fbpx
A legősibb szakma, ami mellett simán elmegyünk, és megvan a véleményünk ezekről a nőkről. Pedig micsoda sorsok és tragédiák húzódnak egy-egy történet mögött. Nők, akik a testüket bocsájtották áruba: milyen ma a prostituáltak helyzete itthon.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Amióta világ a világ, a szexmunka létezett, sőt az ősi Görögországban államilag szervezték. Az évek során viszont hatalmas átalakulásokon ment át ez a „szakma”. Ma Magyarországon több formában is létezik prostitúció: az egyik a klasszikus formája, amikor az utcán, tereken, nyíltan tesznek ajánlatot a hölgyek. Sokszor ők maguk is súlyos drog vagy alkoholproblémákkal küzdenek, de még az is lehet, hogy hajléktalanok. Az aktusért cserébe pénzt, drogokat vagy italt kérnek. Ők vannak a leginkább kitéve a bántalmazásnak és a nemibetegségeknek.

De vannak, akik a szórakoztató vagy vendéglátóiparban tevékenykednek, azt fedőfoglalkozásnak használják és emellett időnként pénzért szexelnek. Találkozhatunk emellett főleg olyan fiatal lányokból álló prostituáltakkal is, akik leginkább külföldi kuncsaftokra specializálódnak. Ezekben az esetekben már sokkal magasabb összegekről, pénzről, valutáról beszélhetünk, azonban őket is nagyban érintik a nemibetegségek.

„A galerikben közösen birtokolt fiatal — és gyermekkorú — lányok vannak. Feladatuk egyrészt a galeri tagjainak szexuális kiszolgálása, másrészt a galeri kiadásainak biztosítása végett idősebb férfiakkal pénzért közösülnek. Csak arra tartanak igényt, hogy a közös szórakozásban részt vehessenek. Személyiségük nagyfokú eltorzulását mutatja a partnerek gyakori váltogatása, illetve a csoportos közösülésekben való részvételük.”-írja Merényi Kálmán a tanulmányában.

Ezeken kívül még számos formája ismert persze a prostitúciónak hazánkban is, és szeretném kiemelni, hogy egyáltalán nemcsak nőket érinti ez a probléma. Számos fiatal fiú, férfi is kénytelen áruba bocsájtani magát.

Viszont senki sem jókedvéből lesz prosti, és sokan egy olyan hálózat áldozataivá válnak, amiből nagyon nehéz kikerülni. Nem árulok el nagy titkot, hogy általában rossz anyagi körülményekkel rendelkező, akár állami gondozásban felnövő fiatalokat környékeznek meg, és közülük kerülnek ki az áldozatok a legnagyobb számban. Főleg elmaradott falvakból, környékekről érkező fiatalok válnak szexmunkássá, közülük a legtöbben egy szebb jövő reményben. Azonban vannak, akik nem is pontosan tudják mire vállalkoznak. Sajnos az Európai Bizottság 2020-as elemzése a top ötbe sorolja európai szinten Magyarországot az emberkereskedelem áldozatainak száma alapján.

Ezeket a nehéz sorsú, elhanyagolt, bántalmazott és sokszor kiskorú egyéneket könnyen elcsábítják az emberkereskedők, hiszen ők pontosan tudják, kikre kell utazniuk. Ők az önbizalomhiányos, önértékelési problémákkal és megélhetési nehézségekkel küzdő lányok, akik fiatalként örülnek, hogy végre valaki törődik velük. Elcsábítja őket, majd az úgynevezett mézeshetek után, aztán egyre több kéréssel fordul feléjük a leendő bántalmazójuk. Mondván, ha szereti, mindent megtesz neki. És itt már meg is történt a behálózás.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy valamilyen formában minden prostituált az emberkereskedelem áldozata. Hiszen nagyon kevesen vannak, akik önállóan döntenek ebben, és egyedül építik ki az ügyfélkörüket.

„Az emberkereskedelem továbbra is a világ egyik legjövedelmezőbb iparága, bűnözői tevékenysége, ezért sem lehet nagyobb sikereket elérni a felszámolásában. Komoly rétegek érdeke, hogy a kizsákmányolásra ne derüljön fény, mert elképesztően jól megélnek belőle.”-olvashatjuk az index.hu interjújában.

Ezek az emberek szinte minden esetben ki vannak téve fizikai és lelki abúzusnak, különböző betegségeknek, és nem vagy alig tudnak, mernek külső segítséget kérni. Pedig számos civil szervezet jött létre, amely kifejezetten a prostituáltak megsegítésével foglalkozik: az egyik ilyen az OKIT, a Traumaközpont vagy éppen a Baptista Szeretetszolgálat és a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete is. Támogassátok ti is őket, hogy minél több életet menthessenek meg.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

rákszűrés