fbpx

Az anyaság és a karrier nem zárja ki egymást

Nagy ellentéteket szül a társadalmunkban mindaz, ha egy nő kisgyerek mellett dolgozik, és az is, ha nem. Sokan vélekednek úgy, hogy egy anya foglalkozzon a gyerekekkel, a pénzkeresést és a munka részét hagyja a párjára. De mi van akkor, ha az anya is önmegvalósítana?
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Én számos jó példát látok a környezetemben arra, hogy kisbaba vagy gyerek mellett az anyuka kiegyensúlyozottan építi a karrierjét. És valószínűleg a gyermeknek is jobb, hogy ha édesanyja mellette ambiciózus, és nem azon töpreng, mi lett volna, ha nem hagyja félbe a karrierjét. Ráadásul már egyre több olyan pozíció jelenik meg a munkaerőpiacon, amit könnyű a gyerekneveléshez hangolni. De Isten ments, hogy azok ellen az anyák ellen beszéljek, akik a gyerekükre szánják minden idejüket. Emellett azzal is tisztában vagyok, hogy sok esetben az édesanyáknak nincs választásuk, kénytelenek dolgozni járni anyagi okok miatt. A cikkemmel inkább azt szeretném elérni, hogy ha van olyan nő, aki az anyaság mellett a karrierjének építését is választaná, akkor őt ítélkezés helyett, támogassuk. Ha pedig éppen te kedves olvasó vagy ebben a helyzetben, hoztam neked pár tippet.

Fogalmazd meg, mit jelent számodra a karrier

Először is érdemes a fejekben átreformálni a karrier szó jelentését. Mert bár a többség szerint ez napi 12-14 óra munkát jelent, én azt gondolom, igenis lehet haladni céljaink felé napi 2-4-6 óra hatékony munkával. De fontos, hogy az eredményesség érdekében anyaként olyan feladatokba fektessünk időt, aminek számunkra van értelme és hosszútávon is sikeresek Ezen túl pedig találjunk benne őszinte örömöt! Továbbá érdemes megvizsgálni, hogy milyen határokat tudsz szabni a munkádban. Figyeld meg, hogy mennyivel több eredményt tudsz elérni, ha arra fókuszálsz például, hogy ésszerű időn belül eljöjj az irodából/lecsukd a laptopod. Mi lenne, ha a tennivalók listáját úgy alakítanád, hogy a számodra fontos munkára összpontosíthass, és háttérbe szorítsd azokat, ami fárasztó és felesleges? És vedd figyelembe azt is, hogy ne kényszeríts magadra semmilyen pozíciót a környezeted hatására. Hiszen ha például olyan munkát végzel, ami nehezedre esik, és még az értelmét se találod, hosszútávon nem lesz jó hatással sem rád, sem a családtagjaidra.

Legyél tisztában azzal, hogy miért csinálod

Sok anyát eláraszthat a bűntudat, hogy nem a gyerekével tölti mindennapjainak összes percét. De ha ehelyett arra összpontosítasz, hogy munkád során milyen értékeket képviselsz, és ez hogyan tükröződik a feladataidban, akkor a bűntudatod könnyebben háttérbe szorítható. Mérd eszerint magad! Ne pedig aszerint, hogy egy este a héten nem te altattad el a gyermeked. Emellett pedig tedd fel a kérdést magadnak, hogy miért csinálod? És válaszolj rá őszintén. Ne azért dolgozz, mert muszáj, hanem azért, mert képes vagy rá. 

Vetkőzd le magadról a „tökéletes anya” szerepet

A legtöbb anya sokszor abba törik bele, hogy próbálja hozni a nagyszerű anya szerepet. Pedig ha belegondolunk, nincs is ilyen skála… Ez a láthatatlan nyomás, ami éri a szülőket, olyan helyzetekbe sodorja őket, amivel akár növelhetik a saját és gyerekük szorongását, továbbá csökkenthetik mindkettejük ellenállóképességét. És azt se felejtsük el, hogy az apa nevelésben való hiánya rövid és hosszútávon is hátrányosan érintheti a gyermekeket. Ezért mindenképp definiáld újra a tökéletes anya jelentését, és ha eddig nem tetted, mostantól adj teret a párodnak. De emellett fontos, hogy őszintén élvezzük a gyerekünkkel töltött időt. Olyan programokat szervezzünk nekik, ami szélesíti az ő és a saját látókörünket is, és szép emlékként maradnak bennünk. Ha pedig együtt vagyunk, töltsünk minőségi időt. Zárjuk ki a munkát, zárjuk ki az elektronikai eszközöket, és szenteljük időnket teljesen a gyerekünkre.

Gyerekek és munkahely igényeinek összehangolása

A családi élet és a munkahelyi feladatok között valóban nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, amire egyébként fontos, hogy törekedjünk. Hiszen ha családunk van, az elsődleges prioritás a gyermekünk, függetlenül attól, mi történik körülöttünk. Tehát meg kell győződnünk arról, hogy elsősorban gyermekeink alapvető igényeik, kéréseik kielégülnek-e. Annak érdekében pedig, hogy környezetünk szükségleteit és még a sajátunkat is sikerüljön összehangolni, egy elég kemény önismereti úton kell részt vennünk. Hiszen fontos, hogy önmagunkkal is elégedettek legyünk, mert bár elképzelhető, hogy álmunkat megvalósítva dolgozunk nap mint nap a gyerekeink mellett, ebbe rengeteg időt és energiát kell belefektetni. Ezért nem árt, ha van mentális segítségünk coach, terapeuta vagy egy megfelelő társ személyében, akivel őszintén beszélhetünk.

Vedd körbe magad egy támogató közeggel

Nem utolsó sorban pedig merj segítséget kérni. Valószínűleg gyakran előfordul, hogy a munkád miatt az anyai teendők mégis háttérbe szorulnak. De ne gondold azt, hogy mással ez nem történhet meg! Ilyenkor kérj erősítést. Ha pedig a közeli rokonaid, barátaid nem értik meg, hogy miért dolgozol a karriereden, tisztázd a dolgokat. Beszélgess velük, mondd el nekik őszintén, hogy ez neked miért fontos és miért számítasz a segítségükre. Hogyha ők is tisztábban látják a motivációd mozgatórugóját, nagyobb eséllyel fognak támogatni.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32