Az egyszerűség olykor nem mindennapi izgalmakat tartogat
A forrás lényeges, ahogy a kávészemek eredete is Az első, legfontosabb, egyúttal talán túlságosan is evidens tény, hogy a minőségi kávéélmény prémium kávé nélkül elképzelhetetlen.

Május 20-án újra országos program keretében várják az érdeklődőket a magyarországi kisüzemi sörfőzdék! Idén először, a Nyitott Főzdék Napja programjaival párhuzamosan országos közönségszavazást tartanak, amelyben a legnépszerűbb kisüzemi gyümölcsös sört választhatják ki a fogyasztók.
Végre beköszöntött március, ébredezik a természet: a népi megfigyelések szerint újra csörgedeznek az éltető nedvek a növényekben a téli dermedtség után. Itt az ideje, hogy körülnézzünk az erdőben, miből meríthetünk erőt a tavaszi fáradtság ellen.
A sütőtök szezon tart még egy kicsit, ezt kihasználva új fogáson gondolkodtam, mikor egy közepes darab túl soknak bizonyult, hogy csak leves készüljön belőle. Így lett a maradékból tésztaszósz.
Télen is szeretnél zöldséget enni, és az éppen szezonális lehetőségeket kimaxolni? Erre tökéletes megoldás a savanyúság, amit te magad is el tudsz készíteni otthon. Savanyított lilahagyma recept következik.
Szinte még én sem hiszem el, hogy elsőre sikerült, de igaz. Ez a gluténmentes hókifli porhanyós és finom, akárcsak a sima változat. Mutatom, mi kell az elkészítéséhez!
Bár egy ideje már nem vallom magam vegánnak, még mindig nagy százalékban növényi étrendet követek. Ehhez pedig néha jól jön egy kis inspiráció, amiben sokat segítenek a cikkben található tartalomgyártók.
Buda bővelkedik a jobbnál jobb éttermekben, vendéglőkben és bisztrókban, amiket mindenképp érdemes felfedezni. Mi hoztunk 5 budai éttermet, amit jobb ha felírunk a listánkra.
Te is imádod, ha a kínaid mellé kapsz egy kis szerencsesütit? Nos, sokkal egyszerűbb az elkészítése, mint gondolnád! Jöjjön a házi szerencsesüti recept!
A kimchi egy koreai étel, fermentált káposztából készül, különféle fűszerekkel. Továbbá tartalmazhat hagymát, sárgarépát, retket. Mostanában többször megfordult a konyhámban, szeretném, ha ti is megismernétek!