Ennek kapcsán természetesen bennem is felmerült a kérdés, hogy ha a járványhelyzetre képesek vagyunk ilyen jól, vagy inkább képesek vagyunk reagálni, akkor miért nem cselekszünk annak érdekében, hogy a klímaváltozás rohamos tempóján lassítsunk? Elindultam megkeresni a válaszokat az internet világába.
Ezek a fertőző, gyorsan terjedő betegségek valljuk be, félelmetesek. Hiszen saját bőrön tapasztaljuk őket, képesek egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltoztatni az életmódunkat. Továbbá sajnos közvetlen veszélyt jelentenek nem csak ránk, hanem a barátainkra és családtagjainkra is. Nem meglepő, hogy ezért sokak szerint az éghajlatváltozás inkább egy lassított felvételű armageddonnak tűnik, hiszen az amúgy alátámasztott veszélyei kevésbé tapasztalhatók jelenleg és terjedése is szórványos. Ezért viszont könnyen gondolhatjuk azt, hogy nem mi okozzuk vagy, hogy minket közvetlenül nem érint. De van itt egy másik megközelítés is, amit érdemes lenne átgondolni. A koronavírus ugyebár azt tanítja nekünk, hogy az embereket az összefogás és cselekvőképesség motiválhatja a pandémiás helyzet túlélésére. Ezt támasztja alá a Harvard Chan C-Change kutatás is, továbbá, hogy a klímaváltozás leküzdéséhez szükséges cselekvések ugyanazok, mint amikkel a koronavírust is sikerül szabályozni. De valahogy én mégis azt látom, hogy nincs a kettő ugyanannyira komolyan véve.
Olvasva a szakmai cikkeket egészen hamar megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a vírus inkább azt mutatja meg nekünk, hogy miért nem lesz soha változás az éghajlatváltozás tekintetében. Lényegében visszaléptünk egy vagy két lépést, sőt lehet, hogy többet a közös cél érdekében. Ennek kapcsán a vírus három okot tár fel.
Ha a kormányok extrém lépéseket tehetnek a munkahelyek, iskolák bezárása érdekében és szabályozzák, hogy mikor mehetünk ide vagy oda, akkor miért nem teszik meg ugyanezt az energiatermelés és fogyasztás megváltoztatásában?
Igen, itt nekem is el kellett számolnom 10-ig mielőtt leírtam volna azt a választ, ami nekem is egyből eszembe jutott. Viszont a koronavírus drasztikusan megváltoztatta mindannyiunk életét, hiszen egyik napról a másikra szabályok által megkövetelték tőlünk, hogy megállítsuk ennek a fertőző betegségnek a terjedését. Ehhez ugyebár számos közegészségügyi intézkedésre volt szükség, de nem csak az intézmények, hanem magánszemélyek oldaláról is. És itt jön szóba az a bizonyos kollektív cselekvési probléma. Vagyis az, hogy egyesek úgy döntenek, hogy önkéntes karanténba vonulnak, annak érdekében, hogy felelősek legyenek és ezzel is segítség másokat. De ha mások nem teszik ugyanezt, akkor kevés haszna lesz ennek az elszigetelődésnek a betegség terjedésének lassításában. Ha pedig a többség önkéntes karanténba vonul, akkor lesznek bizony olyan személyek, akik úgy döntenek az alacsony kockázatra való tekintettel – amit senki nem bizonyított -, hogy mivel mindenki más karanténban van rajtuk kívül, úgy nem lesz abból probléma, ha ő kimarad ebből a buliból. Ez az elterjedt viselkedés viszont sajnos a megfékezés helyett csak meggyorsítja a vírus terjedését. A figyelmeztetések és lezárások ellenére bizonyos szolgáltatások ma is ugyanúgy elérhetők, mintha semmi nem történt volna 2 héttel ezelőtt. Az éghajlatváltozás pedig pontosan ugyanezzel a problémával küzd. Minden tonna üvegházhatású gáz egyformán jut hozzá a krízishez, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén jelenik meg. Míg Európában a brüsszeli törvényhozók úgy döntenek, hogy gazdasági költségeket rónak a tagállamokra, hogy meggyorsítsák a szén-dioxidmentesség ütemét, sajnos ez nem elég arra, hogy ezt az egész világon megváltozzon. De sokszor persze ez is csak egy ürügy arra, hogy ne kezdjenek el akcióterveket megalkotni az éghajlatváltozás ellen. Hiszen Amerika republikánusai a mai napig azzal érvelnek, hogy ha Kína nem vállalja a jelentős károsanyag-kibocsátásának csökkentését, akkor ők sem. Illetve érdemesnek tartom megemlíteni még azt is, hogy a konfliktusos vagy gyengébb kormányzattal rendelkező államok a globális erőfeszítésekre való tekintettel sokkal erőtlenebbnek bizonyulnak a nagy képet nézve. Még akkor is, ha az egész világ egyetértene abban, hogy fel kell számolni a károsanyag-kibocsátást. Továbbá az ezzel kapcsolatos tevékenységek sokszor összefüggnek a gazdasági jólléttel, amiről ezek az elmaradó országok nem szívesen mondanak le, hiszen az utóbbi 20-30 évben kóstoltak csak bele.
