Írni róla
Képzeletem egészen tavaly novemberig három különböző szintű és eltérő nehézségű fázisra bontotta a felelős gyermekvállalás felé vezető girbegurba, ideg- és agybajos versenypályát. Aztán betoppant az életembe Julcsi, Rami és Dóri, a három grácia, a turbó trió, valamelyikük pedig biztos óriási Keresztapa rajongó, mert felkínáltak nekem egy olyan ajánlatot, amit nem tudtam visszautasítani. Azóta volt bú, bánat és öröm, nevettünk sokat s kacagtunk – ami igazából a nevetés szinonimája -, karakterek ezrei folytak le a Dunán, én pedig rájöttem, hogy a gyerekvállalással kapcsolatos felelősség, tudatosság és felkészültség megfelelő alapokra helyezett kialakulásához vezető út nulladik lépcsőfoka informálódni, diskurzus elé vetni, esetemben pedig írni magáról a gyermekvállalásról.
Ez az abszolút belépő szint, ahol még csak ködös gondolatfoszlány, valami olyan, mint az ember, csak éppen kisebb és bénább szerzet bevállalása. Semmi kötelezettség, nulla érdemleges cselekedet, élve a versenypálya nyújtotta analógiával ez a vizet és törülközőt tartó háttéremberek szintje, akik a sport iránti rajongásuk okán előbb-utóbb szeretnék kiérdemelni helyük a profik közt, csak épp el kell kezdeni valahol. Ebben a szerepben még nem csinálsz mást, csak a nagyokat nézed, ha lelkesedésed kellő és érdeklődésed sem meddő, akkor pedig elleshetsz egynéhány trükköt és praktikát. Felütsz néhány témába vágó cikket (lehetőleg a Kollektíven megjelent írásszenzációk valamelyikét, ugye), végig pörgetsz másfél-kétszeres sebességen néhány Youtube-videót, esetleg megfigyeled és jegyzeteled mondjuk a játszótéren őrjöngő apró egyedek viselkedésmintáit . Ez utóbbi esetben kerülendő a napszemüveg és a kapucnis pulóver viselete, valamint a kezek zsebre tétele, meg úgy általában a gyanús viselkedés mintázatai. If ju nó, vat áj mín.
Növény
Annak ellenére, hogy különösen az igénytelenebb fajták gondozását még elvégzi az okos helyválasztás, naprendszerünk központi csillagjának simogató sugarai, kiegészítve barátnőnk finom érzékiségű szavakkal történő instrukcióival, előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik az élőlények gondozásával kapcsolatos ismereteink gyakorlatba való átültetése. Öntözni kell, néha (lehetőleg minél ritkábban, profik esetében pedig soha) letörölgetni porlepte leveleit, ilyen-olyan szerekkel átpermetezni, nyisszantani, vágni, szabni és nyesni, igazából fogalmam sincs, gyakorlatilag nincs olyan forgatókönyv, hogy én bármelyik virágunk, gazunk vagy zöldünk ápolásához tevékenyen hozzájáruljak. Ami persze nem annyira dicséretes, mint amilyen szégyenletes, ajánlottnak pedig egyáltalán nem mondanám, hiszen egy létforma életének napról-napra történő egyengetése képes elültetni a magasabb szintekhez szükséges képzettség csíráját (szóvicc, csíra-növény, értitek), a teendőkből fakadó kezdetleges veszély- és stresszhelyzet ráadásul endorfinlökettel támogatja meg a testet és az elmét. Még akkor is, ha nem tettünk mást, csak épp sikerrel abszolváltuk egy sivatagban is vígan elélő, öntözést hetekig nem igénylő kaktusz gondozását.
Állat
A pont, ahol a tréfa már nem gyerekjáték, ahol forróvá válik a talaj, ahol a bab már nem húsból, a hold pedig nem sajtból van. Legyen az kutya, macska, patkány, hidegvérű vagy melegvérű, kistestű vagy nagytestű, tollas vagy pikkelyes, ez az a szint, ahol az aprótestű emberszabásúakhoz való hasonlóság már-már kísértetiessé válik. Az egyszerűség kedvéért vegyük az ember legjobb barátját, és gondoljuk végig, hogy az összetettebb létforma mennyivel nagyobb odafigyelést, fokozottabb fókuszt és körültekintőbb törődést igényel, mint néhány csapzott ág, meg bog, meg levél, plusz néhány szár. Ez az a szint, ahol már nem bízhatjuk a dolgot némi napfényre, friss levegőre meg H2O-ra, nincs olyan, hogy “jóvanazúgy!”. Egy állatot ideális esetben etetni és itatni kell, ezek ráadásul még nem is képezik a financiális ráfordítás teljes egészét, nem beszélve arról, hogy az állattartás szakaszába lépve milyen brutális mértékben gyarapodik a pénzzel ki nem váltható igények listája. Sétáltatás, babusgatás, cirógatás, simizés, “eldobom a labdát, hozd vissza a labdát, miért nem hozod vissza a labdát, mi ez a korhadt faág?” De a megnövekedett igények megnövekedett jutalmakkal járnak. A megfelelő alapanyagokból, és a receptet pontosan követve olyasfajta kapcsolat alakulhat ki ember és állat közt, ami minden elrugaszkodottsága ellenére ideális előszobája lehet a gyermekvállalás nappalijának.
Gyermek
Az olimpiai döntő, ahova csak a legjobbak kerülnek. Én egyelőre még csak bizonytalan mozdulatokkal készítem a kulacsot és törölközőket az előválogatókon elbukó növénynevelőknek és a középdöntőkben alulmaradó állatbirtokosoknak, azoknak, akik felkészültségükben még nem ütik meg a legjobbak szintjét. Persze könnyen előfordulhat, hogy bevállalni, megcsinálni és felnevelni egy gyereket sokkal egyszerűbb az én nyakatekertnek és néhol erőltetettnek tűnő fejlődésrendszerem által bemutatott folyamatnál, mert alapvetően ugye nem kell hozzá más, csak egy közösülésre alkalmas pár, termékenység, szaporítószervek, néhány precíz mozdulat, oszt csá. Valahogy mégis úgy érzem, hogy az én nyakatekertnek és néhol erőltetettnek tűnő fejlődésrendszerem által bemutatott folyamat mentén gondolkodók érettek meg a szülői létre igazán. Talán én is. Az első szint abszolválásához szükséges kritériumokat mindenesetre ezzel letudtam, most már csak észben kéne tartani nagyritkán, hogy “de légyszi most aztán tényleg ne felejtsd el meglocsolni a virágokat!”
