Emlékszem, gyerekkoromban az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt a nagyszüleimmel és a nővéremmel, hogy szépségkirálynő választást nézzünk. Lehetett közben mondogatni, hogy ez a lány túl vékony, a másik túl vastag, ez meg semmivel sem szebb, mint a szomszéd lány. Hirtelen mindannyian egyszemélyes zsűritaggá változtunk, miközben az egyen babákká maszkírozott lányokat vizslattuk. Szórakoztató volt, de igazán sokat már akkor sem adott, és nem éreztem azt tőle, hogy milyen jó, hogy én is nő vagyok.
A szépségversenyek története egyébként az ókori Görögországba nyúlik vissza, csak akkor még a férfiakról szólt és euandria vagyis testalkat-verseny néven futott. A középkorban viszont már több európai fesztiválon tartottak a maihoz inkább hasonlító szépségversenyt.
Később az 1800-as években terjedt el a fotós szépségverseny, vagyis, hogy a hölgyek képeket küldtek be magukról, amikre aztán lehetett szavazni. Mivel ekkoriban a nők nyilvános bemutatása tilos volt. Ez aztán a 20. századra kezdett oldódni. A híres Miss America szépségverseny, ami az első az igazi modern megmérettetések közül, 1921-ben indult útjára. Fő célja Atlantic City népszerűsítése volt, és hogy minél több embert oda vonzzon.
Azóta pedig nincs megállás, hazánkban is a nagy világversenyek előválogatása mellett, már szinte minden város, falu, község megválasztja a maga legszebbjét.
A fő kérdés számomra, hogy milyen valós értéket képvisel egy ilyen verseny? A lányok többsége még nagyon fiatal, aki vagy hírnevet szeretne vagy valamilyen karriert a szépségiparban, miközben fel sincs készülve igazán erre, ahogy azt a tragikus Molnár Csilla története is bemutatja, aki végül nem bírta a nyomást, és öngyilkos lett.
Persze nem mindenki megy tönkre lelkileg, aki részt vesz ilyen versenyeken. Viszont, hogy ilyen fiatal lányoknak azt sugalljuk, a testük az egyetlen érték, és mint egy húspiacon kiállítjuk őket, az aligha hat pozitívan az önértékelésükre.
Engem őszintén megrémít, amikor véletlenül elkapok egy-két képkockát mondjuk egy Miss Hungary szépségversenyből. Csúnyán hangzik, de nekem nagyjából a kutyaszépségversenyek jutnak eszembe ilyenkor. Szétkoreografált, műmosolyokkal teletűzdelt, minden egyéniséget és sokszínűséget nélkülöző lélek nélküli showműsor ez, ahol semmi másról nincs szó, mint az üzletről. Kit lehet több pénzért árulni, kiről lehet több bőrt lerántani, hogy aztán egy év múlva arra se emlékezzünk, hogy létezett.
Jó lenne, ha a 21. században már nem lenne divat a nők tárgyiasítása, és nem gondolnák a szervezők azt, hogy ha olyan betanult mondatokat adnak szegény lányok szájába, mint, hogy fontos nekik a környezetvédelem, akkor máris minden rendben van. Ugyanis ha rá két percre egy aprócska bikiniben billeg végig a rá nyálukat csorgató vagy kritikusan pislogó tömeg előtt, majd a fején köcsögöt egyensúlyozva, matyó hímzéses ruhában lépked, akkor valahogy nehéz komolyan venni ezt az egészet.
Ahogy a legtöbb helyen kimentek a divatból a nyilvános kivégzések, a gladiátor küzdelmek, úgy véleményem szerint a szépségversenyek is ideje lenne kikopniuk. Értem én, hogy cirkusz kell a népnek, de ezt ne mások testén és önértékelésen keresztül érjük el.
