Tavaly nyáron, most vagy soha felkiáltással iratkoztam be fotográfia szakra egy OKJ-s suliba. Számomra az íráson kívül a mai napig a fotózás az egyetlen olyan tevékenység, amiről el tudom képzelni, hogy egy életen át műveljem, anélkül, hogy valaha is megunnám. Ez a szakma viszont papírköteles. Vagyis hivatásként csak akkor gyakorolható (pl. úgy lehet csak számlázni róla) ha az ember minimum okj fokozatú végzettséggel rendelkezik belőle. És mivel 2020 év végével megszűnt az okj képzés, ezért némi pánikkal fűszerezve úgy éreztem, ez az utolsó esélyem, ha valamit még kezdeni akarok egyszer a fotózással, ezért beiratkoztam. Ami persze nem egészen igaz, de tény, hogy szakmámban tanulni jóval kevesebb esély maradt azóta.
Hogyan kerestem iskolát
Ha jó barátunkat, a Google-t hívjuk segítségül, akkor a felnőttképzés szóra valószínűleg millió féle kurzus fog megjelenni a képernyőnkön, és mindegyik ugyanazzal a PR szöveggel próbál csábítgatni. Éppen ezért én azt javaslom, kérjük ki inkább olyanok véleményét, akik már végeztek ilyen iskolát. Nekem volt olyan ismerősöm, aki tudott mesélni, és ezzel konkrétan ki is zárt egyet az intézmények listájáról a rossz tapasztalatok miatt. Aztán felkerestem Schreiber Nikit, aki egyik példaképem, és volt szerencsém megismerni korábban egy kávézóban. Niki esküvőfotós, illetve egyéb páros és családi fotózásokat is vállal, továbbá saját kis projektekben is gondolkodik. Számomra a stílusa és az egész személyisége meghatározó, ezért a véleménye is mérvadó. Mikor kérdeztem, egyértelműen megmondta, hogy melyik iskolát érdemes elvégezni, és hogy ne is gondolkozzak másban. Persze okosabb minél több embert megkérdezni, mik a tapasztalataik, de idő szűkében én örültem, hogy valaki, akinek elismerem a munkáját, segített és adott egy irányt. Így jelentkeztem a Focusba.
Felnőttképzés munka mellett
Három dolog van, amit szerintem a legfontosabb átgondolni, ha munka mellett újra iskolába szeretnénk járni: idő, pénz, érdeklődés. Én személy szerint azt gondolom, borzasztó szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámmal – ha nem is mindig tökéletesen – össze tudtam egyeztetni a sulit. Délután 5 órakor kezdődő, este 8-ig tartó képzésre mentem, amire elindulni azért korán kellett a munkaidőhöz képest, de nem okozott különösebben gondot, köszönhetően a rugalmas munkatársaimnak. Illetve talán picit annak is, hogy szakmánkban annyira nem is jön rosszul, ha fotózni is megtanulunk. Viszont nem mindenki van hasonló helyzetben, ezért nagyon fontos átgondolni, biztosan bírjuk ezt a plusz x óra leterhelést munka után, nem okoz túl sok stresszt majd. És itt nem csak feltétlenül a tanórákat kell figyelembe venni, hanem a vizsgára készülést is.
A másik jelentős tényező a pénz, mivel a felnőttképzésben a tandíjak igen széles skálán mozognak. A fotográfus képzés OKJ-s struktúrában mindenhol 2-300 ezer körül volt (+vizsgadíj), de létezik pár napos workshop is, amiért nagyjából ugyanennyit kérnek el. Érdemes erre előre felkészülni, mert ugyan lehet részletfizetést kérni, de mikor az utolsó részlet egy hónapra esik a vizsgadíjjal, és így összesen majdnem 100 ezret kell kicsengetni egy időben, az azért érheti kellemetlenül az embert.
A harmadik tényező pedig az érdeklődés, és talán itt említeném a kitartást is. Alaposan gondoljuk át, tényleg érdekel-e minket az adott terület, akarunk-e foglalkozni vele. Nyilván előre 100%-ig nem tudjuk ezt megmondani, és dönthetünk úgy a felénél, hogy nem tetszik, de nem biztos, hogy azzal jól járunk. Nálunk a csoportban is voltak, akik bizonyos okok miatt kiszálltak a vége előtt, de olyanok is, akik már a célegyenesben. Ha belegondolunk mennyi pénz kidobását jelenti ez egy olyan szakma esetében, amit csak papírral tudunk hasznosítani, akkor lehet jobb vagy bele se kezdeni vagy kihúzni a végéig.
Tanárok, órák, csoporttársak
Talán a legnagyobb pozitívuma annak, ha felnőttképzésbe vágunk, az az, hogy bekerülhetünk egy új csapatba, megismerhetünk különböző embereket. Nem tudhatom persze, hogy mindenhol így alakul-e, de saját, és barátaim kurzusaiból kiindulva azért jó kis csapatok szoktak összeverődni, ami azért is fontos, mert manapság a kapcsolatok talán a leginkább mérvadóak a boldogulásban. Hiszen hasonló érdeklődéssel kerülünk be, és ha jól kijövünk társainkkal, bármikor felhívhatnak később egy esetleges munka ajánlattal. Persze nem ezért kell jóban lenni az emberekkel, de az biztos, hogy egy új közösséggel csak nyerünk, ha állást mondjuk nem is, de azt állíthatom, hogy jó barátokat és szakmai tanácsokat igen.
A tanári kar vegyes, és nem állítom, hogy a tanórákon mindent megtanul az ember, vagy hogy a vizsgatételek jól vannak összeállítva, de tekintve, hogy az OKJ rendszernek vége, így ez már nem is lényeges. Mindenesetre az biztos, hogy ha nem is mindegyik tanárunk volt kifejezetten tanárnak való, de szakembernek sokan kiválóak, akiktől rengeteget tanultunk a szakmáról. Sőt, merem állítani, hogy vannak, akik hiányozni fognak, mert egyszerűen olyan életutat jártak be, amiről az ember még órákig szívesen hallgatná a történeteket. Csakhogy egyet azért megemlítsek, valószínűleg sosem felejtjük el Siményi Gergely sztorijait, akinek egyik objektívét egy tank döngölte a földbe, mikor háborús övezetben fotóriporterkedett, a másikra pedig egy kenguru ugrott rá az ausztrál sivatagban. Na, ezért is érdemes jól megválasztani az iskolát, hogy ilyen szakemberekkel találkozhassunk, akik millió érdekes történetet mesélnek nekünk az oktatáson túl.
Egyébként sikerült kifogni a covidos-karanténos időszakot, ami egyik intézménynek sem volt egyszerű, de azt kell, hogy mondjam, a Focus ezt nagyon jól abszolválta, amennyire befolyásolni tudta. Photoshopot online tanulni mondjuk öngyilkosság, de ezt a kényszerhelyzetet nem írhatjuk az iskola számlájára.
Konklúzió
Összességében azt gondolom, a legjobb döntés volt, hogy belevágtam a felnőttképzésbe, mert minden felsorolt szempontból megérte, szakmailag és ismerettségek szerzésében is. Nyilván egészen más, mint a fősuli volt, hiszen csak heti kétszer jártunk és délután, viszont nem is éreztük azt, hogy gyerekekként kezelnek minket, és ezt nagyon pozitív megélni. Ahogy azt is, hogy a 20 évestől a 60-ig mindenféle korosztállyal vagyunk egy csoportban, ettől pedig baromi színessé válik az egész.
Amit fontos tudni, hogy az iskolák összességében nem készítenek fel feltétlenül az életre, legyen szó fősuliról, vagy felnőttképzésről, mindenhol kapunk egy alaptudást, de hogy valójában mit kezdünk a szakmánkkal, az már inkább rajtunk múlik és a lelkesedésünkön. Fotográfusok esetében például sokan már úgy jönnek, hogy tudnak fotózni, csak szükségük van a papírra a számlázáshoz. Ennélfogva sokszor azt éreztük, mi kezdők, hogy a nagyon alap dolgokon átsuhannak a tanárok. Nehéz ez, mert ilyen szempontból is vegyes társaságok verődnek össze. Ami viszont segíthet, ha merünk kérdezni. Nem kell az egész osztály előtt, egy gyakorlati órán viszont nyugodtan menjünk oda a tanárokhoz, mert a mi érdekünk, hogy megértsük az adott dolgot, legyen szó akármilyen képzésről.
Tehát menjünk, és tanuljunk, mert ha valami igazán érdekel minket, akkor nagyon is érdemes belevágni a felnőttképzésbe. De ha kreatív szakmát választunk, sose felejtsük el Szipál Péter fotográfus szavait: gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! Anélkül nem megy.
