fbpx

Hogy fogsz te majd vidéken unatkozni! – Juhász Noémi írása

Mondta nekem mindenki másfél éve, amikor közöltük, hogy márpedig mi falura költözünk. Cikksorozatomból kiderül, vajon igazuk lett-e!

Valahol jogos volt a félelem, hiszen imádtam a várost, a nyüzsgést, a bulikat és mindent, ami a városi élettel járt. A számomra rém unalmas Anglia után igazi megváltás volt újra Budapesten élni, de a szívem mélyén éreztem, hogy valami baromira hiányzik. A barátok, akik miatt visszatértem, lekoptak, a tömeg egyre jobban zavart, és 39 négyzetméteren úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt állat. Egyedül akkor voltam elememben, amikor látogatóba jártam vidékre.

Vágytam a szabadságra, de nem olyanra, amit a szórakozóhelyek adtak. Vágytam a kreativitásra, de panelban nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is csinálnék szívesen. Vágytam kutyákra, állatokra, friss levegőre, a TERMÉSZETRE. Könnyű kitalálni innentől kezdve, hogy mi lett a sztori vége. VIDÉKRE KÖLTÖZTÜNK!

Az elején pontosan olyanok voltunk, akiktől a falusiak félnek. Tudatlan Pestiek… (Ez mondjuk a mai napig nem változott, de egyre jobban leplezzük).  Ott álltunk egy omladozó, hideg, dohos, több mint 70 éves parasztházban, és egyszer csak tudatosult bennünk, hogy nincs visszaút, meg kell együk, amit főztünk.

Hogy fogsz te majd vidéken unatkozni! - Juhász Noémi írása
Fotók: Juhász Noémi

Az volt a tervünk, hogy várunk szeptemberig a felújítási munkálatokkal, mondván, mi van akkor, ha nem szeretünk falun élni. Márciusban költöztünk be, áprilisban már 2 kutya társaságában élveztük a felújítással járó zajokat. De végül nem hezitáltunk sokáig, 1 hét után már éreztük, hogy otthon vagyunk. Bár tény, hogy eleinte nem tudtunk  mit kezdeni a hatalmas élettérrel. Nem tudtam, hogyan kell arra reagálni, hogy alvás közben hullik rád a vakolat vagy arra, hogy 5:50-kor harangszóra ébredsz, és arra sem, hogy  a rengeteg kutya nem hagy aludni. Furcsa volt a kakaskukorékolás, a csend éjszaka vagy, hogy vasárnap reggel 6:30-kor teljesen normális, hogynyírják az ablakod alatt a füvet. Furcsa volt a szomszédok kedvessége, hogy kb. mindenki köszön mindenkinek, meg persze, hogy mindenki azonnal tud rólad mindent (is).

1 év alatt rengeteg minden változott. Mindez mára teljesen természetessé vált. A városban a napi elfoglaltságom a munkám és a Netflix volt. Nehezen vettem rá magam az alapvető dolgokra is, mint például a főzés vagy a takarítás, de itt minden más lett!

Korán kelünk, kutyázunk, építkezünk, tyúkokat tartunk, nyelvet tanulunk, társasági életet élünk, kertészkedünk. Mindezt a főállásunk mellett, és még sem vagyunk olyan fáradtak, mint a 10 órás Netflix maraton után. A csini ruhákat leváltotta a folyton tappancsnyomos vagy kertészkedés utáni földes cicanadrág, a reggeli semmittevést az állatok gondozása, a haszontalanul eltöltött ebédszüneteket a kertészkedés, a tv nézéssel töltött estéket a ház körüli teendők, a pénteki dajdajozásokat a teraszon borozás kettesben vagy barátokkal, és egyiket sem cserélném már le semmi pénzért másra…

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek