fbpx

Mennyire fenntartható a fenntartható életmód?

Nem ritka a futballban az a szituáció, amikor a védő páros lábbal száll az ellenfél csatárjába, majd értetlenkedő tekintettel tárja szét karjait, és villant két bociszemet, mikor a bíró sárga- vagy piroslap formájában vonja őt kérdőre.

Ez a nem ritkán tragikus kimenetelű, karriereket gyakorta kettétörő helyzet jut eszembe mindig, valahányszor az egyén és a fenntarthatóság kapcsolatára gondolok. Miközben az évek és a különböző technológiai újítások térben és időben előre, addig az ember társadalmi felelősségvállalásra való hajlama ezzel ellentétes irányba halad. Ennek köszönhetően pedig igyekszünk minden alkalmat megragadni arra, hogy ott szálljunk páros lábbal környezetünkbe, ahol csak tudunk. Mikor pedig mindezért vállalnunk kéne a felelősséget, értetlenkedve röffentgetünk meg cisszentgetünk. „Nem én voltam, spori!” Ha annyi időt, energiát és kreativitást szánnánk az Anyaföld kizsigerelésével jelentkező problémák megoldására, mint az elvégzendő feladatok különböző indíttatású és természetű elmulasztására, már ismernénk a rák ellenszerét, véget vetettünk volna a szegénységnek, meghódítottunk volna több naprendszeren kívüli bolygót, és tudnánk, miként működik a női agy. Csak hát „az egész olyan macerás, meg nehéz, most akkor hogyan gyűjtsem a hulladékot, kajak üljek fel arra a piros, villás cuccra (Trolibusz), ahelyett, hogy beröffentenén a V6-os kicsikét, és ne menjek el hetente háromszor egy-egy hétre valami távoli országba nyaralni, he?!!!?!?!”

Persze tisztelet a fentiek alól kivételt képező hősöknek, azoknak, akik télen-nyáron bicikliznek, akik a cigicsikket a szemetesbe dobják, a nejlon helyett saját vászontáskával vásárolnak, a csapot pedig nem 150liter/perccel veretve mosogatnak. Jómagam csak ímmel-ámmal, száj húzva és vállvonogatva, is-is alapon ápolok barátságot a környezettudatossággal. Szóval, ha összefutunk, jót dumálunk, de a legutóbbi Messengeres üzenetét csak láttamoztam, aztán hogy ne legyen feltűnő, gyorsan megjelöltem olvasatlanként, majd válasz nélkül hagytam. Tudatosan ugyan nem tennék kárt benne, de az biztos, hogy a megmentésére kínálkozó alkalmak egy részét, még ha ösztönszerűen is, de egy macska ügyességével, egy sas gyorsaságával és egy gazella kecsességével kerülöm ki. Mivel egyre több minden a fenntarthatóság köré épül, úgy döntöttem, megnézem, mit tehet az egyes kisember a közös nagy célért, hogyan tehermentesíthetjük környezetünket, egyáltalán, hogy mire is ez a nagy felhajtás.

„Vat tu du for szuszténeblö dívlopment” – mondtam a Google-nek. 0,95 másodperc alatt egy 515 milliós cikkáradat fogadott különböző tippekkel, tanácsokkal és ötletekkel. Megtudtam, hogy a fenntartható fejlődés „olyan fejlődési folyamat, illetve szervezési elv, ami kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék saját szükségleteiket”. Vizsgálatának három fő szempontját ismerjük (társadalmi, környezetvédelem, gazdasági fejlődés), viszont sokan önellentmondásosnak tartják a kifejezést. Úgy vélik, hogy a fejlődés kulcsa a folyamatos, tehát mindenképp kizsigerelő típusú magatartás és fogyasztás. Már pont előbújt volna a testem mélyén szunnyadó védő, hogy „egy fecske úgysem csinál nyarat” alapon kacsintsak a vállalt teszt mellé, mikor rátaláltam a cikkre, ami ha nem is változtatta meg az életemet, de legalább kézzel fogható, értelmezhető, az én kis butus fejem számára is befogadható és feldolgozható tanácsokkal szolgált. Húzzam ki a konnektort, ha nem használok valamit, áramtalanítsak, ha nem muszáj, ne tekerjem az összes villanyt csutkára a lakásban, szelektáljak, ne szemeteljek, a végtelenbe és tovább…

