Sorozatom előző részében az újkor történéseire tértem ki, a családmodell és a nők helyzetének lassú javulására. Ahogyan ott is írtam, a legfőbb törekvés az egyenjogúság kiharcolása volt, ám sokáig nem fogadták tárt karokkal a feminizmusra hajazó fellépéseket. Hiszen az átlagostól, az elfogadott normálistól eltérő dolgokat első körben sosem elfogadás, sokkal inkább büntetés kísérte. Gondoljunk csak a felfedezőkre, akik megcáfolták a bolygónk alakját vagy Naprendszerben elfoglalt helyét, vagy a boszorkányoknak ítélt gyógyító nőkre, vagy a korábbi részek egyikében említett kivégzett írónőre, aki elsők között szólalt fel a nők egyenlősége érdekében. Nem csoda, hogy a feminizmus a mai napig negatív szónak minősül. Hiszen egy olyan rendszert akart megdönteni, ami már jó formán az ember létezése óta fennállt. És mint újdonság, ez végképp ördögtől valónak tűnt a többség szemében. Jól mutatja be ezt a jelenséget a Mrs. America című sorozat, ami az 1970-es évek női mozgalmait és harcait mutatja be. Döbbenetes látni benne, hogy nők között is milyen ellentétek feszülhetnek egy olyan ügyben, ami valójában mindegyikük érdekeit szolgálja. Hiszen a feminizmus – és ezt fontos tisztázni – eredendően csupán egyenlőségre törekedett. De a sorozatban a konzervatív nők oldala, és sajnos a mai napig rengeteg ember is azt gondolja, a feminista nő egy leszbikus, nem borotválkozó, szélsőséges nőszemély, aki túltolja a jogainak követelését, és el akarja venni a férfitól a férfias mivoltát. Aki fittyet hány a családi értékekre, és csak élni akar a világba. Pedig nem erről van szó.
A feminizmus olyan ideológia, ami a teljes egyenjogúságért küzd, a szabad döntés jogáért, az egyenlő bánásmódért, feltételekért, és elbírálásért. Ha belegondolunk, ezekből mennyit sikerült elérnie az akár életüket is kockáztató nőknek az 1900-as években, hamar rájöhetünk, hogy bár nekünk itt Európa közepén egészen jó dolgunk van, de azért még itt is bőven van hova fejlődni.
Miért nem beszélhetünk női egyenjogúságról a mai napig?
Mert ugyan részlegesen sikerült kiharcolni a választójogot az őszi rózsás forradalom után, majd a rendszerváltással valós eredményeket elérni, az egyenjogúság ettől nagyon messze van. Igaz, hogy nincsen különbség szavazati jogunk szempontjából, és nőként is tanulhatunk, dolgozhatunk. Mégis, ha egy kicsit közelebbről vizsgáljuk meg ezeket a szegmenseket, akkor könnyedén rábukkanhatunk a különbségekre is. 2020-as adatok alapján például itthon a nők 14,2%-kal kevesebbet keresnek átlagosan a férfiaknál az órabért tekintve. Ez a szám olyan gazdag nyugati országokban is, mint Németország, 21%-on mozog. Hatalmas az eltérés a vezető pozíciók betöltése szempontjából is, mert Európai szinten az összes ilyen munkakör csupán 6,9%-t töltik be nők. Ami azt jelenti, hogy még mindig, immáron a 21. században, majdhogynem minden vezető pozíció a férfiak kezében van. És akkor arra még ki sem tértünk, hogy ha egy nő eljut erre a szintre, még akkor is 23%-kal kevesebbet keres, mint ugyanabban a posztban egy férfi. Tehát beszélgethetünk egyenlőségről, és értetlenkedhetnek sokan, hogy minek a feminizmus ebbe a századba. Pedig jól látható, mennyire szükséges, és most még csak munkakörülményekről ejtettünk szót. Nyilván lehet arra fogni ezt az egészet, hogy a nők gyakran félbehagyják karrierjüket a gyermekvállalás miatt, de mivel szülésre egyelőre csak a női test képes, ezért talán nem a legigazságosabb ezt érvként felhozni.
Felmerül a kérdés az egyenlőséggel kapcsolatban akkor is, mikor férfi politikusok döntenek – hiszen a politikusok igen nagy része is férfiakból áll – a 21. században nők teste felett. Vagy olyan kijelentéseket tesznek országok vezetői, hogy egy nő elsődleges célja az anyaság legyen. Ezzel szemben mikor hallottunk olyat valaha, hogy egy férfi elsődleges célja az apaság kell, hogy legyen? Csekély dolgoknak tűnhetnek ezek, ám mégis fontos felhívni rájuk a figyelmet, mert ezek általában csak a nők életét érintik negatívan, ezért fontos jelenkori feminizmusról beszélnünk.
