig egy újabb szakításra.

Ahhoz, hogy ezt eldönthesd, ezeket a jeleket érdemes vizsgálnod magadon:

  • elkezdted elengedni a múltat, és egyre inkább a jövő felé tekintesz
  • a produktivitás és a pozitív hozzáállás egyre több területen megjelenik az életedben
  • kezd visszatérni az önbizalmad
  • a volt partnered iránti düh és csalódott érzések alábbhagynak, akár el is tűntek
  • a kapcsolatokhoz való hozzáállásod megváltozik, egyre megértőbb vagy a külvilággal, ez pedig arra ösztönöz, hogy ismerkedj

Összességében a kitöltők szerint olyan szempontokat érdemes figyelembe venni párválasztás során, mint hogy elfogadja a gyerekeket az illető. Továbbá fontos a hozzáállás, a múltjáról való gondolatai, hiszen ezek mutatják meg a valódi és belső érzelmeit. De ugyanennyire fontos a hasonló értékrend is és a kölcsönösség: hogy hasonló elvárásai legyenek a jövőtől.

Magunk után pedig érdemes a gyermekeinkre is gondolni. A kitöltők 40%-a tapasztalt visszautasítást párkeresése során gyermekei miatt, és 10%-nak okozott gondot, hogy a randevúk idejére nem talált bébiszittert.

válás

Először is párkeresés során semmi esetre se titkoljuk el a tényt, hogy szülők vagyunk. Hiszen jobb tudni már az elején, ha a kiszemeltünk nem áll készen a gyerekekkel való törődésre. Ezért törekedjünk olyan személyt megismerni, aki megérti, hogy a gyerekünk fontos a számunkra, sőt, sok esetben fontosabb is lesz. Mert bár lehet, hogy új kapcsolatba kerülsz, de ez nem azt jelenti, hogy a prioritásod és az értékrended megváltozik szülőként. Ezt mindenképp fontos tisztázni.

Az, hogy mikor mutassuk be gyermekünket az új párunknak, kortól és időtől is függ. Vegyes válaszokat kaptunk, amelyek közül volt, aki 2 hónap után, de volt, aki 1 évig várt a találkozóval. Szakemberek azt tanácsolják, hogy 15 év alatti gyerekek csak akkor legyenek bemutatva a párunknak, hogyha a szándékunk komoly. Hiszen a válásból adódó veszteség miatt elképzelhető, hogy az új kapcsolatot is negatívan élik meg. 15 év feletti és felnőtt gyermekek viszont hamarabb megismerkedhetnek velük. De ha úgy érezzük, gyermekünkkel együtt mi is felkészültünk arra, hogy megismerkedjenek, akkor kétségek nélkül összehozhatunk egy találkozót. Viszont vegyük figyelembe, hogy egy gyermeknek időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon a szülei válásához. Előfordulhat az is, hogy számára a kiszemelt fél vetélytárs lesz. Éppen ezért az időzítésen túl fontos a kommunikáció is. Hogyha komolyodik a kapcsolat és úgy érzed, bemutatnád őket egymásnak, beszélj a gyerekeddel és magyarázd el neki, hogy egy olyan személlyel ismerkedsz, aki fontos neked és szeretnéd, ha megismernék egymást. Érdemes első találkozásra egy semleges helyet választani, de a döntést semmiképp ne adjuk gyerekeink kezébe. Ne éreztessük velük azt, hogy a saját párkapcsolatainkhoz tartozó részletek rajtuk múlnak. Ha pedig már egyre több ilyen ismerkedős és barátkozós programon vagyunk túl, már lehet egymás otthonában is találkozni.

Abban az esetben, ha a jövendőbeli párnak is vannak gyerekei, és szeretnétek bemutatni őket egymásnak, nagyon fontos, hogy a saját gyermekünkkel őszinték, megfelelően érzékenyek legyünk és minden esetben tudjuk, hogy a gyerekünk hogy érzi magát. Egy stressztől szenvedő gyermek viselkedése gyakran olyan helyzetekben mutatkozik meg, mint az agresszió vagy a pimaszság. A gyerekek nem mindig tudják kifejezni szavakkal, viszont a viselkedésük megmagyarázhat bizonyos érzelmeket. Ha ezt látjuk, ne büntessük őket, helyette próbáljuk megérteni a viselkedés okát. Amikor elkezdenek sűrűsödni a találkozók, mindig töltsünk külön időt is a gyerekünkkel, hogy ne érezze azt, hogy elveszíthet minket.

Annak érdekében, hogy jól működjön válás után egy párkapcsolat, soha ne féljünk őszinték lenni. Egy szeretetteljes kapcsolatban helyet kell kapjanak a félelmeink és aggodalmaink is, amelyek megoldásán közösen dolgozhatunk. Ne egymás ellenségei legyünk, hanem egymás szövetségesei! 

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32