Ilyen és ehhez hasonlóan apró, már-már magától értetődő megoldásjavaslatokkal akartam kezdeni. És nem, nem azért, mert ez a kisebb macera, hanem mert ezek azok az aspektusok, amikre a legnagyobb hatással lehetek, amennyiben képes vagyok az évek során zsigereimbe égett rossz szokásokon némiképp változtatni. Hiába lépek szintet, és kezdem egyből azzal, hogy leüvöltök bárkit az utcán, ha nem jár eléggé környezettudatosan, vagy hiába döntöm el, hogy akkor ma nekiállok, és holnapra feltalálom a klímaváltozás ellenszerét, a kulcs akkor is a legkisebb közös többszörös, amit hozzám hasonlóan a világ legeldugottabb helyén fekvő beduin falu kecskepásztorai is megtehetnek . Környezet-etikus magatartás, tudatos fogyasztás, a természeti erőforrások fenntarthatóbb felhasználása. Minden egyszerűsége és kézenfekvősége ellenére ébredés után nagyjából három percembe telt, hogy 17 különböző helyen csússzak el, amire Gyatlov csak annyit mondana: „Nem jó, de nem is tragikus”. Mert hiába a konkrét és egyszerű, mindennapi apró-cseprő cselekedeteinkre irányuló változtatások, pont ezek hétköznapiságából és természetszerűségéből fakad az önként vállalt feladat nehézsége. Felülírni a személyiségemet leíró programsort, úrrá lenni az ösztönösen bennem lévő kényelem iránti vágyon némi tudatosságra való hajlammal, szokássá tenni a szokatlant. Kivonva a nap végéig abszolvált feladatokból a kezdéskor célként meghatározott szempontokat, az eredményt pedig érdemjeggyel konkretizálva:

Optimális áramellátásra való törekvés: Négyes alá

  • Kedves szülők: Dani a nap folyamán igyekezett nem villanyt kapcsolni a vakító világosságban, figyelt arra, hogy mindig csak az éppen használt eszközök legyenek áram alatt, illetve a televíziót sem járatta lenémítva a háttérben

Fenntartható, környezetkímélő étkezés: Négyötöd

  • Kedves apuka és anyuka: Fiúk a nap folyamán figyelt arra, hogy ne csak Argentínából hozatott bélszínérméket fogyasszon, igyekezett visszavenni húsfogyasztásából, valamint amikor csak lehetett, a kicsit és helyit választotta a nagy és nemzetközi helyett

Közlekedés: Csillagos ötös

  • Kedves férfi és nő: A nap folyamán fiúk mindenhova gyalog kélt, csak úgy füstölt lába alatt a talaj, sok apró lépés egy még apróbb környezeti lábnyomért.

Emellett továbbra is figyeltem a különböző anyagú és textúrájú szemetek megfelelő csoportosítására, hogyha belegebedek se pöccintsem tova a cigarettacsikket, meg ugye nem csak a hajszárításon spóroltam némi áramot, de eleve meg sem mostam a hajam, szóval szívesen! Én ma ennyit tudtam, és néhány kivételes elmén kívül nagyjából mindenki más is „csak” ennyit tud tenni. Informálódik, tudást gyűjt össze és raktároz el, miközben megpróbálja átültetni az elméleti tananyagot a gyakorlatba. Mindent is kell most azonnal? Nem, és talán nem is lehet, talán nincs az a kockásinges-kamuszemüveges vegán hipszter, aki a papíron megfogalmazott fenntarthatóságra vonatkozó feladatok mindegyikét sikerrel abszolválja nap, mint nap. Kérdem én, a munkahelyünkön két nap alatt leszünk vezérigazgatók? Az évek kemény munkájával elnyert túlsúly egyik pillanatról a másikra illan el csak úgy? A szex vajon mi, hogy fogod és bevered? Az életünk részét képező vállalások a szintek nehézségének emelkedésével egyre több időt, türelmet és fokozatosságot igényelnek, miért a környezet védelmét, és egy optimális társadalom által működtetett optimális gazdaságot akarnánk egyből türelmetlenül a kredencre vágni?

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek