fbpx

Mesélő ráncok – a tieid miről árulkodnak?

A ráncok megjelenése, és eltüntetése régóta foglalkoztatja az embereket. Egyesek tűzzel-vassal küzdenek ellene, míg mások könnyedén megbirkóznak a barázdák megjelenésével. Gondoltad volna, hogy a ráncaink árulkodnak a bensőnkről?
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A szertefutó mélyülő barázdák a szemed körül nem csupán az idő múlására, hanem barátságosságra is utalhatnak! Sőt, a ráncok helye, és mélysége az egészségi és lelki állapotunkat is tükrözheti. 

Az arcelemzés, arcdiagnosztika tudománya mind a nyugati, mind a keleti társadalmakban megtalálható, egyaránt orvosi céllal alkalmazták. Ugyanakkor egyes jellemvonásokra, beállítottságra is következtettek a megfigyelésekből. Fontos, hogy az arcon fellelhető vonásokat, dudorokat, foltokat, vagy redőket csupán egyfajta lehetőségnek tekinti ez a diagnosztikai módszer, amely alapján feltérképezi a lehetséges kezelés irányát.

Jómagam is a holisztikus felfogás híve vagyok kozmetikusként, vagyis a bőrtünetek esetében igyekszem felderíteni a kiváltó okokat.  Mindennek azonban csak egy szegmense az arcon megjelenő ráncok tanulmányozása, ezzel kapcsolatban pedig a közhiedelem, a tudomány és az arcdiagnosztika meglátásai sokszor jelentősen eltérnek egymástól. Vagy mégis van összefüggés? Lássuk!

Az arcdiagnosztika azt az elvet vallja, hogy az arcunk arról tanúskodik, ahol most tartunk, de minden átalakítható.

Egy Coco Chanelnek tulajdonított idézet szerint: ”Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz.” – vagyis 30 és 50 éves korunk között van időnk változtatni? 

És mit mond a bőrápolás tudománya? Az idő múlásával a sejtek elöregszenek, a test és a bőr megjelenése romlik, mivel a létfenntartó folyamatok lelassulnak. Ennek egyik szemmel látható megnyilvánulása a ráncok, a feszesség-ruganyosság csökkenése. Ezt a folyamatot a bennünket ért külső és belső tényezők is befolyásolják pl. káros szokások, UV sugárzás.

A ráncok elkerülhetetlen velejárói az idő múlásának, vagy személyiségünk kivetülései, esetleg egészségi állapotunk jelei? 

A szigorú ránc: talán a legismertebb ránc a szemöldökök között megjelenő egy, vagy két mély(ülő) redő, az ún. szigorú ránc. De honnan az elnevezés?
Megjelenése valóban szigorúságot kölcsönöz az arcnak, bár kialakulását inkább a gondolkodó, elemző, kritikus alkatú emberekhez kötik.

Rácáfol az öregedés – elméletre, hogy már egészen fiatal korban megjelenhet, akár a húszas életévekben, amikor ráncok még szinte nincsenek is az arcon. Mások szerint inkább egy rossz szokás a szemöldök ráncolása, vagy a rossz látás miatt alakul ki, a hunyorgás következtében. Ezek közül egy valamin tudunk változtatni, a látás javításán.
Szakmailag azt gondolom, ha ezek a ráncok elmélyültek, és a szokás, hogy ráncoljuk a szemöldökünket régóta fennáll, ránctalanító krémmel itt már nem sokra megyünk. Egyszerre kell a rossz beidegződést megszüntetni, és a ráncot is feltölteni pl. hialuronsavval. Az eredmény csak így lehet látványos és tartós. Megelőzésként a rossz szokástól érdemes először megszabadulni, valamint halvány ráncok esetén arctornával, és ránctalanító készítményekkel megelőzhetjük a barázdák elmélyülését.

Az ún. Irma néni ránc: ez némi magyarázatra szorul – Frakk a macskák réme c. magyar rajzfilm idős szereplőjének jellegzetesen erőteljes a száj és orrközi ránca. Szakmai nevén ez a nasolabiális redő.

