fbpx
Ki mondta, hogy világjárvány idején nem lehet színházba menni?! Legalábbis virtuálisan. Hála a színháztvnek, családostul élvezhettük a Varsói melódiát, amit az Orlai Produkciónak köszönhetünk, és a két csodás szereplőnek; Tompos Kátyának és Adorjáni Bálintnak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ahogy Tompos Kátya is elmondja még a darab kezdete előtt, ez a darab az igazi mi lett volna, ha… kérdésről szól. Talán mindenkinek van egy olyan ember az életében, akivel bár nem teljesült be a kapcsolat – talán rosszkor voltak, rossz helyen – mégis eszébe jut időnként, hogy mi történt volna, ha az ég is úgy akarja.

A Varsói melódia pontosan egy ilyen szerelmet mutat be: a háború utáni Oroszországban járunk, ahol menthetetlenül egymásba szeret a fiatal Viktor és a lengyel diáklány Helga. Leonyid Zorin művét a szerelem himnuszának is szokták nevezni, és ez egyáltalán nem túlzás.

A megmosolyogtatóan kedves, ügyetlen ismerkedést, egymás letapogatását, és a menthetetlen egymásba szeretés minden pillanatát végig élvezhetjük. Látjuk, ahogy ez a két, háború által sebzett fiatal, bár szöges ellentétjei egymásnak, mégis végtelenül összetartoznak, és ki is teljesednek ebben az érzésben.

Mindeközben azt hihetjük, hogy azáltal, hogy vége a háborúnak, vége a borzalmaknak is, és a politikai nem szólhat többé bele az emberek életébe, például abba, hogy kit szeretnek. Azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetünk. A rendszer továbbra is él és működik, csak éppen kicsit máshogy hívják, és bizony még azt is megszabja az állampolgárainak, hogy kit szeressenek.

Ez vágja ketté a két fiatal szerelmes életét is, ugyanis házassági tervük meghiúsul, és az élet elsodorja őket távol egymástól. 10 évet pörgetünk előre az idő kerekén, amikor két felnőtt, már házas ember találkozik össze, akik egykor halálosan szerették egymást. Viktor és Helga mintha csak ugyan ott folytatták volna, ahol abbahagyták. Nem változott semmi, és mégis minden: felelősség, karrier, család. Aztán újabb 10 évet ugrunk az időben, ekkor már két tapasztalt és sikeres felnőttet sodor újra össze az élet.

Beteljesülhet a szerelmük? Van létjogosultsága, ideje egy ilyen kapcsolatnak vagy, amit egykor elszalasztottunk, azt később már nem kaphatjuk meg?

A kérdésre a válaszokat és a darab végét nem fogom elárulni, az is lehet, hogy nincs is neki…Hiszen folyton ott zakatol az ember fejében a kérdés: mi lett volna, ha…?

A Színháztv adásait itt találjátok.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32