fbpx

„Személyes, spontán és szívből jön” – interjú Vági Zsolttal, a Sharing Circle podcast alapítójával

Vági Zsolt hosszú utat tett meg szó szerint és átvitt értelemben is, mire eljutott oda, hogy egy podcast, a Sharing Circle formájában közvetítse mindazt, amiben hisz. Interjúnk során beszélgettünk vele lelki egészségről, Indiáról és az életútjáról.
Mesélnél nekem arról kicsit, hogy hol élsz most, mivel foglalkozol?

Éppen kétlaki életmódot folytatok, ami azt jelenti, hogy egyrészt Zalaegerszegen, másrészt pedig a Dunakanyar, Budapest és a Balatonfelvidék környékén mozgok. 12 évig éltem Pécsen, négyet Budapesten, majd Indiai utamat követően költöztem vissza vidékre. Egyébként egészségtudományi és mentálhigiéniés szakember vagyok, az utóbbit űzőm is hivatászszerűen. Egyéni kliensekkel foglalkozom, illetve csoportokat vezetek, elvonulásokat tartok. De főleg az egyéni foglalkozásokon van a hangsúly: hipnoterápiával és személyközpontú pszichológiai megközelítésű beszélgetésekkel igyekszem segíteni másoknak.

Hogyan jött a mentálhigiéné?

Gyerek- és kamaszkoromban különböző okok miatt rendkívül túlsúlyos voltam. Majd 15-16 évesen volt egy nagyobb életmódváltásom, amikor sokat fogytam. Ezt követően döntöttem el, hogy szeretnék valamilyen módon emberekkel foglalkozni. Leginkább abban segíteni, hogy változzanak. Ezért jó ideig táplálkozástudománnyal foglalkoztam, annak nagyjából minden területével, de főleg egyéni kliensekkel dolgoztam. Eközben jöttem rá, hogy ennek keretein belül nagyon korlátozottan csak információt és tudást tudok átadni a pácienseknek. Közben a gyógyulás nem kizárólag csak azon múlik, hogy ki mit tud arról, hogy hogyan foglalkozzon az egészségével. Ennél sokkal több önismereti és mentális aspektusa van. Például nem azért nem fogy le valaki, mert nem tudja, hogyan kellene csinálni, hanem mondjuk mert nincs ideje saját magára. Ami pedig általában azért van, mert soha nem tudja önmagát az első helyre tenni. Ilyen kis apró példákon keresztül jöttem rá arra, hogy a fő cél a lelki egészség kell, hogy legyen. Én alapvetően pszichológus vagy orvos szerettem volna lenni. Végül 10 év után úgy döntöttem, elvégzem a mentálhigiénés szakemberképzést. Azért nem a pszichológiát, mert a utóbbi az elejétől kezdve gyakorlati tudást ad, és nem akartam már több elméletet tanulni, 12 évnyi egyetemi élet után.

Mi a különbség egy mentálhigiénés szakember és pszichológus között?

Nagyon sok pszichológus ugyanezt a módszert követi, vagyis a személyközpontú pszichológiai megközelítést, vagy más néven nondirektív, Rogers-i módszert. Annyi a fő különbség, hogy én nem hívhatom pszichoterápiának azt, amit csinálok, és nem gyógyíthatok mentális betegséggel küzdőket. Tehát nem mondhatom például, hogy egy depressziósnak terápiát adok. Ehelyett a mentálhigiénés szakemberhez kisebb problémákkal, enyhe szorongással és főleg életvezetési, önismereti kérdésekkel fordulnak az emberek. De ez nem azt jelenti, hogy én egy depresszióval élő emberrel nem foglalkozhatok, viszont én többek között például párkapcsolati problémájával vagy otthoni konfliktussal kapcsolatban segíthetek neki. Közben persze lehet, hogy a depressziója is javul.

Visszakanyarodva a fogyásodhoz, neked mi volt az a pont, amikor rájöttél, hogy változtatni szeretnél?