Az arc megjelenését kissé csalódottá teszi, ezért az életben megtapasztalt keserűségre, fájdalmakra utalhat ennek a ráncnak az elmélyülése. Az arcdiagnosztika gyomorpanaszokra vezeti vissza. A gyomorral kapcsolatos gondok valóban megkeseríthetik a mindennapokat, így e két felfogás között mindenképpen látok összefüggést. A ránc megerősödésében az arc felépítése is ludas lehet. Egy hosszúkás arcformán gyakoribb.

Marionett ránc: a szájszeglettől lefelé futó ránc, vagy más néven a szomorú-ránc.  Szintén egyfajta szomorúságra, negatív beállítottságra utalhat. Az arcdiagnosztika máj, és epe panaszokra következtet belőlük. Akárcsak az Irma nénin ránc esetén, itt is látok összefüggést a népi megfigyelés és az arcdiagnosztika következtetése között.

A homlokon futó vízszintes ráncok: az arcdiagnosztika szerint a szeretetlenség érzésére vezethetők vissza. A hétköznapokban hajlamosak vagyunk inkább arra gondolni, hogy gyakran vonjuk fel a szemöldökünket kérdőn, csodálkozón, vagy a bizalmatlanság jeleként (?) így alakulnak ki ezek a ráncok. De miért van az, hogy egyesek gyakrabban vonják fel a szemöldöküket, mint mások? Mégiscsak lehet összefüggés a két felfogás között. A bizalmatlanság és a szeretet elfogadásának nehézsége kéz a kézben járnak. 

Függőleges ráncok a felső ajak felett: az arcdiagnosztika a hormontevékenység csökkenését sejti e ráncok hátterében. A szépségiparban hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy az illető dohányzik. Mivel a dohányzással járó csücsörítő mozdulat valóban ludas ezekért a ráncokért. Idősebb korban, amikor a hormontevékenység csökken, szintén gyakoribb ezeknek a redőknek az elmélyülése. A dohányzás hatásai pedig fokozhatják mindezt. Ha azonban nem dohányzunk, és a változókor sem fenyeget bennünket, de ilyen ráncokat tapasztalunk a szánk fölött, érdemes orvossal konzultálni.

Mély nevető ráncok a szem körül: van egy barátnőm, akinek már egészen fiatalon sok ránc futott szét a szemei körül, amik idővel mélyültek és egyre több is lett. Vidám, sokat nevet – és száraz a bőre, így könnyebben kialakulnak a ráncok is. Az arcdiagnosztika az empatikus személyiség jeleként tekint ezekre a ráncokra, én kozmetikusként a szemkörnyékápolás fontosságára szoktam felhívni a figyelmet, és türelemre intem az illetőt. Aki sokat nevet, óhatatlanul kialakulnak nevető ráncai, de hiba lenne ezeket leradírozni a bőrről. A megelőzés, a halványítás sikeres lehet sok-sok odafigyeléssel, de pozitív személyiségünk kedves jelei is ezek, így érdemes megbarátkozni velük.

Tudom, kozmetikusként most az egyik kezemmel adtam, a másikkal pedig elvettem. Hiszen vannak kezelhető, halványítható ráncok, és vannak olyanok, amelyek mélyen gyökerező szokások miatt alakultak ki, és drasztikusabb beavatkozást igényelnek, feltéve, ha elégedetlenek vagyunk a megjelenésünkkel.

Mielőtt azonban az orvosi kezelések között kezdenél keresgélni, érdemes átgondolni kevésbé invazív lehetőségeket is.

Például:
Arctorna gyakorlatok – már több kiváló hazai képviselője is van. Az arcon lévő izmok edzésével szép eredményeket érhetünk el a bőr megjelenésében.

Tudatos bőrápolás – megfelelő hatóanyagtartalmú készítmények rendszeres használatával támogathatjuk a bőr egészséges működését, javíthatjuk a sejtek megújulási képességét. A meglévő ráncok is halványíthatóak gondos odafigyeléssel.

Testi, lelki egészség fenntartása – láthattuk, a belső szervi és lelki problémák a megjelenésünkön is nyomot hagyhatnak. Az egészséges életmód és mentalitás azonban a jobb életminőség fenntartása miatt a legfontosabb.

*A cikkben az arcdiagnosztikával kapcsolatban Feller Adrienne arcdiagnosztika képzésén elsajátított ismeretanyagát vettem alapul.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek