Hogy világos legyen a dolog, nem célom a következő sorokkal betoppanni és azon nyomban tönkre vágni a vírus, amit nem nevezünk nevén (a cikk további részében: Voldemort) utáni széleskörű társadalmi mámort. Jómagam is szomjazok már némi kulturális feltöltődésre, élményekre és a fejemben lévő emlékkönyv új tételekkel való feltöltésére. Egy elvetélt év lapjainak margójára: mit tegyünk, és mit ne tegyünk, és mindezt hogyan.
Csak nyugi
Úgy öleltem, szorítottam és csókolgattam, mint még senkit a világon. Birtokában megszűntem félember lenni, immáron újra mélyet, teljes értékűt szippanthattam a tavaszból. A nap kisütött, csicseregve bújtak elő a madarak odújukból, miközben szebbnél-szebb virágok borultak a teljes színskála minden egyes árnyalatába. Kezemben a védettségi igazolvánnyal első utam rögtön rég nem látott nagymamámhoz az edzőterembe vezetett. A vasmentes időszak alatt felgyülemlett energia és éhség már az első Smith-gép láttán szétterjedt ereimben, képes lettem volna a terem minden egyes rúdját, súlyát és csigáját szétharapni, vagy épp ketté fejelni, összecsomagolni és a sarokba hajtani bárkit, aki közém és az éppen kiszemelt gép közé merészel állni. Szerencsére győzött azonban a józanész, az érzelmeket felülíró higgadtság és mértékletesség. Tudtam, hogy egészségem megőrzése érdekében, ha valamikor, hát most épp nincs itt az ideje annak, hogy mell döngetve rohangáljak fel-alá a teremben, üvöltsek, mint egy veszett állat és a súlyokat hajigáljam egyik oldalról a másikra.
Persze egyéni, személyes preferenciák kérdése is, de ez a fajta megfontoltság általánosítható bármire, aminek Voldemort előtt birtokában voltunk. Mert az ünnepélyes maszklevétel és hurrácsinnadratta árnyékában azért, ha elhalványulóban is, de dereng még Voldemort hatása, ármánykodása nem szűnt meg, csak épp alábbhagyott, sötét seregei pedig továbbra is terjeszkednek, és csatlósokat toboroznak. Ha tehát nem muszáj, ne köhögjünk széles mosollyal másokra, még inkább ne inhaláljuk magunkba széles mosollyal mások köhögését, igyekezzünk józan fokozatossággal visszaszoktatni májunkat a különböző ízű és alkoholtartalmú italok feldolgozására. Az sem baj, ha várunk még egy kicsit az épp fellélegzőfélben lévő bolygó épp némiképp javuló kondíciójának újbóli lerohasztásával.
Amit tegyünk
Bármit, ami nekünk és környezetünknek jól esik és kölcsönös beleegyezésen alapul. Látogassunk el egy múzeumba és ácsorogjunk a különböző kiállítási tárgyak előtt 15-30 másodpercet, miközben állunkat vakargatva nagyokat hümmögünk. Üljünk be bármelyik mozi akármelyik filmjére, még akkor is, ha a teljes kínálat megtalálható már a különböző internetes oldalakon, amiket én személy szerint még sosem használtam, csak az egyik barátom ismerősének az ismerősétől hallottam, hogy léteznek. Határozzuk el, hogy idén nyárra aztán már tényleg meglesz a strandforma, aztán fogjuk az első kihagyott edzést a szeles (meglebbent egy fűszál) és esős (pittyent három csepp a járdán) időjárásra. Hívjuk fel nagyszüleinket, ott lesz a számuk telefonunk naplójának “nem fogadott” részében, és érdeklődjünk hogylétük felől, ha pedig megvan rá az ingerencia, találkozzunk velük személyesen is. Elsőre talán ijesztő és idegen lesz, de hamar meglehet szokni. Ez utóbbi eljárás elvégezhető egyébként barátainkon, vagy épp a többi különböző minőségű, mennyiségű és státuszú ismerőseink bármelyikén.
Amit ne tegyünk
Amiről a Voldemort által leuralt időszak utáni mámorban részben érthető okok miatt kevesebbet beszélünk, hallunk vagy olvasunk, hiszen ki akarná az “ezt nem lehet”, “meg ezt sem”, “légyszi ezt se”, “na ezt meg aztán végképp nem” időszakot maga mögött hagyva egy “ezt is lehet”, “most már szabad”, “mindent is, most, azonnal” szakasszal feledni a bút és bánatot, bepótolni az elvesztegetett alkalmakat és élni a meg nem élt lehetőségekkel. Kellően mazochistának és elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy releváns, a témába vágó értekezéseket lássunk vagy olvassunk arról, milyen módon és mekkora mértékben járult hozzá ez a kis csendes kényszerpihenő ahhoz, hogy a háttérbe vonulva lehetőséget adjunk Földünknek a fellélegzésre. A különböző erőforrások felhasználásának érezhető mértékű csökkenése, a turizmus visszaszorulása, és a különböző liszt- és olajkészítményeket leszámítva a fogyasztás visszavétele mind olyan tényezők, amik, ha nekünk kényelmetlenséget is, környezetünknek megkönnyebbülést és feltöltődést biztosítottak.
Visszavehettünk a sebességből, lejjebb válthattunk, összekuporodhattunk, befelé fordulhattunk, hátrébb léphettünk, az árnyékba vonulhattunk, megpihenhettünk. A közénk és környezetünk közé verődött éknek köszönhetően kiüríthetjük, és újra megtölthetjük a táskát. Józanabbul, felelősségteljesebben, még akár visszafogottabban is. Milyen táskát? Hát a szolidaritáskát.
Dani régebbi cikkeit itt olvashatod.