Hosszú ideje szerettem volna változtatni. Elég erős önbizalomhiányom volt, és sok megkülönböztetés, kiközösítés is ért a súlyom miatt. Viszont ezek csak a vágyat adták, hogy szeretnék változtatni, de soha nem sikerült. Akkor jött fordulópont, amikor 15 évesen olyan kezdődő, krónikus betegségekkel találtam szembe magam, mint például a 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, szívritmuszavar, illetve különböző megmagyarázhatatlan tünetek, amelyek leginkább a pánikbetegséghez hasonlítottak, vagy valóban azok is voltak.

Ekkor beküldtek egy nagyobb kivizsgálásra a kórházba, ahol körülbelül 10 napot töltöttem el. Ott nagyon rosszul voltam, felerősödtek ezek a pánikszerű tünetek. Egy álmatlan éjszakán kötöttem egy fogadást magammal: ha reggelre nem áll meg a szívem, életmódot kell váltanom. Túléltem azt az éjszakát, így nem volt más választásom, változtatnom kellett. Ezután találtunk rá Papp Zsófi, belgyógyász-természetgyógyász, kínai orvoslással foglalkozó szakemberre. Ő indított el ezen az úton: tanított relaxációs, meditációs technikákat. Neki köszönhetően lettem vegetáriánus, amit azóta is folytatok. Illetve ő javasolta, hogy mivel lefogytam közel 65 kilót, egy olyan tapasztalati tudás van a kezemben, amivel kezdeni kell valamit. Mondta, hogy lehetnék orvos és egyben az utódja is. Bár orvos nem lettem – ezt utólag már nem bánom -, amit most csinálok, úgy érzem, mindig is ezt akartam.

Az akkori 15 éves énedhez képest lelki, önismereti téren mennyit fejlődtél? Hiszen ez nem csak a súlyvesztésről szól.

Jól érzem magam a bőrömben. Egy nehéz és hosszú időszak áll mögöttem. Mert nem az történik, hogy lefogysz és hirtelen minden jóra fordul. Az önbizalomhiány az nem fogy el. Érdekes az is, hogy sokáig hogyan tekintettem a saját testem képességeire: azt hittem, hogy ezzel a 60 kilóval könnyebb testtel sem tudok egy csomó mindent megcsinálni. Elkezdtem aztán direkt emiatt olyan mozgásformákat választani, amik segítettek abban, hogy megtapasztaljam, ezzel az alkattal is képes vagyok bármire. Ilyen például a sziklamászás, ami fejlesztette a testtudatosságomat.

Említetted Indiát. Mesélnél arról, hogyan jött az ötlet, hogy oda utazz?

Ebből az időszakból gyökerezik. A 15. születésnapom előtt pár nappal voltam a kórházban. Abban az időben nagyon sok spirituális és ezoterikus tartalmú könyvet olvastam. A kezeim közé került Szvámi Ráma írása, aki a himalájai jóga tradíciójának a megalapítója és Rishikeshben élt. Ekkor arra gondoltam, hogy amint csak lehet, én szeretném ezt a helyet megnézni, és ellátogatni ebbe az ashramba, amit ő hozott létre. Ez a vágy tehát bennem volt már kamaszkorom óta.  Aztán az egyetemen adódott egy lehetőség, a Szociológiai Tanszék által meghirdetett tanulmányútra lehetett csatlakozni, melynek célja, Kelet-India felfedezése volt szociológiai szempontból. Végül aztán ide mégsem jutottam el. Majd 2019-re lett olyan az élethelyzetem és a bolygók együtt állása (nevet), hogy egy hónapra megengedhettem magamnak, hogy elutazzak Indiába. Végül egy ashramba mentem el – bár nem ott laktam -, és egy keleti filozófiát tanító mesternek az előadásait hallgathattam. Tavaly aztán ide akartam visszamenni egy hónapra, de a vírus közbe szólt, nem tudtam hazautazni, és így lett ebből egy hosszabb kint lét.

Milyen élményekkel gazdagodtál Indiában a hosszabb kint lét alatt?

Izgalmas volt az a 7 hónap! Hiszen arra készültem, hogy egy hónapra megyek, ezért volt nálam egy 40 literes hátizsák és egy oda-vissza repülőjegy. Aztán a hazainduló repülő időpontja előtt 3 nappal lezárták az egész országot, amit 21 naponta hosszabbítgattak. De feltaláltam magam. Ha csak beszéltem a szakmámról, megtaláltak az emberek. Volt pár olyan utazó, akiknek nehézséget okozott ez a kint lét, így velük töltöttem sok időt. Illetve volt bennem mindig egy olyan indíttatás, ha elmegyek valahova, akkor szeretnék úgy ott lenni, mintha helyi lennék. India nagyon sokat adott már 2019-ben is, így akkor eldöntöttem, ha egyszer visszamegyek, akkor szeretnék ebből egy picit visszaadni. Ezért elkezdtem egy angol lánnyal – aki Facebookon hirdetett meg szemétgyűjtő kampányokat – közösen dolgozni. Szinte azonnal sokan mások is beálltak mellénk segíteni, így rendszeres esemény lett belőle. Majd egy nagy Észak-indiai környezetvédelmi szervezet felkarolta a kezdeményezést, és azóta is vannak ilyen szemétgyűjtő kampányok. Jó volt látni, hogy ez ott mennyire gördülékenyen működik.

vági zsolt
Fotó: Bank Balázs
Milyen meghatározó projektekben vettél még részt, amíg Indiában voltál?

Amikor a szemétszedés beindult, elkezdtünk más dolgokkal is foglalkozni: nagyon sok ember, aki utcán él nem jutott élelmiszerhez a Covid alatt. Tradicionálisan az ashramok és vallási központok működtetnek ingyen konyhákat, ahova bárki az utcáról bemehet. De a karantén alatt ezeket bezárták, ráadásul a kijárási tilalom miatt csak reggel 7 és 10 között lehetett az utcákon tartózkodni. Végül a bezárt éttermek konyhájában kezdtünk el ételt készíteni egy civil szervezettel közösen. Az a jó abban, amikor utazók összeverődnek, hogy mivel mindenki mással foglalkozott eredetileg otthon – volt, aki marketinggel -, ezért mindenki bele tudta tenni a saját szaktudását. Sikerült összegyűjtenünk 3000 eurót, amiből sok élelmiszert beszereztünk és napi nagyjából 200 adag ételt osztottunk szét a rászorulóknak. Amikor ez a projekt is befutott, láttuk, hogy ugyanígy vannak utcán élő elhanyagolt tehenek és kutyák. Ebből kifolyólag lett egy harmadik lába ennek a civil programnak: létrehoztunk egy online adatbázist az utcán élő kutyákról. Aztán elkezdtük őket beoltatni, ivartalanítani, hogy ne szaporodjanak tovább. Monszun alatt ugyanis nagyon sok a beteg állat.

Időközben sokszor voltak, akik krízisbe kerültek, és nekik segítettünk. Volt egy nagyon szomorú eset. Egy angol lány vőlegénye a lezárások első hetében a szobájukban öngyilkos lett. Kérték, hogy segítsek a lánynak. Jó volt látni, ahogy az ottani helyi utazók összefognak és figyelnek egymásra. Igazi közösségek alakultak ki, nagyon különböző emberekből, akik talán amúgy sosem találkoztak vagy beszéltek volna.

Ebből jött a podcast ötlete?

Az ötlet úgy jött, hogy csomó olyan helyzetbe kerültem, amelyek úgy néztek ki, mint az ilyen viccek, hogy egy asztalnál ül az iraeli zsidó, az arab, az indiai és a magyar…(nevet). Szóval nagyon vegyes társaságok verődtek össze, amelyek szinte biztos, hogy amúgy nem ülnének le egy asztalhoz. Ilyenek például a különböző kasztokból származó indaiak. Nagyon mély beszélgetések születtek, amikor társadalmi problémákat, párkapcsolatot, házasságot, vallást boncolgattunk. Úgy éreztem, hogy ezeket jó lenne megosztani a követőimmel, olvasóimmal, mert nagyon tanulságosak. Például képzeljük el azt a szituációt, amikor az indiai nők, akik 14 éves koruk óta tudják, hogy előre eltervezett házasságuk lesz, elkezdenek beszélgetni a szexualitásról, párkapcsolatokról az európai vagy amerikai nőkkel. Vagy amikor egy izraeli zsidó barátom leült egy arabbal, és elnézést kért, amiért a szülei azt kérték tőle gyerekkorában, hogy dobálja kővel az arabokat a háztetőről. Ezek a helyzetek nagyon megindítóak voltak. Így jöttem rá, mennyire jó dolog megosztani őszinte emberi véleményeket, érzéseket.

