fbpx

A jó cselekedet – Domjánné Raffai Irén írása

“Advent van, s átjárja a lelkem a szeretet és az emlékezés, most visszarepülök gondolatban gyermeki önmagamba újra.” Az 1960-as években alsós tanulóként az osztálytársaimmal már izgatottan vártuk a Jézuska eljövetelét.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A templom igazi pompájában ragyogott. Két hatalmas fenyőfa fényfüzérekkel, a betlehemi csillag a fák felett. A jászolban kis Jézuska, mellette boldog édesanyja, Szűz Mária és édesapja Szent József. A pásztorok körbeveszik őket, velük vannak állataik is. Mi mivel tudnánk kifejezni örömünket, hogy ezt a csodát láthatjuk? Elhozzuk jó cselekedeteinket szalmaszál formájában, és a jászolba tesszük őket, hogy a gyermek Jézusnak minél kényelmesebb helye legyen.

Az ezt megelőző napok már lázas izgalomban teltek. Folytak az ünnepi előkészületek a családban, mindenkinek megvolt a feladata a készülődésnél. Mivel állataink is voltak, a férfiak kinti munkákat tevékenykedtek, friss szalmával terítették be az állatok fekhelyét, és ennivalóként illatos széna került eléjük. Nagymamám és Anyukám pedig a lakást csinosították, és törték a fejüket, hogy milyen finomságok kerüljenek majd az ünnepi asztalra.

Én állandóan körülöttük lábatlankodtam. Mit tudok segíteni otthon, amiért szalmaszál jár? 

8 éves voltam, még sok mindent nem bíztak rám.

– Segítsek beágyazni?

– Összepakoljam a ruháimat?

– Megpucoljam a cipőket?

– Hozhatok fát a tűzre? – sorakoztak kérdéseim.

Nagybátyám, aki minden évben eljött hozzánk, hogy együtt tölthessük ezt a szép ünnepet nem tudta mire vélni szorgalmamat.

– Hát veled mi történt? – kérdezte.

Minden jó cselekedért egy szalmaszálat szeretnék kapni, amit elviszek majd a Jézuska jászolához a templomba. De még olyan kevés van! – mutatom neki.

– Gyere csak velem! 

Kimentünk az udvarra, és a szalmakazalból vágott nekem egy maréknyi szalmát

– Tedd a többihez! Nem csak ez az időszak számít. Szorgalmasan tanulsz, szófogadó vagy, szereted a szüleidet, testvéredet. Ez is beleszámít! – mondta nekem és odanyújtotta felém a szalmaszálakat.

– Ebből nem lesz baj? A Jézuska ezt is látja! – gondoltam magamban. Aztán felnéztem imádott nagybátyámra; ha ő ezt gondolja, biztos jól van így.

Nagy boldogan egybefogtam a szalmaszálakat, és hamarosan indultunk osztálytársaimmal a templomba. Velük együtt körülálltuk a jászolt. Még ma is hallom, ahogyan akkor felcsendült a Mennyből az angyal című ének. Vidáman betettem a tenyeremben összeszorított szalmaszálakat a jászolba. Egy percig sem gondoltam arra, hogy egy kis turpisság van a dologban. Ha ez nem így történik meg, már rég feledésbe merült volna, mára pedig egy szép emlék maradt, ami ma is boldogsággal tölt el.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek