fbpx
Elkezdődött a medvehagyma szezon, érdemes beraktározni belőle! Ugyanis rengeteg finomság készíthető ebből az igen egészséges kis növényből. A következő recept egy amolyan tipikus, véletlenül sikerült alkotás, ami innentől az egyik kedvenc feltétünk lesz!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hozzávalók:

300g konzerves/üveges kész csicseriborsó

fél csokor medvehagyma

¼ lilahagyma

2 teáskanál citromlé

1teáskanál olivaolaj

egy kevés víz vagy növényi tej ízlés szerint a megfelelő állag eléréséhez

só, bors

Elkészítés:

A hozzávalókat mossuk meg, és a csicseriborsóról, ha van türelmünk, szedegessük le a héját, ami egy átlátszó hártyás réteg. Sokak szerint ettől jobb lesz a belőle készült étel, de ez akár el is hanyagolható.

Ezután lényegében a két hagyma felvágása az egyetlen feladatunk, és a hozzávalók aprítóba helyezését követően a megfelelő állag elérése. Azonban ez amilyen könnyű feladatnak tűnik, olyan odafigyeléssel jár, hiszen kenyér feltét révén nem jó, ha túl folyós a végeredmény. De az sem ideális feltétlenül, ha túl szilárd marad. Ez azonban ízlés kérdése, kikísérletezzük ki a számunkra leginkább szimpatikus állagot! Krémesítéshez használjuk a hozzávalóknál említett vizet, vagy növényi tejet.

Ha elkészült a krémes humuszunk, kóstolgassuk még, és ha igényeljük, nyugodtan fűszerezzük tovább, vagy tegyünk hozzá még a medvehagymából. Nekem ez a mennyiség pont megadta azt a pikáns ízt, amit vártam. Dominált benne a medvehagyma, de mégsem lett eltúlozva, azonban ez megint csak ízlés kérdése. Ha elértük a kívánt eredményt, akkor nincs más hátra, mint tálalni!

Pirítósra, vagy mártogatósnak ajánlom ezt a pompás zöld színű finomságot.

A medvehagyma egészségre gyakorolt hatásairól pedig itt olvashattok.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32