fbpx

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők-könyvajánló

Nekem világ életemben bajom volt az oroszokkal. Na, ne tessék félreérteni, nem az orosz emberekkel, hanem az írókkal. Sokszor vontatottnak éreztem a szöveget, és lassan bontakozott ki a cselekmény. Aztán jött Ljudmila Ulickaja és az Életművésznők. Mindent vitt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sok jót hallottam az írónőről, bár a fent említett okokból kicsit félve nyúltam a könyvhöz, de biztos, ami biztos, két művet is berendeltem tőle. Ez egy 2003-as regény, és habár az Életművésznők hat különböző, mégis valahol összeforró történetet mutat be, mindegyikben van egy közös pont, ez pedig Zsenya.

Egész fiatal időszakától, idősebb koráig követhetjük, ahogy izgalmas és nem mindennapi figurákkal találkozik, akik pedig mesélnek neki. Mert Zsenyában van valami, ami miatt mindenki megnyílik, még akkor is, ha előtte nem is ismerték.

Hat különböző élethelyzetet mutat be az írónő, és közben láthatjuk, ahogy a főszereplőnk is egyre változik. Nők, asszonyok, lányok nyílnak meg neki és mesélik el szerelmeiket, drámáikat, csalódásaikat, na meg a dicsőségeiket. Zsenya pedig egy idő után kénytelen rájönni, hogy ezek bizony mesék, vágyálmok és aligha van közük a valósághoz. Ahogy ezeket a történeteket hallgatja, ő is különböző szakaszokon megy át az életében: hol válságban van a házassága, vagy éppen válik, de az új szerelem is megtalálja időközben.

Ezekből a sztorikból pedig mindig bele tud valamit illeszteni a saját életébe, amelyek által ő maga is több lesz. Ulickaja nagyon jól megtalálta az egyensúlyt az egyes történetek komolysága, és a mindent átható humora között.

A végére pedig azon kapjuk magunkat, hogy már nem ítélkezünk ezek fölött a nők felett, hanem megpróbáljuk megérteni őket. Hiszen valahol mindenki szeret más képet festeni magáról, akár saját maga előtt is, csak éppen más motivációk mozgatják.

Az utolsó nagy történet magáé Zsenyáé, aki végül kénytelen lesz bebizonyítani, mit tanult ezektől a nőktől, és mennyire képes, akár a saját sorsát is megfordítani általuk.

Egy tanulságos, szórakoztató, mégis lebilincselő könyv az Életművésznők, amelyet szívből tudok ajánlani minden nőnek, lánynak, asszonynak és nyitott szívű embernek.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32