fbpx
Bár amikor ezeket a sorokat írom, épphogy 3 fok felett van a hőmérséklet és esik, de lássuk be, most már itt a tavasz, ha tetszik, ha nem. Így rászántam magam a szelektálás ígéretének beváltására, az eddigi gondolatokat most tettek követik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ahogy az előző, rákészülős cikkben már említettem, nem érdemes nagy falattal nekiindulni az ilyen szanálásoknak, így én sem egyből a gardróbot borítottam magamra, hanem a cipőkkel kezdtem. Én hatalmas cipőmániás vagyok, amit bárki megtud erősíteni, aki valóban ismer. Ez a fajta fetisizmusom azért nagyon sokat mérséklődött, mégis azt érzem, sok az olyan cipő, ami feleslegesen foglalja a helyet.

Első körben előrángattam az ágy alatt nem túl gondosan elrakott tavaszi és nyári darabokat, és átnéztem azokat. Három csoportra osztottam őket, a tutira megy, mert már nem jó, esetleg minőségileg is tönkre ment, aztán alkottam egy ’majd meglátjuk’ csoportot, és persze a ’marad’ sem hiányozhatott.

szelektál

Miután ezeket a sokszor nehéz döntéseket meghoztam, még nem ért véget a folyamat. A télies cipők elpakolása előtt, azokat is egyszer átgondoltam. Bár becsapós év volt, hiszen a covid miatt azért jóval kevesebbet mozogtam, de mégis csak akadt pár hónapnyi időszak, amely próbára tette a csizmákat, bakancsokat és társaikat. Végig vettem, melyek azok, amelyeket egyáltalán nem hordtam, esetleg még csak eszembe se jutottak a hideg hónapok alatt, ugyanis ezek is elég árulkodó dolgok.

Én sokszor esek abba a hibába, hogy amikor kezembe veszek egy amúgy szép darabot, amit nem hordtam, akkor elütöm azzal a dolgot, hogy „de hát mennyire szép már, majd jövőre tuti felveszem”. Segítek, nem fogom, és te sem. Ha kibírtál egy szezont anélkül, hogy akár csak egyszer is a lábadra vedd, akkor bizony arra nincs szükséged.

A másik tanulság, amire most kellett rájönnöm, az az, hogy bizony tényleg megéri cipőből a jobb minőség. Amíg régen halomszám rendeltem a párezer forintos dolgokat, amelyek egy nyár vagy tél alatt fingtak ki, vagy lettek olyan csúnyák, hogy már csak megszokásból hordtam őket, addig az a néhány drágább cipő tényleg megérte az árát. Szóval idén igyekszem inkább kevesebb és valóban szükséges cipőt venni, ahelyett, hogy haszontalan impulzus darabokkal töltsem fel a szekrényemet.

Hamarosan folytatom egyéb ruhadarabok kiválogatásával, tarts velem!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek