fbpx

Széljegy – színház ajánló

Spiró György Széljegy című művét Zsámbéki Gábor vitte színpadra, méghozzá a Katona József Színházban. Elképesztő szereposztás, és egy sajnos mindennapi történet. Online színház élményem következik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A történet valós esetet dolgoz fel, ami amennyire hétköznapi, annyira pofátlan és meglepő egyszerre.

Ebben a darabban egyszerűen minden színész nagyon jól működik együtt, és hozzák a gátlástalan, vagy éppen a naiv balek szerepét. Hogy csak pár nevet említsek, láthatjuk játszani Ónodi Esztert, és Fullajtár Andreát is, akik a főszereplőket alakítják.

A történet két egykori osztálytársról szól, akiknek teljesen máshogy alakult az életük. Az egyik menő ügyvéd lett, aki unalmában egyik kocsit veszi a másik után, és három gyereke van ugyan, de olyan mély érzéseket ez sem vált ki belőle. A másik épphogy kijön a fordítói munkájából, hogy eltartsa örökbefogadott fiát.

A sors úgy hozza, hogy kettejük élete keresztezi egymást, amikor a kevésbé szerencsés közülük épp ingatlant keres. Mit ad isten, az ügyvédnő pedig pont ezzel foglalkozik.

Ez a tipikus esete a túl szép, hogy igaz legyen kategóriának. Iskolapéldája annak, hogy miként működik a pofátlanság, az elvtelenség, ha a hatalom olyanok kezébe kerül, akiknek a pénz az úr.

Egyszerre jelenik meg a kihasználás és a kihasználhatóság, a gonoszság és a túlzott jóhiszeműség. És miközben akár jókat nevetünk a darab közben, aminek minden szereplője annyira tipikus, közben azért marad bennünk egy fanyar érzés: akkor kiben bízhatunk?

Ha néznél még online színházat, itt keresgess.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32