fbpx

Egy napot se kell dolgoznod az életben, ha ennyire szereted a munkádat – interjú a Vándorkemencéssel

Póta István, vagyis a Vándorkemencés nagyjából 14 éve épít fatüzelésű sütőkemencéket. Jellemzően családi házak kertjébe, éttermekbe, vagy mobil verziót rendezvényekre. Elismerésre méltó értékrendet képvisel, amit szeretnénk, ha megismernétek.

Mit jelent az, hogy Vándorkemencés?

Benne van minden, amit csinálok: kemencét építek, ott, ahova hívnak. Következésképp rengeteget vagyok úton, járom az országot. Vannak utánfutóra épített kemencéim is, amiket rendezvényeken használnak. Mivel szeretek sütni-főzni, alkalmanként én is aktívan részt veszek az eseményeken. A név pedig onnan jött, hogy mikor megérkeztem egy helyszínre egy mobil kemencével, meglátott az egyik barátom és Vándorkemencésnek szólított.  

Hogyan jött a kemenceépítés az életedbe?

Főiskola után sok mindennel foglalkoztam, köztük az építőiparban is dolgoztam. A kemenceépítést három székellyel kezdtem el, ők hozták otthonról azt a tudást, hogy hogyan építsük meg a tűzteret. Először megépült egy kemence az öcsémnél, majd nálam is egy. A többi pedig azóta már történelem. De akkoriban sajnos nem volt úgy munka, hogy meg is lehessen belőle élni, ezért végül egyedül maradtam. Az építőipar a 2000-es évek derekán nehézkesen működött Magyarországon. Igyekeztem, mint értéket megtartani a kemenceépítést. A forma továbbra is hasonlít ahhoz, amit a székelyek építettek, de mára ez már teljesen mást jelent, más elveket követek. Azért változott ez bennem és az építési módszereimben, mert nagyon sokat használtam a kemencéimet. 

Még az első mobilkemencét úgy építettem, mint a fixeket, ezért nagyon nehéz lett. Hamar megtaláltam arra a megoldást, hogyan lehetne könnyebb, ezért vékonyabb fallal, alacsonyabbra terveztem. Az így elkészült mobilkemencék ráadásul jobban sütöttek, mint kerti társaik, ezért ezeket is elkezdtem így építeni. Jöttek sorban a tapasztalatok és mára eljutottam oda, amit az olaszok 200 éve tudnak. 

Miben különbözik az említett mobilkemence a fixtől?

A vontatható kemence úgy néz ki, hogy van egy direkt hozzá készült utánfutó zárható ajtóval, ahova beférnek a szükséges eszközök, mint például a kemencés szerszámok, illetve az összecsukható asztal, amin lehet dolgozni. A fix kemencék pedig kértek-házak-éttermek meghatározott részein épülnek. 

vándorkemencés

Milyen alapanyagokra van szükség egy kemence elkészítéséhez?

Amit szoktam kérni a megrendelőktől – mivel a szállításuk kicsit nehézkes lenne -,  hogy legyen megfelelő mennyiségű bontott kisméretű tégla, homok, illetve egy stabil alap a helyszínen, amire meg tudom építeni a kemencét. Amit pedig én biztosítok a szaktudáson kívül, az a tűzálló habarcs, szigetelőanyagok, a tűztérbe való téglák és minden kiegészítő. Természetesen viszem a munkaeszközeimet is.

Mennyi időre van szükség az elkészítéséhez?

Többnyire komplett kerti konyhákat készítek, a kemence mellett előkészítő pulttal, sparhelttel. Kettő-négy nap alatt szinte minden kivitelezhető. Persze, ha mellé más elemet is kér a megrendelő, akkor ez tud változni, de nagyjából ez a jellemző idő.

Környezetileg fenntartható?

Mindenképp. Több generációt is kiszolgálnak, ami nem rossz időtartam ebben a világban, amikor sokan akár évente mobiltelefont meg autót cserélnek. Ha pedig a tüzelőanyagot nézzük, akkor fával, vagyis megújuló energiaforrással fűtjük fel a kemencét, így ebből a szempontból is egy fenntartható dologról beszélhetünk. Ráadásul bontott téglából építek.

vándorkemencés

Mit jelenthet az embereknek a kemence és mit jelent számodra?

Ami gyakran megjelenik a kemencével kapcsolatban, az egy egyfajta közösségformáló hely, illetve tárgy. Mert ha már begyújtunk, akkor magunk köré gyűjtjük a barátokat, családtagjainkat. Van akinek szenvedélyévé vált a kemencében sütés; kovászos kenyereket, sülteket, pizzát készítenek bennük, ami megélhetést is biztosíthat. Esztétikai szempontból pedig szerintem nagyon sok helyen díszévé válik a kertnek, háznak. Nekem az építést, hiszen elsősorban magamnak csinálom. Hivatásommá vált, már-már meditáció és a megrendelővel való egymásra figyelés. Tehát sok aspektusa van. 

Volt az eddigi munkásságod során olyan építés, ami óriási kihívás volt? Vagy olyan, amihez nagyon kedves emlék fűz?

Kihívás? Hát nem is tudom. Valahol mindegyik az és egyik sem. De ha egyet kell mondani, akkor talán egy három héttel ezelőtti munka, egy 140 cm belső átmérőjű pizzakemence fizikailag volt elsősorban kihívás. Elérni, nyúlni, nem könnyű néha. Volt akinek bizonyos testtartásomról, a jógából ismert lefele néző kutyapóz jutott eszébe. (nevet) 

Ami a kedves emléket illeti, mindegyik az, de tényleg. Amikor elmegyek valahova építeni, és a tulaj azért vesz ki szabadnapot, hogy ott lehessen velem, segít, közben csinálja a saját dolgát is, egész nap beszélgetünk, jól érezzük magunkat, az mind nagyon kedves számomra. Vagy míg én dolgozom, elkészül az ebéd, (paradicsomleves, rakott krumplival) és evés közben beszélgetünk, ezáltal részt vehetek picit a család életében is. Ráadásul mikor végeztem,  búcsúzáskor kapok egy csomagot telis-tele kézműves termékkel. Egyszer vándorbotot kaptam batyuval, benne kolbász, házi kenőmájas, pálinka… Ezekért a pillanatokért érdemes! Tudnám persze még sorolni, mert mindenhol van egy jó sztori. 

Egy napot se kell dolgoznod az életben, ha ennyire szereted a munkádat – interjú a Vándorkemencéssel

Említetted az elmélyülést, természetközeliséget. Ezek a dolgok mindig is az életedhez tartoztak? 

A természetközeliség mindenképp, belső beállítottságom is alapvetően mindig ezen a vonalon mozgott. A klasszikus meditációt ritkán gyakorlom, szerencsére a téglák ugyanazt tudják nekem nyújtani. Összességében úgy gondolom, hogy akár a túrázás, vagy a kertészkedés is kiváló lehetőség arra, hogy az ember a pillanatban legyen. Nem muszáj ehhez becsukott szemmel ülni. Kezdjük el a testünket használni és akkor meg fogja hozni a jelent, a pillanatot. 

Ezt az értékrendet előző munkahelyeid során is tudtad képviselni vagy főleg Vándorkemencésként érvényesülnek?

Nem sok munkahelyem volt. Véleményem szerint ezek az értékek akkor válnak érdekessé, illetve értékké az ember életében, amikor tudatosulnak. Mikor felismerjük azt, hogy hol vagyunk éppen és mit csinálunk. Mert rengetegszer van az, hogy az ember tud egy pillanatban lenni bizonyos szituációban, csak nem ismeri fel. Esetleg úgy definiálja a későbbiekben, hogy az a boldogság állapota volt. Számomra ehhez nagyon sok minden kellett, nem csak maga az építés hozta meg. Voltak traumák, fájdalmak, amik mind abban segítettek, hogy előre haladjak. Ezek nélkül nem lehetnék itt. Vagyis trauma nélkül nincs fejlődés. 

vándorkemencés

Mi a véleményed, hogyan lehetne a mai túlfogyasztó és technikailag rohamosan fejlődő társadalomnak ezekhez az értékekhez visszatalálni? 

Meg kell kóstolni egy háztáji  és egy bolti csirkéből készült pörköltet és el kell dönteni, hogy melyik ízlik jobban. De inkább ott kezdődik, hogy fel kell állni a fotelből és el kell kezdeni tenni a dolgod. Bár ha nem jön belülről az igény, nem tudom, hogy kívülről hogy lehet „beletenni” bárkibe is. Hiszen az sem vezet jóra, ha valaki magára erőltet dolgokat. Az a szerencsés, ha sikerül felismerni. 

Legnagyobb problémám, amikor kívülről mesterségesen létrehozott rendszerekkel, sémákkal próbálnak azonosulni az emberek anélkül, hogy elkezdenének magukra befelé figyelni. Ha nem belülről fakad, nem sokat ér. Figyelni magunkat viszont nem varázslat. Ehhez nem is feltétlenül a tudást kell megszerezni, csak szemlélni kell. Nem pedig beleülni egy dobozba és ott ragadni. Ha pedig netán eddig benne voltunk, akkor másszunk ki belőle, és nézzük más szemmel a világot.

A fényképek a Vándorkemencés saját fotói.
Kövessétek őt és munkáit Facebook oldalán!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek