fbpx

Megnéztük a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmet

Jobb később, mint soha jeligével múlt hétvégén vettem egy jegyet a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmre, ami tökéletesen bemutatja mennyire elvont és megfoghatatlan lehet a szerelem.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A film premierje még 2020 szeptemberében volt, ennek köszönhetően már csak pár művészmozi műsorán találjuk. Én a Puskin mozit választottam, ahol a Mefisztó teremben vetítették, és nem lehetnék ezértelég hálás. Az első karantén óta, ami 2019 márciusában volt, nem voltam moziban és a magam módján eléggé ingerszegényen teltek és telnek azóta is a napjaim – ez nem panasz, imádtam -, ezért nem biztos, hogy komfortosan éreztem volna magam egy 200 főt befogadó helységben. Ezzel ellentétben a filmet egy összesen 2 széksoros, 16 székkel ellátott teremben láttam, és ez a családias hangulat elképesztően jól esett.

Na de térjünk rá a filmre, aminek forgatókönyvírója Horvát Lili – a Fehér Istent rendezője – már számos díjat bezsebelt a film kapcsán. Meg is értjük! Nem fogok spoilerezni, ígérem, csak egy kis kedvet csinálni, mert szerintem ezt a filmet mindenkinek látnia kell. Főszereplőnk, Dr. Vizy Márta (Stork Natasa), középkorú nő, aki 20 évig élt New Jersey-ben idegsebészként. Egy amerikai konferencián figyelmes lesz egy férfire, akiről semmit nem tud, mégis érezte, hogy ő a nagy Ő. (Ismerős, igaz?) A férfi Dr. Dexler János (Bodó Viktor), magyar orvos. Pár mondatváltás után megbeszélték, hogy Magyarországon folytatják az ismerkedést. Márta kedvenc helyén találkoznak majd, a Szabadság híd pesti hídfőjénél. A nő az országba utazik, elmegy a randevúra, ahol a férfi viszont nem jelenik meg. Ezt követően Márta ott hagyja amerikai karrierjét, hazaköltözik, albérletet vesz ki, és egy régi egyetemi ismeretségnek köszönhetően elhelyezkedik sebészként abban a budapesti kórházban, ahol János is dolgozik. És a történet innen kezd érdekessé válni. Márta nem tudja eldönteni, hogy vajon tényleg megtörtént mindaz, amit az első pár sorban leírtam, vagy csak beképzeli Jánossal való megismerkedését és a randevú megbeszélését? Olyan szinten kételkedik magában, hogy pszichológushoz jár, kiderítse, nincs-e személyiségzavara. Mindeközben fényes nappal nagyon ügyesen beilleszkedik, és veszi az akadályokat fiatal nőként a régimódi magyar orvosszakmában, esténként pedig Jánosról nyomoz ezerrel online. Százszor megnézi például egy gyerekkori Youtube videóját, ahol ő énekel.

Amit nagyon szerettem ebben a történetben, hogy ez az ellentét – mely egyébként szerintem életünk annyi területén jelen van – olyan gyönyörűen megjelenik Márta szerepében. Hiszen ő munkájában egy precíz, jó szakember, aki életeket ment, munkáján kívül pedig egy tanácstalan, egyedülálló nő, aki még abban sem biztos, hogy a történtek valódiak-e. Sőt, ez az egész filmre kihat. Annak is köszönhetően, hogy férfi főszereplőnk nem egy Zac Efron, hanem egy mackós alkatú, kedves kisugárzású férfi, emiatt bármennyire is tűnik kitaláltnak a sztori, pontosan annyira tud valódi is lenni! A kedves részek őszintén simogatták a lelkemet, és nagyon jól állt a filmnek, hogy ködösebb, őszi időszakban játszódott. A két főszereplő mellett továbbá megjelent többek között még Nagy Zsolt és Vilmányi Benett is, megmosolyogtató jelenetekkel. Néha nem is tudtam eldönteni, melyik férfinek szurkolok.

Ha te is vágysz egy nem mindennapi, magyar lélekemelően melankolikus filmre, ami nincs tele mézes mázzal jelenettel, mégis sokkal nagyobb hatást ér el, mint egy átlagos romkom, akkor mindenképp ajánlom neked.

Borítókép forrása: Port.hu

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32