tartalmi együttműködés

A Sharing Circle podcast harmadik adásához érkeztünk, ha pedig lemaradtatok az előző epizódokról, akkor kattintsatok ide. Vági Zsolt most Komáromi Sándorral beszélgetett, aki nem „csak” a Fölnőttségek blog szerzője, hanem drámapedagógus is.

Zsolt és Sándor már korábban, egy Simplicity fesztivál kapcsán ismerte meg egymást. Azóta a drámapedagógus bevallása szerint még tudatosabban igyekszik képviselni az ő szakterületét, ami a drámapedagógia mellett mentálhigiénés szakembert is jelent.

„Barabás Albert László szavaival élve, olyan, hogy pihenés nem létezik, csak az, hogy az ember tevékenységet vált”- mondta Komáromi Sándor, aki egy percig sem unatkozik, hiszen annyi féle dologgal foglalkozik. A Pannon egyetem mesteroktatója, illetve Sopronban a Petőfi Sándor színházhoz és az ottani egyik művészeti iskolához tartozó színitanodát is vezeti. Mindezek mellett Veszprémben a Pannon színtanoda elindításán is dolgozik.

A beszélgetés során persze kitértek a Fölnőttségek blogra, amely igazán ismertté tette Sándort. Az oldal eredetileg azért jött létre, hogy drámatanári ötleteket, játékokat osszon meg, és kifejezetten ennek a közönségnek is szólt. Aztán jött az a bizonyos ominózus eset, ami Sándor és a kislánya közös történetét dolgozta fel, és ami sokkal nagyobb visszhangot kapott, mint amire számítottak. Apaként, és szakemberként kellett egyszerre helyt állnia Sándornak, amikor megtudta, hogy kislányát bántják amiatt a szokása miatt, hogy szeret felemás zoknit hordani.

„Én úgy voltam vele, hogy rá bízom a döntést, és ami mellett dönt én abban fogom támogatni”- mondta. Azóta a szakmájában is igyekszik így működni, hogy kísérni tudja azokat az embereket, akik hozzá fordulnak.

Sándor véleménye szerint szinte minden konfliktusunk abból fakad, hogy megpróbálunk tudatosan vagy nem tudatosan átlógni egy másik ember határain, az ő világába. Megosztotta a szakember az édesanyja halálával kapcsolatos történetét, akit sajnos nagyon korán kellett elveszítenie. Ezt a helyzetet és fájdalmat minden felnőtt megpróbálta valahogy kezelni körülötte, sokszor nem éppen úgy, ahogy azt kellett volna, még a legjobb szándék ellenére sem. A megfelelő pillanat, pont egy csend alatt történt meg vele, amikor végre nem más lépett be az ő világába, hanem ő nyithatott ki egy ablakot kifelé. Ezt a csendet azóta is őrzi, és bár vallja, hogy krízis esetén lépni kell, de összességében fontos, hogy ne lógjunk át egy másik ember világába.

Bár egyetlen közösségi létezés sem tökéletes, mégis igyekezni kell a határok megtartása mellett- anélkül, hogy túlzottan bezárnánk-, jól érezni magunkat ezekben a helyzetekben. Azt, hogy sajnos jelenleg mennyire nem vagyunk tekintettel mások határaira, azt jól mutatja a mai magyar közbeszéd, de elég, ha ránézünk egy kommentszekcióra.

Azt figyelembe venni, hogy a csoport egyénekből áll, az egyénnek pedig arra figyelni, hogy a csoport az csoport, és nem csak egyénekből áll, az egy nagyon fontos felismerés, amelynek hatásai vannak.

Felmerült még Sándor hosszú és kanyargós útja a pályáig.

1997-ben kezdte a drámapedagógia szakmát, ami azóta nagyon sokat változott. Hiszen amióta ennyi inger éri a gyerekeket, már magára az órára is úgy érkeznek, hogy megvannak telítve. Mindig van történetük, és ezeket a történeteket munkálják most meg órán: mi ez a jelenség, mi ez a téma, hogy hat az ő életükre. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy az a rengeteg inger, ami oda bekerül, azt megmunkálják, más különben nem lesz feldolgozva. Azok a gyerekek, akik ebben részt vesznek, ők hihetetlenül önazonosak lesznek.

„Erősebbek most az ő történeteik, mint Shakespeare”- zárta a gondolatsort a szakember.

Felmerült még természetesen az oktatás helyzete, miben kellene megreformálni, de Sándor kihangsúlyozta, hogy most is nagyon sok a lelkes, tehetséges tanár, aki szereti a gyerekeket és tiszteli is őket. Csak meg kell találni az utat és a módszereket, hogy harmonikusan tudjunk működni a kortárs gyerekkel, a kortárs világgal.

Zsolt felhozta annak a 16 éves fiúnak a történetét, aki tragikus módon vetett véget életének az iskolai szekálások, bántások miatt, amelyre Sándor reagált is a blogján. Ez az eset rámutat arra, hogy nagyon el kell kezdeni munkálkodni, és nem utólag okoskodni vagy hibáztatni. Tanárként dolgozni kell a saját közösségeinken, hogy felismerjük és lépni tudjunk, ha baj van, hiszen nem szabad, hogy idáig eszkalálódjon egy helyzet. Szükség van olyan szakemberekre az oktatásban, akik közösségeket „kupálnak” ki egy kicsit, akik részt tudnak venni ebben a munkában. A tanároknak pedig egységben, együtt kell dolgozniuk ezen.

Kiemelte még a szakemberi hálózat kialakítását. „Ha nincs elég mentálhigiénés szakember, akkor adj néhány iránymutatást pár nagymamának, és ültesd ki őket a falu közepére egy padra, és lehessen bárkinek oda menni egy kicsit csak úgy beszélgetni. Ezek a nagymamák megfogják változtatni az egész világot, pusztán a beszélgetéssel ”-hozta fel a barátságpad példáját Sándor.

Ezekről, és még sok más témáról beszélgetett Zsolt, Sándorral. Megéri megnézni a teljes adást, amit itt tudtok megtenni:

Borítókép: Szabó Ági