Hogyan jött, hogy kutyakozmetikus szeretnél lenni?
Mindig is állatimádó voltam. Ha saját lakásban nem is, édesapám kertes házában mindig volt és jelenleg is van kutyám, akiknek nevelésében és tartásában is ugyanúgy részt veszek, mint apukám. Amikor csak tehetem, velük töltöm a szabadidőmet. Lényegében innen ered az ötlet, hogy kutyákkal szeretnék foglalkozni.
Ezt gyerekkorod óta tudod vagy csak az utóbbi években körvonalazódott?
Vendéglátós és barista végzettségem van, ebből kifolyólag a tanulmányaim elvégzése után eleinte vendéglátásban dolgoztam. Akkor arra jutottam, hogy ez a terület nem tesz őszintén boldoggá. Úgy éreztem, kell valami új és olyan, amit minden porcikám szeret. Ez két évvel ezelőtt volt. Eleinte a kutyatréner tanfolyammal szemezgettem, de mivel erre nem volt lehetőségem vidéken, így jött a kutyakozmetika.
Hol tanultál?
Egy 8 hónapos tanfolyamon vettem a részt a 2007 Kapos Felnőttképző Iskolában. A gyakorlati helyem Zalaegerszegen volt, az elméleti oktatás pedig havi szinten Budapesten zajlott. Nagyon élveztem az iskolát! Éreztem, hogy jó helyen vagyok, és ez az, amivel foglalkozni szeretnék. 2020 januárjában szereztem meg a bizonyítványomat. Ekkor ünneplés céljából kiutaztam a nővéremhez Angliába, aki szintén kutyakozmetikusként dolgozott egy kutyaóvodában, a Hounds of Hackney-ben. Két héten keresztül dolgoztam vele, segédkeztem neki a kutyaoviban is, és sok szakmai tudnivalót, tanácsot megosztottunk egymással. Itt már tudtam, hogy a kutyázás az én utam lesz, és hogy az óvodából pár ötletet szívesen meg is valósítanék itthon!
Mik ezek az ötletek?
Olyan panziót képzelek el Zala megyében, ahol a kutyakozmetika is helyet kap. Továbbá ahol igénybe lehetne venni az úgynevezett hozom-viszem szolgáltatást is, vagyis, hogy reggel elmegyünk a kutyusokért, majd délután hazavisszük őket. Ezen kívül szeretnék még magam mellé egy személyt, akivel elvégeznénk a tréner szakmát, és vele együtt tanítanánk, iskoláztatnánk a kutyusokat.
Most milyen szolgáltatásokat lehet nálad igénybe venni?
Az otthonomban – jelenleg Zalaegerszegen-, kialakítottam magamnak egy kisebb részt, ahol kozmetikázom. De akár házhoz is megyek! Emellett vállalok kutyaszitterkedést, vagyis itthoni körülmények között vigyázok kutyusokra, igény szerint sétáltatok, kirándulok velük. Annak érdekében, hogy a kutyáknak ne legyen minden idegen és új, a gazdikkal egyeztetek egy találkozót, ahol megismerjük a kutyussal egymást a közösen eltöltött idő előtt. Így nem lesz annyira stresszes neki a gazdi nélkül. Általában a kutyák már a második napon otthon érzik magukat nálam, és nagyon szembetűnő, ahogy elkezdenek ragaszkodni hozzám.
Mit szeretsz a munkádban, illetve szerinted miért jó csinálni?
Legfőképpen azt szeretem benne, hogy a magam ura vagyok. De persze örömmel tölt el az is, mikor látom, hogy a gazdi egyaránt elégedett. Jó érzés még, amikor a kutyusok nagyon megszeretnek! A kozmetika után mindig játszom is velük, és jutalomfalatot is kapnak, hogy ne csak a „szörnyű” élmény maradjon meg nekik.
Mik a kihívások szakmádon belül?
Nekem egyrészt az, hogy még itthon dolgozom, lakásban, másrészt pedig a kozmetika utáni takarítás. (nevet) Eleinte vállaltam problémás kutyákat is – agresszív vagy épp bolhás -, de ebből már tanultam, és amíg itthon dolgozom, ilyen helyzeteket nem tudok bevállalni.
Mik a jövőbeli céljaid?
Az idei évben elvégeztem az Aranykalászos gazda tanfolyamot, amit szeretnék hasznosítani a párom segítségével a kutyázás mellett. A célom egy jó nagy terület vásárlása, ahol nagyban tudom végezni a szitterkedést, azaz a kutya-panzióztatást, illetve kutyanapközit. Mellette pedig ugyanúgy folytatnám a kozmetikázást, és elkezdeném az állattartást, gazdálkodást is.
Zsófi munkáját a Facebook oldalán tudjátok nyomon követni.