Sok településen pedig még csak nem is beszélhetünk egyáltalán mai feminizmusról, mert olyan mélyszegénység uralkodik, hogy a jelenkori feminizmus gondolata se merül fel. Ezeken a helyeken a nők olykor azt az alapvető jogukat se képesek gyakorolni, hogy menstruációs eszközökhöz jussanak, erről itt olvashattok bővebben. Nem beszélve a fogamzásgátló eszközökről, amik hiányában vagy nincsen nemi életük, vagy anyaságra kényszerülnek döntésükön kívül is akár. Hogyan beszélhetnénk akkor egyenlőségről? És még mindig csak Európában vagyunk, a legszerencsésebbek között, és mondhatják sokan, hogy mit rinyálunk, hiszen európai nőként jó dolgunk van. Ha mindezek után valaki még ezt gondolja, akkor bátran lépjük át a nyugat határait és nézzünk körül más kontinenseken is.
Látogassunk el például arab kultúrákba, ahol a nőnek nem sok beleszólása van. De nemhogy szava nincsen, azt is törvény szabja meg, hogy mit viseljen. Vagy ássunk egy kicsit mélyebbre egyes ázsiai, igazán szegény területeken, ahol a lány gyermekeket az apjuk 9 évesen eladja szexrabszolgának, jó pénzért, mert máshogy nem tudja fenntartani a családját. És ha mindez nem volna elég, akkor afrikai törzsekhez is benézhetünk, akiknél a nők csiklóját megcsonkítják, hogy ne tudják élvezni a szexuális együttlétet. Azt gondolom, ennyi szemfelnyitó példa bőven elég is. És persze, nekünk itt Európában jó dolgunk van. Kevesebbet keresünk, kevesebb az esélyünk adott munkahelyi pozíciók megszerzésére, és sokszor lenéznek minket, mert szeretünk szexelni vagy, mert magunkhoz nyúlunk, hiszen a keresztény kultúrákban ez még mindig nem egészen elfogadott, ha nőkről van szó. Döntenek a testünkről, ha nem várt terhesség megélői vagyunk, és olykor kijelentik, hogy az a dolgunk, hogy anyák legyünk. De jó dolgunk van. Azonban minden relatív, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a feminizmust is globálisan kell néznünk. Mert talán az európai nőnek bizonyos fokig jó dolga van, de pár ezer kilométerrel arrébb élő nő társának már kevésbé. És egyébként is, miért kéne megelégednünk azzal, hogy jó dolgunk van? Miért ne lehetne annyira jó, mint a férfi társainknak? Nem jobb, csupán egyenlően jó. Erről szól a jelenkori feminizmus.
Mit tehetünk a nők egyenjogúságáért ma?
Mint minden téren, így a feminizmusban sem az agresszió a legerősebb fegyver, hanem az oktatás. Itt fontos hangsúlyozni, hogy nem kioktatásról beszélünk, hanem higgadt, valós edukációról. Értem ez alatt, hogy menjünk bele beszélgetésekbe, amik során terítékre kerül a feminizmus, és magyarázzuk el, hogy ez mit is jelent valójában. Mert nagyon sokan tényleg rosszul értelmezik. Köszönhető ez annak, hogy az iskolákban igen kevés szó esik róla, és annak is, hogy megjelentek az ideológia szélsőséges ágazatai, amik rossz fényt vetnek a mozgalomra. Viszont ha támadás helyett a nyugodt kommunikációt választjuk, akkor elérhetünk változást. Érdemes például az itt felsorolt statisztikákat elővenni, vagy elmesélni a történeteket, akár már a gyerekeinknek is, hogy úgy nőjenek fel, hogy ők már egyenlően tekintenek mindkét nemre. Illetve bátran merjük magunkat feministának hívni, mind nőként, mind férfiként. És mondjuk el, hogy azért vagyunk azok, mert egyenlőséget szeretnénk, nem azért mert nem borotválkozunk… Személy szerint én egyszer csak azért álltam párba valakivel egy társkeresőn, mert a profilján az volt kiírva, hogy feministák kíméljenek. Beszélgetést kezdeményeztem vele, hogy teljesen higgadtan elmagyarázzam neki, mit jelent valójában a feminizmus. Talán ez lenne a leglényegesebb: a feminista szót megszabadítani negatív felhangjától.
Miért fontos ez? Mert mindannyian szeretnénk egy olyan világban élni, ahol nem jár több küzdelemmel és kevesebb juttatással nőnek lenni. Ahol olyan életutat választhat magának egy nő, amilyet szeretne, anélkül, hogy szégyellnie kelljen magát. Ahol kislányoknak nem ciki, ha menstruálni kezdenek, és minden feltétel adott számukra, hogy ezt a legmegfelelőbben tehessék. Ahol gyerekek testét nem árucikként használják fel, csak mert nőnek születtek. Összességében tehát azért, hogy a nő minden tekintetben ugyanannyira megbecsült tagja legyen egy társadalomnak, mint egy férfi. Megkülönböztetések, szégyenérzet és alávetettség nélkül, szabadon.