Koronavírus hatása a gazdaságra
A koronavírus ronthatja az éghajlatváltozás elleni küzdelem nyilvános támogatását, hiszen a gazdaságban jelentkező nehézségek miatt a környezetvédő ambíciók nagyban csökkennek. Jobb esetben még az eddig erre elkülönített állami támogatások is más helyre csoportosulnak. A gazdasági növekedés iránti aggodalom miatt tavaly Kína fontolóra vette, hogy enyhít a kibocsátási normákon, hogy ezzel is segítse az autógyártó cégeket. De nem kell ilyen messzire mennünk, a közvetlen környezetünkben is tapasztalhatjuk sok területen, hogy mennyire háttérbe szorultak a környezetileg fenntartható cselekvések.
A gazdasági világválság és a légszennyezés közti kapcsolat
A harmadik gondolatmenet a széndioxid-kibocsátás és a gazdaság közötti kapcsolatot támasztja alá. Mivel a vállalkozások egyre hatékonyabban működnek, az elmúlt években csökkent az intenzív energiapazarlás, ennek köszönhetően a széndioxid-növekedés is. Vagyis a gazdasági növekedés minden egysége kevesebbel járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz, mint korábban. Míg ez jó hírnek tűnhet, az éremnek van egy másik oldala is, ami azt mutatja, hogy szoros kapcsolat áll fenn a gazdasági növekedés és az energiafelhasználás között. A termékek gyártásának növekedési üteme még mindig nagyon befolyásolja a légszennyezést, hiszen kizárólag egy lassabb lefolyású növekedés csökkenthetné a szén-dioxid-kibocsájtás mértékét. És mivel a légi és egyéb közlekedés világszerte visszaszorult, az olaj iránti kereslet 20%-kal esett vissza. Ez a hatalmas „ütés” a gazdasági növekedésben azt jelenti, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 2020-ban csökken először a 2008-ban kirobban gazdasági világválság óta!
Bár ez jónak tűnhet, egyáltalán nem az. A gazdasági válságok egyszerűen fogalmazva senkinek sem jók, és nem is segítenek hosszútávon a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában. Hiszen 2009 után nagyon hirtelen és intenzíven növekedni kezdett ismét a károsanyag-kibocsátás. De ennél is elgondolkodtatóbb az a tény, hogy ezek szerint gazdasági világválságokra lenne szükség ahhoz, hogy a levegő tisztuljon? Hiszen a 2009-es világválság alapján jól látható, hogy milyen erősen kötődik a gazdasági növekedéshez a károsanyagkibocsátás, továbbá, hogy ezáltal milyen nehéz is csökkenteni! Spekulációk szerint éppen ezért a megújuló forrásból származó energia hamarosan ugyanolyan mértékben növekedhet, mint a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása az elmúlt évtizedekben. Mindeközben a teljes energiafogyasztás is folyamatosan növekszik, hiszen az életszínvonal bizonyos területeken most is nő.
Összességében a klímaváltozás továbbra is a legnagyobb veszélyt jelenti a bolygónkra, ezért a koronavírusból fakadó problémák és hiányosságok helyreállítási terveinek tartalmaznia kell az éghajlatváltozásra adott válaszokat is! Míg a pandémia hatásai mérséklődnek, az éghajlatváltozás egyre nagyobb nyomást gyakorol a társadalmi és ökológiai rendszerekre. Ezért nem szabad szem elől téveszteni más előttünk álló kihívásokat sem, és tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi helyzet ismeretében a klímaváltozás nagyobb kockázatoknak tesz ki minket. Tehát az ezzel foglakozó szereplőknek a koronavírussal kapcsolatos tapasztalatokat figyelmeztetésnek kell vennie. Ahogyan a vírus, úgy az éghajlatváltozás is átfogóbb cselekvést és tömegesebb megértést igényel.
