fbpx

Miért hasonlítjuk mindig másokhoz magunkat?

Pár héttel ezelőttig képes voltam órákig pörgetni a social média oldalakat és csorgatni a nyálam bizonyos influenszerek élete után. Közben persze megkerestem benne az egyetlen számomra negatívumot, és abba kapaszkodtam, hogy emiatt megéri nem ő lenni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

De egyébként nem kellett az online világba menekülnöm ahhoz, hogy egyfolytában másokhoz hasonlítsam magam. Családot alapító régi osztálytársak, menő vállalkozást elindító ismerősök, önmagukat megvalósító távoli rokonok – akarva akaratlanul jöttek velem szembe, én pedig csak egyre apróbb és apróbb lettem a saját szememben. Mikor mindezt sikerült felismernem, úgy döntöttem, hogy írni fogok róla. Sokat beszélgettünk ezt követően a szerkesztőtársaimmal erről a jelenségről, ugyanis közeledve a harminchoz, sokszor elképedünk, hogy korunkbeli személyek már hol tartanak az életükben. Dóri javasolt is nekem egy podcast epizódot a témában, amiben kézzelfogható megoldásokról hallottam, így a cikkem alapját ez adja.

Miért hasonlítjuk magunkat másokhoz és amúgy miért jó ez nekünk?

Nagyvonalakban egyébként ez egy teljesen normális emberi reakció, és nem mindig negatív kimenetelű. Lényegében gyerekkorunk óta másokhoz hasonlítjuk magunkat, aminek van egy igazán motiváló oldala is. Hiszen ha nem süllyedünk el az önmarcangoló „Mi miért nem tartunk még itt?” jelenségben, akkor akár ezáltal inspirálódhatunk is. Megtapasztalhatjuk, mi milyen irányba szeretnénk haladni az életünkben. Sőt, a féltékenységet sem kell feltétlenül nagyon negatívan felcímkézni. Hiszen legmélyen abból ered, hogy mi is szeretnénk ott tartani, ahol az a személy, akire irigykedünk. És ha ezt sikerül felismernünk, akkor akár mi is elindulhatunk például az önmegvalósítás útján.

De mi van akkor, ha átkerülünk az összehasonlítás sötét oldalára?

Akkor már bizony a nem egészséges hasonlítgatásban szenvedünk. Ez lényegében abból áll, hogy folyamatosan mindenkivel kapcsolatban méregeted magad, és majdhogynem kizárólag ezen gondolkodsz. A végeredmény pedig egy ördögi kör, ami meghatározhatja mindennapjaid hangulatát. Fontos, hogy felismerjük, ugyanis nagyon sok ember szenved ettől. Ráadásul maga a jelenség mélyítheti a depressziós tüneteket, pánikrohamokat idézhet elő, de akár még az öngyilkosságra való hajlamot is növelheti.

Mik a megoldások?

Önmagunk másokhoz való hasonlítása rengeteg mentális munkát igényel. Észre se veszed, mennyire kimerítő tud lenni, ha azon gondolkodsz, hogy mások miért úgy élnek, ahogy te nem. Ezzel egy óriási plusz terhet raksz magadra, amitől jobb minél előbb megszabadulnod. Ahhoz, hogy elindulj a megoldás útján első körben fontos, hogy átgondold a jelenlegi helyzetedet. Vedd számba a munkahelyedet, a környezetedet, a párkapcsolatodat, a barátaidat. És amennyiben bármelyik ezek közül nincs rád jó hatással, bátran építsd le. Ne félj a következményektől, ha úgy érzed, hogy változtatnod kell, tedd meg. Minden területen az életedben számodra jónak és kielégítőnek kell lennie. Ez fogja megadni az alapokat.

Van egy 4 lépésből álló technika, ami segíthet túljutni az egész folyamaton. Angolul az ACES, vagyis az ász névre hallgat.

1. lépés: A = awareness, vagyis tudatosság

Légy nagyon tudatos, amikor éppen hasonlítgatáson kapod magad. Mikor és hol történik ez? Online, a barátaid társaságában vagy a családod környezetében? Ha ezt felismered, utána könnyebb lesz megismerned a saját igényeidet.

2. lépés: C = choosing a different path, vagyis válassz egy másik utat

Ahelyett, hogy mások életére irigykedsz, inkább kérdezd meg magadtól, hogyan szeretnél ehelyett érezni? Hiszen az egymáshoz való hasonlítás nem éppen egy kellemes érzés. Helyette érezd magad jól, energikusnak, elégedettnek!

3. lépés: E = eliminate the trigger or exit the situation or exhale, vagyis szüntesd meg az okot, lépj ki a helyzetből, lélegezd ki

Ha benned is a social media okozza ezt a jelenséget, akkor az első lépés, hogy csökkentsd az online töltött időt. Szánd rá magad a digitális detoxra! Amennyiben egy családi vagy baráti összejövetelen kezdődik el benned a hasonlítgatás, kérj elnézést és menj ki a mosdóba. Elvonulva szimplán lélegezz és térj vissza a jelenbe.

4. lépés: S = shifting your state, azaz változtass az állapotodon

Végezetül pedig tegyél azért, hogy változtass ezeken a negatív energiákon. Ugrálj, táncolj, üvölts, írd ki magadból. Lényegében rázd le magadról! Meglátod, ezek után sokkal jobban fogod érezni magad.

Hogyan kezeljem a social médiát és az ott található sok influenszert?

Az influenszer, mint foglalkozás még sokaknak egy megfoghatatlan dolog. Fontos, hogy tudjuk egy influenszer az online platformokon dolgozik, az ő social media oldala lényegében a portfóliója, így nem csoda, hogy az tökéletes vagy éppen teljesen más, mint a miénk. Amikor ezeket böngésszük, erről könnyen megfeledkezhetünk. Pedig ők sok trükköt használnak annak érdekében, hogy többezres követőtáboruk legyen, vagy hogy az általuk ajánlott terméket vásárolják meg. Azon túl, hogy ezt tudatosítjuk magunkban érdemes egy kicsit kizoomolni a képből. Ne felejtsük el, hogy az csak egy szelet az életükből, ami nem adja vissza a teljes valóságot.

Útravalóként pedig ne aggódj azon, hogy más mit csinál, és azon se, hogy a te életed milyennek tűnik kívülről. Csináld azt, ami téged épít! Keresd meg ezt az irányt, és kizárólag arra tarts. Fontos még, hogy ne másokra, hanem a belső institúciódra hallgass. Emlékezz, hogy mik a számodra fontos értékek. Ha neked a karriered építése a cél a családalapítás helyett, vagy fordítva, akkor teljesen felesleges más személyek ellentétes értékrendjéhez hasonlítani a tiédet. Ezen kívül ne feledd, hogy mindenki a saját tempójában halad. Ha bárki arra ösztönözne bármilyen területen, hogy gyorsíts, mondj bátran nemet, és folytasd tovább a saját ritmusodban.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32