Mikor indult el a Sharing Circle végül?

Elkészítettem még Indiában a Facebook oldalát, de aztán jött egy mélypont, miután haza jöttem, így ennek a publikálása elmaradt. Aztán egy kollégámmal, Gergely Edóval megbeszéltük, hogy a fenomenológia pszichológiáról, családállításról tartunk egy live beszélgetést. Ahogy meghirdettem az eseményt, rájöttem, hogy ez a Sharing Circle-nek a koncepciója. Én innentől datálom, mint első esemény a podcast történetében. Aztán felkértem azokat a személyeket, akikre még anno Indiában gondoltam, hogy jó lenne velük beszélgetni, és meglepő módon szinte mindenki elsőre igent mondott. Azóta elindult a podcast, és heti rendszerességgel, minden hétfőn hallható. Ez többek között annak is köszönhető, hogy ilyen hamar, elég nagy nevek egyaránt a vendégeim voltak. Szerencsére másoknak is tetszik ez a koncepció, hogy szakemberként is jelen vagyok, de mégis a végeredmény személyes és valósághű.

Meglepett hogy ennyien igent mondanak?

Igen. Ráadásul sokan, ha nem is vállalták el, mert nem fért bele nekik időben, akkor is gratuláltak az ötlethez. Ilyen volt például Röhrig Géza és Feldmár András is. Elképesztően jól esett! És az is meglepett, hogy az embereknek is ennyire tetszik. Eddig 16 rész volt, és már több mint 30 ezer ember megnézte, amiről én soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges.

Mik a jövőbeli terveid a Sharing Circle-el?

Nagyon figyelek arra, hogy ebből ne „biznisz” legyen, mert én nagyon rosszul működök úgy, ha valamit nem szívből csinálok. Szerintem azt szeretik ebben az emberek, hogy személyes, spontán és szívből jön. A beszélgetésekkel kapcsolatban is azt a visszajelzést kaptam, hogy az a jó bennük, hogy itt van két ember, akik pusztán a beszélgetés öröméért beszélgetnek, nincs mögötte „hátsószándék”.

Időközben elkezdtem adományokat kapni a „Buy me a coffee” alkalmazáson keresztül. Ez úgy néz ki, hogy ha tetszik, amit csinálok, akkor pár eurós adománnyal támogathatják a munkámat. Viszont, ami még elképesztőbb, hogy egy 350 ezres magánadományt is kaptam. Először technikai dolgokra akartam költeni, de végül úgy döntöttem, hogy ebből civil projekteket szeretnék támogatni, ahogy Indiában is tettem. Most azon dolgozom, hogy egy Sharing Circle tábort indítsak fiatal felnőtteknek, akiknek elakadásaik vannak az életben, vagy nem tudják, hogy merre menjenek tovább. Szerintem nagyon sokan vannak így manapság. Nekik szeretnék létrehozni egy tábort, ahol mondjuk van 10 támogatott hely, azok számára, akiknek ez anyagilag nem fér bele. Most az Igazgyöngy Alapítvánnyal vettem fel a kapcsolatot, mert L. Ritók Nóra (az alapító – a szerk.) volt már az egyik beszélgetőtársam egy korábbi adásban, és ők segítenének hátrányos helyzetű fiatal felnőtteket beszervezni. A másik tervem, hogy ősszel szeretnék egy Sharing Circle online konferenciát szervezni, ahol azokkal az emberekkel, akikkel eddig beszélgettünk az elmúlt időszakban, előadásokat, workshopokat, kerekasztalbeszélgetéseket hozzunk létre.

Borítókép: Szabó Ági

Zsolttal egy szuper közös projektbe is belevágunk, amelynek részleteiről hamarosan beszámolunk Nektek!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek